Dark Archon
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Helyzetjelentés
Minek ilyen pálcás? Én Sony WF-C500-at vettem most, és abszolút ku**a jó! Bringázáshoz használom főleg, még sapkán keresztül, kesztyűben is tudom használni a gombjait, ami marha jól ki van találva a gyakori funkciók eléréséhez. Gyakorlatilag a teljes külső felülete a gomb, nem csak egy ilyen kis pöcök, amit nem találsz. Nem utolsósorban alig áll ki a füleimből, ami szintén nem mindegy. Hangja meg a megszokott Sony minőség.
Az okos tv után a következő beruházásom egy vezeték nélküli füles lenne, ideje már ez ügyben is a 21. századba lépnem és elhagyni az elavult vezetékes technológiát. Amúgyis idegesítő már, hogy a sokadik fülesemben törik meg a kábel és megy ezért tönkre, nah meg már azt is unom, hogy állandóan összegubancolódik a vezeték, télen beleakad a sálam, stb.
Viszont elég tanácstalan vagyok. A fő problémám az, hogy gyakorlatilag vakon, zsákbamacska módon kell vennem, mivel előzetesen nincs lehetőség kipróbálni őket. Így miután megvettem, akkor derül ki, jól illeszkedik-e a fülembe, nem esik-e könnyen ki belőle (nem lenne vicces BKV-n elhagyni egy több tízezres fülest) és ami a legfontosabb, a mély hangok jól szólnak-e. Sajnos ez ügyben a felhasználói értékelések, vélemények is kukázhatók számomra, korábban tapasztaltam ugyanis, hogy elképesztő gyengén szóló fülesekre is rámondta több ismerősöm, hogy nagyon jól szól, miközben számomra élvezhetetlen volt a zene nulla basszussal. Sajnos a a legtöbb ember nem mondható vájt fülűnek és megelégszenek a legcsekmetebb hangzással is, nekem viszont extra erős brutál basszus kell, anélkül számomra élvezhetetlen a zenehallgatás, hiszen erősen bass-alapú elektronikus zenei stílusokat hallgatok. Ezen sajnos a fülhallgatók óriási százaléka elvérzik, sokszor futottam eddig is lyukra a vezetékes esetén a vásárlásoknál, de még egy több tízezres füles esetén is kétséges az eredmény.
Szóval tudtok-e olyat ajánlani, ami az alábbi kritériumoknak megfelel:
- Nemagybadugós hallójáratba illeszkedős, hanem hallójáratra illeszkedős (most megtudtam utánanézve, hogy ez a hivatalos elnevezés erre). Sajnos emiatt a Samsung Buds-ok mind kiesnek nálam, pedig elsősorban ezt szerettem volna, hiszen a telefonom is Samsung és így a saját füles passzolna hozzá leginkább problémamentesen.
- Nagyon jól szólnak a mélyek, csak úgy dübörög a basszus az ember fülében.
- Stabilan illeszkedik a fülbe, nem esik ki magától, vagy egy rossz mozdulat hatására.
- Nem zajszűrős. Bár zavarja a zenét a külvilág zaja, de ettől még nagyon fontos, hogy ne zárjam ki a környezet hangjait, gyalogosan közlekedve ez életmentő is lehet, de a BKV-n sem árt, ha hallom, hogy melyik megálló jön. Bár gondolom, mivel nem "agybadugósat" keresek, így a zajszűrés eleve nem is opció.
- Nem merül le állandóan, tud tölteni a doboza. (Ez nagyon fontos, ellenkező esetben 2 párt kellene beszerezni.)
- Könnyen párosítható a telefonnal, nem kell állandóan, minden használat előtt újra és újra vacakolni a párosítással, esetleg az AirPods-hoz hasonlóan be is kapcsol magától, ha beteszi az ember a fülébe. (De nem tudom, ezt az Apple-en kívül tudja-e más típus.)
Ezeket néztem most ki gyorsan:
- JBL TUNE 225TWS
- PANASONIC RZ-B100WDE-K TWS
Ezekről mi a véleményetek? Reális árkategória a 20-30 ezres sáv, vagy ha jó mélyeket szeretnék, akkor mélyen a zsebembe kell nyúlni? (A rossz szóviccért bocsánat.
) Sztem a JBL erős basszust adhat, de nyilván kipróbálás nélkül nem tudom, megfelel-e az igényeimnek. Mindenesetre azért olyan hatalmas összeget nem szeretnék rá szánni (tehát max. a 30 vhányezer a felső határ nálam), hiszen egyrészt vásárlás után derül ki, megfelel-e teljesen az igényeimnek, másrészt amit már írtam, hogy azért elég könnyű elhagyni egy ilyet, neadjisten a BKV-n is simán kitéphetik az ember füléből (nem tudom, milyen gyakran fordul ez elő, egyáltalán van-e értelme ennek, mert ugye mindkét fülest már elég körülményes kikapni valakinek a füléből, egy darabbal meg nem sokra megy a tolvaj, hacsak nem lop ugyanabból a típusból egy másik fülbe való változatot is, de még ez esetben sem vagyok biztos benne, hogy ezek párosíthatóak is egymással).
Előre is thx a tippeket!
Viszont elég tanácstalan vagyok. A fő problémám az, hogy gyakorlatilag vakon, zsákbamacska módon kell vennem, mivel előzetesen nincs lehetőség kipróbálni őket. Így miután megvettem, akkor derül ki, jól illeszkedik-e a fülembe, nem esik-e könnyen ki belőle (nem lenne vicces BKV-n elhagyni egy több tízezres fülest) és ami a legfontosabb, a mély hangok jól szólnak-e. Sajnos ez ügyben a felhasználói értékelések, vélemények is kukázhatók számomra, korábban tapasztaltam ugyanis, hogy elképesztő gyengén szóló fülesekre is rámondta több ismerősöm, hogy nagyon jól szól, miközben számomra élvezhetetlen volt a zene nulla basszussal. Sajnos a a legtöbb ember nem mondható vájt fülűnek és megelégszenek a legcsekmetebb hangzással is, nekem viszont extra erős brutál basszus kell, anélkül számomra élvezhetetlen a zenehallgatás, hiszen erősen bass-alapú elektronikus zenei stílusokat hallgatok. Ezen sajnos a fülhallgatók óriási százaléka elvérzik, sokszor futottam eddig is lyukra a vezetékes esetén a vásárlásoknál, de még egy több tízezres füles esetén is kétséges az eredmény.
Szóval tudtok-e olyat ajánlani, ami az alábbi kritériumoknak megfelel:
- Nem
- Nagyon jól szólnak a mélyek, csak úgy dübörög a basszus az ember fülében.
- Stabilan illeszkedik a fülbe, nem esik ki magától, vagy egy rossz mozdulat hatására.
- Nem zajszűrős. Bár zavarja a zenét a külvilág zaja, de ettől még nagyon fontos, hogy ne zárjam ki a környezet hangjait, gyalogosan közlekedve ez életmentő is lehet, de a BKV-n sem árt, ha hallom, hogy melyik megálló jön. Bár gondolom, mivel nem "agybadugósat" keresek, így a zajszűrés eleve nem is opció.
- Nem merül le állandóan, tud tölteni a doboza. (Ez nagyon fontos, ellenkező esetben 2 párt kellene beszerezni.)
- Könnyen párosítható a telefonnal, nem kell állandóan, minden használat előtt újra és újra vacakolni a párosítással, esetleg az AirPods-hoz hasonlóan be is kapcsol magától, ha beteszi az ember a fülébe. (De nem tudom, ezt az Apple-en kívül tudja-e más típus.)
Ezeket néztem most ki gyorsan:
- JBL TUNE 225TWS
- PANASONIC RZ-B100WDE-K TWS
Ezekről mi a véleményetek? Reális árkategória a 20-30 ezres sáv, vagy ha jó mélyeket szeretnék, akkor mélyen a zsebembe kell nyúlni? (A rossz szóviccért bocsánat.
) Sztem a JBL erős basszust adhat, de nyilván kipróbálás nélkül nem tudom, megfelel-e az igényeimnek. Mindenesetre azért olyan hatalmas összeget nem szeretnék rá szánni (tehát max. a 30 vhányezer a felső határ nálam), hiszen egyrészt vásárlás után derül ki, megfelel-e teljesen az igényeimnek, másrészt amit már írtam, hogy azért elég könnyű elhagyni egy ilyet, neadjisten a BKV-n is simán kitéphetik az ember füléből (nem tudom, milyen gyakran fordul ez elő, egyáltalán van-e értelme ennek, mert ugye mindkét fülest már elég körülményes kikapni valakinek a füléből, egy darabbal meg nem sokra megy a tolvaj, hacsak nem lop ugyanabból a típusból egy másik fülbe való változatot is, de még ez esetben sem vagyok biztos benne, hogy ezek párosíthatóak is egymással).
Előre is thx a tippeket!
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 13:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8300]
- 13:09
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [14]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
