Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
HBO - A Song of Ice and Fire
Záró kérdésedre válaszolva: a sorozatban nem került elő a háttér és motiváció, így sajnos a váratlan fordulatoknak sem ágyaztak meg ezáltal.
Ez a rész sokkal jobb volt, mint az előző, viszont kiszámítható volt.
SPOILER
Alapvetően jó rész volt, végre olyan szereplőkkel is, akik eddig a háttérbe szorultak. A következő rész elég egyértelműnek tűnik. Bár, kíváncsi vagyok...
SPOILER
SPOILER
A rész harmada ismételten búcsúzkodásokra és találkozásokra ment el. Igazából nincs ezzel baj, egy csatát követően, amit az emberiség túlélésért folytattak (sőt, ahhoz képest visszafogott is lett), ez még megfelelő. Végre Sansa és Sandor is beszélgettek.
A rész legnagyobb "negatívuma" számomra Jaime lesz abban az esetben, ha a következő két részben sutba dobják az eddig felépített karakterét, egyetértek davkarral és Aritbeth-el. Viszont túl egyértelmű lenne az, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba. Ha mégis, azt nagy "kárnak" fogom tekinteni. És nem azért, mert "összehozták" Briennel.
Visszatérve, mit értek kiszámíthatóság alatt?
- Amikor a Véreb szépen bandukolt elfelé Deresből, éreztem, hogy becsatlakozik Arya. Már csak az a kérdés, ki végez Cersei-el, Jaime, Arya vagy Tyrion? Kicsit felemásra sikeredett a beszélgetés is, eléggé a várható mederben folyt.
- A győzelmi zene közepette, amikor Daenerys a sárkányaival Sárkánykőre repült, mondtam is magamnak, mindjárt kilövik Rhaegalt és paff. Látványosra sikeredett, de nem tudom más nézőknek ez mennyire volt váratlan.
- Végre Varys is újra elkerült, épp múltkor írtam, hogy méltatlanul a háttérbe szorult, viszont az elkezdett beszélgetésekből sejtettem, hogy Varys inkább Jon/Aegont látná szívesen uralkodónak, ezzel hozzák be a kihagyott könyvbéli szálat. Egy ideje már építik ezt a Sárkánykirálynő is zsarnok-szálat, meglátjuk hová futtatják ki.
Dany viselkedése kapcsán is érezhető volt, hogy arra kéri majd, tartsa titokban a származását. Örültem viszont, hogy Jon kitartott a családja mellett és elmondta nekik. Az utólagos reakciók is érdekesek - Arya inkább "csalódottan" megy el, ez már nem az én világom, Sansa viszont, amikor Tyrion felé fordul,ő, mintha támogatná az unokatestvérét.
- Szinte biztos voltam, hogy Missandei azt mondja majd: Dracarys. Annyira adta magát.
Ezeket nem, mint negatívumot hozom fel, mert a rész ívébe illeszkedtek. Csak nem sok meglepetést találtam bennük.
Amit viszont egyértelműen negatívum: Bronn arcoskodása kicsit erőltetett lett ezzel a kinyírlak titeket aztán mégsem jelenettel.

...meglépik-e azt, hogy az Arany Kompánia átáll és hűséget fogad Aegonnak, mint óriási és végső fordulatot.
Nem emlékszem pontosan: a sorozatban volt valaha szó arról, kikhez kötődnek, kik ők valójában?

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 12:53
- Ki mivel játszik mostanában? [8302]
- 12:02
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [15]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]