28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Diablo II



Írd ide hozzászólásod:

jawsika
jawsika [4181]
Figy, a következő a helyzet. Peace tudna erről beszélni, de én mondjuk 3 évvel ezelőtt teljesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha konzolt veszek. Persze, sajnáltam a kimaradt címeket, de benne égtem ebben a rosszul értelmezett master race lázban. Sok százezer forintot költöttem el úgy gépfejlesztésre, hogy igazából mai ésszel belátom, tök felesleges volt. Ugyanis új, AAA címeket, amiket játszok tudok PS-en játszani, az indie gameknek, valamint a Paradox játékoknak, meg egypár RTS-nek, amit tolok időnként, meg a meglévő GTX970 is tökéletesen megfelel. Egyetlen szektorban kellett "megalkudnom". Multiplayer FPS-t nem tudok konzolok játszani, a kontroller miatt. Illetve nagy pontosságot igénylő TPS shootereket (Wildlands) is szívesebben játszok egérrel. Itt két megoldás lett. Az egyik, hogy a meglévő FPS-ekkel tolom PC, a másik, hogy olyan gamet keresek, amelyik támogat egér+bill.-t konzolon (CoD). És akkor még ide tartozik, hogy a melee alapú TPS-ekhez (Witcher, GoW, Dark Souls) durván superior a kontroller, tps lövöldékhez (Days Gone, RDR2, Horizon) meg így, két és fél-három év után ugyanolyan. Kicsit persze nehezebb, illetve rá kell jönni, hogy más gondolkodást kíván, de én pl Days Gone-ban olyan one head tapekkel pucoltam táborokat, hogy sírtam az örömtől. Ennyit tesz a rutin.

Tehát összefoglalva:
Kontra:
-Kellett némi kompromisszum az FPS shooterekhez
-Grand strategyket (ez a fő PC-s profilom mára) meg indie, only PC gameket PC-n tolok ma is
-MMORPG-zni (WoW) csak PC-n tudok, bár ma már nemigen nyomok azt se, WotLK Classic-ig nem is hiszem, hogy fogok.

Pro:
-Beteszem és megy. Nem kell frissítgetni, hibát keresni, driverekkel szarakodni, hardware igényt lesni.
-Sokkal olcsóbb az egész. Egy jó videokártya árának negyedéből évekig rendben vagyok és nem kell fejleszteni 2 évente a gépet.
-Hozzáférek életem legjobb játékaihoz, amik exclusive címek (még ha támogatom is, hogy pár év után tegyék csak át őket crossplatformra)

Na hogy ebbe most miért kezdtem bele? Hogy elmondjam, hogy ha valami van PS-re, és tudom, hogy nem PC-s haverokkal akarjuk nyomni, akkor PS-re veszem. De ugye a Blizzardnak erre nemigen van experience, mert mondjuk egy Ghost of Tsushima valamiért képes volt 5-6 sec alatt betölteni, akkor ennek meg tizedmásodpercek alatt kellene, kis túlzással.

Szóval ez a dilemma tárgya, hogy inkább PS-eznék szívem szerint, de nem akarok így járni, mint te. Én ezeket rosszabbul viselem, szal ha ilyen "bug" miatt bukok egy karit, amibe tettem ~50 órát, vagy mindegy. Tehát nehéz ügy.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Raistlin666
Raistlin666 [4860]
Persze nem is probléma ez. Sőt ha visszaolvasol akkor én ezt már jóval korábban prognosztizáltam. Mármint hogy valami betöltéssel kapcsolatos dolog fog ledarálni. Én mindig Duriel-re gyanakodtam, mert nála van normál esetben egyedül ez hogy egy ellenfél közvetlen közelébe dob a játék.

Nem volt ez a kari ilyen sokáig tervezve, de ha már éldegélt hát toltam a szekerét.

Na sebaj! Az esemény hatására olvastam egy kis Blizzard fórumot és vannak itt nagyobb szívások. Connection interrupt ami után már halottnak mutat karaktereket a játék. Szimplán törlődő karakterek. Valaki azért sírt nemrég, hogy a lvl95 karaktere tűnt el reggelre és persze nem tudja bizonyítani hogy nem ő törölte...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

jawsika
jawsika [4181]
Mondjuk, ha még nem túl friss a seb, azt beláthatod, hogy abszolúte a legrosszabb kari a sorceress erre. Mondjuk egy barbár nem hal meg 2 sec alatt.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Raistlin666
Raistlin666 [4860]
Eleve offline volt a karakter, de szerintem amúgy is telibe leszarják az ilyesmit. Így úgysincs értelme tovább próbálkoznom, mert ez máskor is simán előfordulhat innentől. Kicsit pihentetem aztán softcore...azért valamivel csak lecsapom majd hell Bhaal-t!

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

jawsika
jawsika [4181]
És ugye a szabály az, hogy ezt hiába reportolnád akár videoval, a HC-nál nincs kivétel, mi?

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Raistlin666
Raistlin666 [4860]
Ez egy igen jó kérdés, de bug-ra gyanakszom. Egy újra töltött játékban a wp-k közvetlen közelében soha nincs szörny. Én arra gyanakszom, hogy a betöltés már kb. kész lehet de nem kaptam még képet/irányítást. És ekkor a segítő a jeges aurája rám húzhatott egy közeli csapatot akik már akkor püföltek mikor még nem láttam betöltött képet...kb. olyan 1/4 másodpercig éltem de már közel nullán állt az élet gömb mire lett kép egyáltalán. Sajna reagálni sem volt esélyem már halott is voltam.

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

jawsika
jawsika [4181]
A loading screen ideje miatt, vagy bug?
Sajnálom amúgy, komolyan.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Raistlin666
Raistlin666 [4860]
Ha PS mellett döntesz akkor ne hc karaktert akarj...ez egy új fejlemény sajnos.

LVL81 halál oka az volt hogy betöltöttem egy wp-t (teljesen új pálya nem volt odahúzva senki) és abban a pillanatban halott voltam, ahogy bejött a pálya...

Talán jobb is így, mert megjelenés óta veszi el az időmet. És sajnos ilyen feltételek mellett nincs értelme újra próbálkoznom ebben a módban már!

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

jawsika
jawsika [4181]
Mindenekelőtt köszönöm a részletes választ. A töltési időről írtál korábban, amiatt morfondíroztam. Nemtom, teljesen átszoktam PS-re mára, és a kontroller szerintem akár jobb is lehet erre a gamere. Mindenesetre egy elég kemény hétvége előtt állok, ha lement, belevágok.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Raistlin666
Raistlin666 [4860]
Húha micsoda felelőséget raksz a vállamra...

Először is az biztos, hogy nem 10+ éves PC csücsülne otthon és kényelmesebb lenne a helye, akkor arra veszem én is. De nincs és túlságosan megszoktam a kis fotelkémben tespedve játékot.

De PC-t ezért nem veszek és mivel a béta nekem bőven tetszetős volt PS4-en is így nem sokat hezitáltam. Volt itt akinek nagyon nem volt okés a kinézet konzolon. Nekem a sima öregecske PS4+plazma+FHD kombinációval teljesen vállalható a látvány!

Maga a PS4 portolás teljesen rendben van szerintem. 1x fagyott megjelenés környékén, azóta beton stabil (peccselgetik hetente kb.). A töltési idő átlag olyan 15-20 másodperc ha már csak visszaugrálsz a városba valamiért.

Konkrétabban pár észrevételem azért van:

A pályák betöltés után is kicsit lassan szedik össze magukat. Mondjuk wp-vel elugrasz valahova és betöltés után egyből teleportálsz egy fél térképet. Akkor kell pár másodperc mire a tereptárgyak megjelennek. Nem zavaró és főleg teleportálgatásnál tűnt fel mikor Countess tornya láthatatlan módba kapcsolt kicsit a rúna vadászat közben.

Az inventory teljes képernyős (mondjuk lehet van rá opció változtatni) ez nekem hc módban néha kicsit veszélyes.

A kontroller irányítás kényelmes és szerintem egyszerűbb olyan buildet vinni ami sok féle képességet használ (12 különböző beállítható gomb).

A pakolászás az inventory-ban lassabb mint PC-n. Azért van amiben az egér kényelmesebb...

Korlátot jelent az is hogy nem oda megy a képesség ahova klikkel az ember. Hanem egyrészt a karakter iránya mérvadó, de van némi auto-target is (ami 95%-ban faszán is működik). Például én azért nem teleportozgatok hell nehézségen, mert ha menekülök akkor előtte meg kell fordulni. Ha csak pánikszerűen elsütöm akkor arra teleportál egy fél térképet a karakter amerre állok és az nagy szívás lehet.

Esetleg még szempont lehet hogy PS4-PC között nincs közös multi lehetőség. Ha van PC-s ismerős akivel nyomulnál, akkor neked is PC-s verzió kell. Nekem is rágták a fülemet a kollégák, de én már öreg vagyok a nagy összeegyeztetős éjszakába nyúló multi rohangáláshoz.

Nagyjából ennyi, de kérdezz nyugodtan, igyekszem válaszolni!

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Vissza

Fórumszabályzat