Ha nekem tavaly bárki azt mondja, hogy én Souls-like játékokat fogok végigjátszani, akkor nagyon csúnyán kiröhögtem volna.
Rengeteg címnek nekimentem, de az első pár halálozás után dühroham közepette kiléptem és megfogadtam, hogy soha többet a közelükbe nem megyek. DS3-al is így voltam. 2016-ban az első boss kinyírt és már léptem is kifele. Viszont a szamurájos téma imádata miatt addig furdalt a kíváncsiság, hogy csak rámentem a Nioh-ra. Az első pár óra szenvedés volt, de elhatároztam, hogy márpedig én ráérzek az ízére és elsajátítom a kellő taktikát. Miután végigvittem az első részt, gyorsan ledaráltam a folytatást is és mivel iszonyatosan tetszett a Demon's Souls PS5-ös remake-je, így gyorsan azt is megvettem és végigvittem. 
Mivel azt ajánlották, hogy ezután már vétek lenne kihagyni a DS harmadik részét, így felpattintottam a PS-re és a megedződés meghozta a gyümölcsét, mert elsőre levertem az első boss-t. Nagyon büszke voltam magamra, így gyorsan mentem is tovább és egyre jobban beszippantott a játék. Félelmetesen jó a hangulata és a látvány még mai szemmel is ritka pofás! Sokan azt vallják, hogy az ilyen típusú játékokat szigorúan egyedül kell végigvinni, de én marhára élveztem másokkal együtt is! Hatalmas móka, mikor hárman aprítunk és betámadja a világunkat valami paprikajancsi. Jó móka volt az összes ilyen piroskát leverni. Nagyrészt magányosan bandukoltam a világban, de mikor már kicsit elfáradtam vagy elfogyott a türelmem, akkor hívtam segítséget. Már amikor volt. Ha nem volt rá lehetőség, akkor bizony addig kellett próbálkozni, míg le nem ment egyedül az adott förtelem. Összességében ritka nagy élmény volt, a két DLC is remekül sikerült! Vigyázat, rendkívül addiktív! Csak saját felelősségre!
