Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Sorozatok
Most nézem, hogy van egy 8. könyv és ősszel jelenik meg a 9. Akkor lehet ebből még folytatás egyszer...
Expanse tartja magát a szokásos formátumhoz, vagyis 1 évad 1 könyv. Nem olvastam a könyveket, de az írók (akik producerek is a sorozat esetében) is megerősítették ezt, hogy a 6. könyvnek megfelelő adaptációjával fejezik be a sorozatot a 6. évaddal. A 7. könyv története amúgyis 28 évvel később játszódik már, így nem is lehetne logikusan átvezetni szerintem.
Ők inkább "szünet"-nek titulálják ezt ebben az interjúban.
Remélem rövid kihagyás (pár év ?) után valamilyen formában láthatjuk a maradék 3 könyv történetét is.
Ők inkább "szünet"-nek titulálják ezt ebben az interjúban.
Remélem rövid kihagyás (pár év ?) után valamilyen formában láthatjuk a maradék 3 könyv történetét is.
Végig csúcs volt a második évad!!! Sokan kikészültek az utolsó részen, szerintem teljesen rendben volt. Az utolsó pár képkocka pedig.....nagyon várós a folytatás!!!
Expanse utolsó szezon kicsit megrogyott, amikor 4-5 epizódon keresztül húzzák azt, amire nem feltétlenül kellett volna ennyit áldozni és a legvégén nem marad idő arra, amit igazán látni szerettünk volna. Nehéz lesz a maradék könyveket besűríteni az utolsó érkező szezonra. Félek, hogy kapkodós lesz. Ettől függetlenül számomra a jelenleg futó no.1. sci-fi sori!

For All Mankind 2. évada is zseni volt. Hidegháború a Holdon! Mennyire jó koncepció már
A 3. évad pedig az alternatív 90-es években fog játszódni.
Nem beszélve a The Expanse-ről! Most kezdtem a 3. évadot. Nagyon szuper sci-fi, nem is tudom mihez lehetne hasonlítani. A képi világa és részletessége nagyon ki van találva.

We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 21:45
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [6]
- 20:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [2]
- 16:11
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [21]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]