Pontosan a lezárt képernyős dolog miatt mondom én is azt, hogy maximálisan megéri. Jó ötlet ez a családi csomag, én is beveszem majd édesanyámat. Illetve az okozott még nekem problémát, hogy amikor szökőévente egyszer az okostévén néznék videót, akkor be kellene jelentkeznem a google-be ahhoz, hogy reklámmentes legyen, nekem viszont az egyik fő email címemre van az előfizetésem, azt pedig nem szívesen adnám meg a tévének. Így viszont akkor bevehetem az egyik alig használt kamu emailemet a körbe, és minden szuper lenne.
(B verzió az, hogy eleve másodlagos emailre kérem az előfizetést, de eh, semmi kedvem a már lementett videókat, követéseket, preferenciákat átlapátolni a másik fiókba.)
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Helyzetjelentés
Én családit fizetek, és szüleimet bevettem a csoportba. Nyugdíjasok, és tök természetesnek vették a Mini Ferit minden videó elején meg közben. Egyszer épp náluk voltam, apu nézett valamit, és akkor láttam, hogy milyen a reklám-helyzet youtuben. Úgyhogy még ott gyorsan váltottam családira, bevettem őket is. Persze nem mondtam meg, hogy fizetős, mert akkor nem kérnék.
De jobb így nekik sokkal, nekem meg havi 2.600 Ft, egy fél vacsora ára.
Az elején én is elleneztem, mert minek nekem ha van ad-block, aztán igazából ilyen quality of life changer lett az életemben pusztán azzal az egy funkciójával, hogy kinyomott képernyő mellett is folytatja a lejátszást és ha kocsival megyek, tudok közben podcastokat, zenéket hallgatni tök egyszerűen.
De jobb így nekik sokkal, nekem meg havi 2.600 Ft, egy fél vacsora ára.
Az elején én is elleneztem, mert minek nekem ha van ad-block, aztán igazából ilyen quality of life changer lett az életemben pusztán azzal az egy funkciójával, hogy kinyomott képernyő mellett is folytatja a lejátszást és ha kocsival megyek, tudok közben podcastokat, zenéket hallgatni tök egyszerűen.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Youtube premium 1790ft/hó, más oldalt meg ahol videó van, meg se nyitok. 

A kibaszás társas játék, sose feledd.
Már régóta be akartam írni ezt a kérdést, de most megint időszerű lett. Szóval egyre több weboldal alkalmazza azt a fajta zsarolást, hogy addig nem jeleníti meg a tartalmat, amíg ki nem kapcsolom az adblockert és újra nem töltöm a weblapot. Van-e vmilyen módszer ezeknek a kicselezésére, hogy mégis adblockerrel nézhessem? Normál weblapoknál igazából leszarom a problémát, adjon reklámokat, ha annyira akar, de videos oldalakon baromi idegesítő a fél perces - 1 perces reklámokat állandóan nézegetni, ráadásul a hangerejük direkt kétszerese a video eredeti hangjának, így kimondottan üvöltenek is ezek a reklámok.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 20:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [2]
- 18:01
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [5]
- 16:11
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [21]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
