Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Játékhírek a szerkesztők figyelmébe
Az egyetlen szépséghiba, hogy only PC. De mivel külön futtatható, lehet így is benevezek rá.
A Desperados 3-at nemrég fejeztem be, mármint az alapjátékot még tavaly kivittem, a Baron küldetések és a 3 DLC volt még idén hátra. Merem azt mondani, hogy ezek még jobban is tetszettek, mint maga az alapjáték. A Baron küldetések között főleg a vége felé volt 1-2 elképesztően ötletes (a gyilkos utáni nyomozósat, a csak lőfegyver használósat és a mesterlövészeset külön kiemelném, előbbi iszonyatosan gondolkodtatós volt egy teljesen új játékelemet behozva, utóbbi kettőnél pedig a fun-fact volt óriási), a Money for the Vultures DLC-k pedig igen nagyszabású és hosszú küldetések voltak, de közülük is természetesen az ikonikus helyszín, az Eagle's Nest tette fel az i-re a pontot, elképesztő jó érzés volt visszatérni Sanchez tornyába, ráadásul meg is toldották az egész helyszínt egy jó hosszú sivatagai előzetes kommandózással és kiszabadító-akcióval.
Szóval ne csak az alapjátékot fejezd be, hanem a plusz küldetéseket is nagyon tudom ajánlani.
A Shadow Tactics kiegészítő is nagyon ütősnek várható, ha itt is rátesznek még egy lapáttal az alapjáték ötletességére. Amúgy nagyon remélem, hogy itt már lesz lehetőség megkötözni a leütött embereket, mint a Desperados-ban. A Shadow Tactics-nak talán ez volt az egyetlen hiányossága, de ez egy nagyon zavaró hiányosság volt. (Tudom, neked ez nem releváns, mert mindenkit megölsz mindig.
* )
* Nah a Desperados Baron challenges-t már csak ezért is ajánlom neked, mert ott több küldetésben is az a feladat, hogy kivétel nélkül megölj mindenkit, beleérte a civileket is.
(Így viszont nálam is megtört a jég és kénytelen voltam először civileket ölni Mimimi játékban.
)
OFF: Amúgy neked is és többieknek is köszi, amiket írtatok.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Nah, nem tudtam már mi hiányzik 
Viccet félretéve, örülök, hogy minden rendben van veled, néha gondoltam rá, hogy merre járhatsz. Welcome back
A hírt én is az előbb láttam, gondoltam is rá, hogy be kéne írni. Csak közben még befejeztem egy DLC-t a Doomhoz és közben felkiabáltam a szomszédságot.
Ez egy tökéletes indok lesz, hogy végre tényleg befejezzem a Desperados 3-at, aztán befejezzem a Shadow Tactics-ot. Anno azt hiszem 1-2 pálya maradt csak hátra, de amilyen régen volt simán megéri újrakezdeni is. Legfeljebb minden más tolódik egy kicsit

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Shadow Tactics: Blades of the Shogun - Aiko's Choice
Nem láttam még a hírek között, szóval gondoltam ennek mindenki örülni fog.
(Már terveztem 1-2 hete a visszatérést, de nem volt rá jó alkalom.
Sokat nem leszek azért itt, de már hiányzott néhány esetben, hogy hozzászóljak egy-egy témához. Amúgy minden oké, egy ideje már jól vagyok teljesen.)
Nem láttam még a hírek között, szóval gondoltam ennek mindenki örülni fog.
(Már terveztem 1-2 hete a visszatérést, de nem volt rá jó alkalom.
Sokat nem leszek azért itt, de már hiányzott néhány esetben, hogy hozzászóljak egy-egy témához. Amúgy minden oké, egy ideje már jól vagyok teljesen.)"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 13:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8300]
- 13:09
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [14]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]