Mass Effect Trilogy: Legendary Edition
Egy alkalommal, 2014-ben játszottam eddig le a trilógiát, és egy keserű pirula volt a végén, hogy multiplayer hiányában nem tudtam elérni azt az endinget, amit szerettem volna.
Most az elmúlt hetekben újrajátszottam PS-en. A középkori fantasyt jobban szeretem, de a Dragon Age: Origins, és a Neverwinter Nights címek ismeretében is azt kell mondjam, hogy ez a Bioware koronaékszere. Máig teljesen elképesztő és egyedülálló, hogy mennyi apró változó van és hogy ezekre a game mennyire figyel és utal minden pillanatban. Nehéz elmagyarázni, mert teljesen természetesnek tűnik, de egy példán keresztül hadd érzékeltessem. Volt egy (full opcionális) beszélgetés egy squadmate-el harmadik játék közepe fele. Ebben mondott pár mondatot a jelenlegi szituról és tök mellékesen beszúrt a mondat közepébe egy félmondatot. Na most az, hogy ez az egy félmondat így elhangozzon, ahhoz az kellett, hogy:
-akit megemlített, haljon meg a korábbi részek valamelyikében
-soldier class legyen Shephard
-Paragon legyen Shephard
-csináld meg a 2-ben a loyalty questet
-csinálj meg egy opcionális sidequestet
Az egész ilyen. Nekem ez máig elképesztő, mert a legnagyobb címek is úgy járnak el, hogy van egy törés ilyenkor, és közbeszúrnak valamit akkor, vagy a két válaszopció után az NPC full ugyanazt mondja, semmilyen reakció nincs.
Szerintem túl is vállalták magukat, olyan értelemben, hogy teljesen kiéghettek, és nem is csodálom. Minden egyes apró szir-szarnak jelentősége lehet, de opcionális dolgoknak is, olyan kariknak, akiket fél percig látunk, bárminek és mindennek. És teszi mindezt olyan természetességgel, ami szerintem egyedülálló.
A történet szuper, imádom. Erről nem is akarok írni, mert meg kell tapasztalni.
A karakterek: Vannak a felejthetőek, az idegesítőek, de 3-ból 2 iszonyat erős. Tali, Liara, Garrus, Jack, Joker, Samara és hát a csodálatos Mordin doki kiemelkednek az egyébként is erős mezőnyből.
Ami a legjobban megfogott, az maga a lore. A reaperek, a cycle, a protiánok, a galaxiy jelentősebb fajai (salarian, asari, turian, krogan, quarian), a VI-AI dolgok, a rachni, meg ezer dolog. A fantasztikus, kibontakozó történelem, a fordulatok.
Nyilván mondanom sem kell, hogy rengeteg döntési helyzet van, és a rengeteget úgy kell érteni, hogy ren-ge-teg.
Tényleg, innentől már csak a szuperlatívuszok halmozása jönne megint, azt inkább hagyom, kitérek a negatívumokra.
A gameplay az első részben azért még csikorog. A 2 és a 3 (érdekes módon a 2 jobb, lévén nincsenek ezek a nyomorék bukfencek, meg messzebbről mutat minden interaktálható dolgot) már jó, de az 1-ben még vannak gondok. Ilyen a fatigue-rendszer, a néha nehézkes fedezék mögül tüzelés, meg a túl nagy területek miatti unalmas rohangálás.
Azok a nyomorult "felfedezendő" bolygók az 1-ben. Az kínzás. Ha azt túléled, átrepülsz utána a két játékon simán. A Mako is szar, de a terep meg a távolságok teszik élvezhetetlenné az amúgy is rohadt egysíkú, 0 változatossággal rendelkező, teljesen felesleges játékelemet.
A drónos bolygófarmolás a 2-ben. A végére eluntam és elengedtem, de mivel ad war assettet a 3-ba, azért csináltam becsülettel a 3/4-ét. De nagyon nem kellett volna.
Ja meg talán a bugokat javíthatták volna. 7951 war assettem volt, mert 50-et elbugolt a game egy kijavítatlan sidequestben. Azért ez gáz.
Kábé ennyi a negatívum. Egyébként egy szuper, fantasztikus kaland volt, és még egy insanity végigjátszás vár. Bár... Azért azt nem hiszem, hogy megcsinálom. Szerintem a 2 még menne, a 3 talán menne nagyon szenvedve, de az 1 megríkatna.
Mindegy, Legendary Edition a játékvilág
legendájához, mindenkinek ajánlom. Maximálisan.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
(látod az ő hangja, Claudia Black számomra a GOAT női videogame szinkron tekintetében), Orzammar, minden. Annak is nekikezdtem párszor, de a Loghainhez való eljutás után abbahagytam mindig. Aztán kezdtem egy városi elf rugót, és lenyomtam szerintem pár nap alatt. Nagyon elkapott az egész akkor.
