Helyzetjelentés

Igen, én is gondoltam pszichológusra, mert a kórházban ugyan látogatja egy hivatalból, de heti 10 perc nem ér semmit. Azóta beszélgettünk egyébként, és ő is látja, érzi, hogy nincs rendben, depressziós. Csak hát igen... azt a kevés időt, amit itthon tölthet, "pazaroljuk" pszichológusra...

Duncan - a kutya - a nappaliba került egy urnába. Akkortájt vesztettük el őt a nyáron májrákban, mikor kezdődött a feleségemnél a betegség. Én mondjuk azt sem hevertem ki még, sokat kirándultam, sportoltam vele, hiányzik.

Dark Archon

Nekem az ugrott be, hogy lehet, hogy egy pszichológus jól jönne a feleségednek, mondjuk az immunrendszere miatt maximum online beszélgetések formájában. A betegség, a kezelések és az egész kemény stresszhelyzet a személyiséget is megborítják. Aztán elképzelhetőnek tartom, hogy a háta közepére nem kíván még egy embert, aki tőle akar valamit, de van ismerősöm, aki hasonló szituációban (súlyos betegség, ami időnként kiújul, és van kisgyereke) terápiára jár.
Nem tudom, mennyire fér bele, de pár ülés egy-egy normális szakemberrel talán mindenkinek segítene a családban.

Amikor nálunk volt baj, akkor javasoltam a sógoromnak, hogy a gyereket (akkor volt 10) vigye el pszichológushoz. Egy ideig jártak is, de alapvetően a szakember véleménye az volt, hogy a családi összefogás, odafigyelés miatt a gyerek kiegyensúlyozott. Ha jól értem, nálatok is többen tudnak segíteni abban, hogy elfoglaljátok, és stabilitást adjatok neki.
A kutya hova került, tudjátok látogatni a gyerekkel? Vagy csak rosszabb, ha látja?

Feleségemet kiengedték a kórházból múlt pénteken, de kevés az öröm. 2 naponta járnia kell trombocita pótlásra, de ez egy dolog. A hangulata nem jó, arra készül, hogy meg fog halni. Illetve már a betegség kezdetén felvett egy elég bántó, kioktató stílust. Nem tudni, mikor vált át élni akarásba, amikor rájön, hogy az élete (életünk) már nem lesz ugyanolyan, de még él és ebből kell kihozni a legtöbbet.

Természetesen a lányunkra is hatással van ez az egész. Amíg csak ketten voltunk, viszonylag nyugodtan ment óvodáva, és ott is el volt. Most, hogy az anyja itthon van, bőg minden reggel, s az óvodában sem tudják megnyugtatni. Játszik, aztán a semmiből egyszercsak "hiányzik anya", elkezd sírni. Vagy, ha enni, öltözni kell, stb. Ha az anyja vele van, akkor meg a kutya hiányzik neki. Szóval kifogásokat keres, miért ne kelljen azt csinálnia, amit nem akar. Bármire nemet mondunk, egyből sír. Nem tudom, hogy ez amúgy is esedékes 4-5 éves korban, vagy a helyzet szülte.

Mindenesetre a leukémia járulékos kára már több, mint a betegségnek magának.

Egy ideig most a kétnapos pótlás a terv, de ez is bármikor változhat, ha rosszabbodik a vérképe. Aztán, ha a szervezete nem termel vérlemezkét (vagy továbbra is elpusztítja), akkor jön az őssejt kezelés. A testvére megfelelő donor. Ettől függetlenül van esély a kilökődésre, illetve ezt is meg kellhet többször is ismételni.

Hab a tortán, hogy nem javasolják semmilyen állati szőrrel való érintkezést neki a gyenge immunrendszere miatt, így bizonytalan ideig kutyát sem tudunk vállalni. Pedig szerintem mindannyiunknak segítene.

Dark Archon