Helyzetjelentés

Édes Istenem...muszáj erősnek maradni!!! Mi lett a konzílium eredménye?

Fuhh, hát erős váltás. Ugye napi 40+ perccel megnőtt a tömegközlekedés, amit szokni kell. Munkaidő az változó, legalább nem monoton. A hely az csilli-villi, konyha minden jósággal megpakolva. Nekem ez nagyon fura, mert majd 13 évig magamnak kellett venni mindent, itt meg úgy konkrétan csak van. Elképesztő mennyiségű tanulnivaló!!! Kicsit frusztrál is, mert ugye a dolgok 99%-ára nem tudom a választ és folyamat zaklatnom kell kollégákat. De persze ez ilyen és nekem is el kell fogadnom, hogy pár nap alatt nem fogom megváltani a világot. Súlyos hónapok lesznek, mire belerázódok, de menni fog ez! Muszáj lesz, mert feladtam a régi életemet, nincs visszaút.

Hatodik hete van kórházban a feleségem. Sikerült annyira lepusztítani a szervezetét a kemóval, hogy nem termel trombocitát a szervezete (csontvelője). Nem tudom, mi lesz ennek a vége, de már megint kezdi ledobni az agyam az ékszíjat... ma délután lesz konzílium, kiváncsi leszek, mire jutnak.

Peace: na, és milyen a melóhely?

Dark Archon

Az hatott, de most elég nehezen épül újra az immunrendszere (ami egyébként jó, de az sem mindegy, mennyire nehezen). Meg persze a fantasztikus kórházi kajától bakteriális fertőzése lett, amit kezelni kellett. Legalábbis ez derült ki, de elvileg akkor másnak is lenne baja. Szóval leginkább az a helyzet, hogy fogalmuk sincs. Ha a nejemnek szerencséje van, akkor október végén talán kijöhet pár napra ismét, és akkor még karácsonyig lemegy még egy etap. Összetehetjük a két kezünket, ha ez az egész lezajlik tavaszig Meg persze utána nem jön elő újra, stb.

Dark Archon

Köszi, hogy mondtad, örülök, hogy haza tudott menni. Remélem, azóta pozitívan hatott a kemó.

Nos, viszonylag jó forgatókönyv szerint alakultak a dolgok, nejem 2,5 hétig itthon volt. Így igazából csak egy héttel kellett korábbra hozni az évfordulónkat, ettünk egy jót egy étteremben. Kellett már nagyon. Jó is, hogy kocsival kellett menni, mert különben beálltam volna, mint a gerely.

Hét közepén vissza kellett mennie a kórházba, covid teszt, egyéb tesztek, majd tegnap kezdték el a 2. kemót. Három biztos lesz, aztán meglátják, kell-e negyedik, ötödik.

Még nem sok idő telt el, egyelőre jól van, ahhoz képest persze, hogy szándékosan pusztítják a szervezetét.

Dark Archon

Tudom, hogy nem vagyunk egyedül ezzel - vagy még rosszabb - helyzettel. Sajnálom a nővéred!

Nem kapkodták el egyébként a diagnózist, 2 hete rosszul volt már, mikor rájött a háziorvos, hogy talán nem covid. Utána még egy hét eltelt, mire a sürgősségi (!) beutalóval felvették a kórházba. Addigra teljesen legyengült, de mint utólag kiderült, valami más is lehetett az oka a láznak, hasmenésnek. Nincs kizárva, hogy még valami vírust is benyelt. Ugyanakkor a fene tudja, mert együtt élünk, se Emmának, se nekem nem volt semmi bajunk.

Hát igen, lassan kezdődik az óvoda is, de az legalább lefárasztja a gyereket. Az biztos, hogy a feleségem nem lesz itthon addig. Viszont az étvágya helyrejött, másodszorra vittem be neki sajtburgereket, azt kívánta. Elvileg persze nem ehetne ilyeneket, de ugye a kórházi kaja általában ehetetlen, meg nem ez a legnagyobb probléma. A vérképe kifejezetten jó lett, felcsillant egy halvány reménysugár.

Dark Archon

Én abban bízok, hogy mivel nem az utolsó pillanatban fedezték fel a leukémiát, és alapvetően a kemóval haladnak, azért jó eséllyel rendben lesz a feleséged. A gyengeség, a fájdalom, a rosszullétek szörnyűek, de a baráti körből is több olyan daganatos esetet tudok, amikor már mindenki feladta volna a reményt, és a betegek mégis felgyógyultak, és kifejezetten jó életet élnek a mai napig.

Nem tudom, mennyire jó dolog jelen helyzetben, ha saját, rossz kimenetelű történetről mesélek, de talán valami segítséget nyújthat. Volt egy nővérem, 4 éve pár hónap alatt kiderült, hogy agydaganata van, és sajnos neki nem sikerült. Volt egy tíz éves gyereke, meg egy férje, aki a haláleset előtt és után is rosszban volt az egész családdal, csak a betegség alatt emberelte meg magát egy kicsit. A betegség alatt ránk szakadt minden, apukám is betegeskedett, a gyereket el kellett látni, iskolába vinni, minden nap kórházba is mentünk, mellette munka és minden. Egy éjjel az ágyban fekve hasított belém a gondolat ütött meg, hogy basszus, ennek tényleg rossz vége lehet. Onnantól beállt az agyam egy robot üzemmódra, és csak az volt a lényeg, hogy a gyerek lelkére figyeljünk, és hogy a testvéremnek mindent megadjunk, amíg még köztünk van.

Végig lehet csinálni, hogy összeomlik körülöttünk a világ, el sem hiszi az ember, de igen. Azt pedig jól teszed, ha közben élni is próbálsz, muszáj levezetni a feszültséget, hogy aztán jelen tudj lenni a feleségednek, a gyereknek, na meg a munkában.

És tényleg nagyon durva helyzetekből felgyógyulnak a betegek, abszolút van remény szerintem!

A kislány pedig a körülményekhez képest jól lesz, ha ti vele vagytok, és figyeltek rá, illetve szükség esetén akár gyerekpszichológust is bevonhattok. Nálunk a gyerek nagyon rossz korban volt, amikor mindez történt, de egy talpraesett, normális kamaszlány lett. Persze amíg nem lesz felnőtt, addig nem mondhatom biztosra, de szerintem egyben van. Sokat kellett vele őszintén beszélgetni az anyjáról, nyilván mindig a szintjének megfelelően.

Egyre fáradtabb és kedvtelenebb vagyok. Feleségem hol jobban, hol rosszabbul van. Már kiheverte a hasmenést meg a lázat, erre most tüdőgyulladása van. Meg persze hány a kemó tablettától, mert intravénásat nem kaphat, amíg helyre nem jön.

Mire eredménye lesz a szövetvizsgálatnak, addig csak általános antibiotikumot kap, nem a tüdőgyulladásra célzottat. A vizsgálat fájt neki, nem akar már több fájdalmat. Pedig még egy csontbiopszia biztos lesz. Igyekszem támogatni, de szerintem az ő helyében én már feladtam volna. Ha legalább tudná, hogy ennyi fájdalom után biztosan van kiút... de nem tudni. Vannak pozitív eredmények, amibe lehet kapaszkodni, de ennyi.

Dark Archon