Egyáltalán nem mondanám, hogy "sokkal mélyebben ismerném" a Star Wars világát, könyveit, igazából sohasem fogyasztottam, csak a Forgotten Realms és a Dragonlance után, mikor megismerkedtem a minőségibb spekulatív fikcióval, leszoktam egy-két kivételtől tekintve az emblémás alkotásokról (az SW is ilyen!).
Szerintem teljesen egyformán látjuk, és egyet is értek veled. Valóban van egy adott világ több ezer évvel, és lenne lehetőség a bővítésre, műfaji kísérletezésre bőven, és még ha akadnak is példák erre, a könnyebb út felé hajlik mindig a kéz. Inkább kiadnak egy újabb Obi-Wan Kenobi és Anakin Skywalker barátságkönyvet, ifjú Obit (pont most jelenik meg), képregényt a lázadás még el nem mondott részeiről (májusban jön magyarul), mint hogy megerőltetnék magukat. Ezeket könnyebb kiadni a "béríróknak", akik letudják gyártani a tucatponyvát, vagy közepes-jó sorozatot.
A Marvelnél épp fut egy újabb Darth Vader széria, aminek középpontjában Sabé, Padmé hasonmása, és szolgálólánya áll (nem olvastam, de mondd, hogy nem érdekes a koncepció annyira, hogy lecsapjon az érdeklődő rá: itt a csaj, aki hasonlít a nagy szerelmére, hát hogyan reagál Vader?). Ami mellett természetesen van másik (!) Vader sorozat is, tessék, itt van magyarul, aminek az egyik kötete része egy másik szériának is.
Ezek, amiket linkeltem, mind-mind ilyen luktömködések, és az elmúlt pár évben jöttek ki angolul is. A hozzászólásokból és az értékelésekből ítélve, a legtöbb bőven 75% felettiek, 80-90% közötti tartományúak, tehát a fogyasztók (v)eszik, mint a cukrot.
Ez van az emblémás szériákkal. A legtöbben azt veszik meg, amit a ismernek. Nem azt mondom, hogy helyes, de ezt a kiadók (Marvel, Disney) pusztán költséghaszon szemszögből nézik, amíg ez az igény, ezt adják, és addig ez lesz: "ment Padméval Anakinhoz a Mustafarra, útközben elromlott a hajtómű, leszálltak egy bolygón, ott talált egy sith ereklyét, amiben egy titkos holokron volt, az Erő segítségével kinyitotta és ezzel a bolygón kiszabadult egy ősi sith mester szelleme. Elmentek a sírjába és ott legyőzték".
Tudom, hogy nyitott kapukat döntögetek, ezzel te is tisztában vagy szerintem.
Pl. a Dragonlance világában most jön ki az új trilógia, és na, hova nyúlnak vissza? Az alaptrilógia világába, hőseihez, idejébe, egy kicsivel azt követően. Pedig az ezt megelőző trilógia már sokkal később, egy megváltozott korban játszódott, itt mertek kísérletezni, még úgyis, hogy valószínűleg kiadói nyomásra régi elemeket is bele kellett venni, de egy azóta már kibővített értékelés egy előző verziójában elhangzott ilyen: "azt szeretik legkevésbé a rajongók, ha felrúgják a megszokottat". Olvasd el, mert spoiler mentes, még az előző regényeket sem lövi le, de jobban megérthető belőle a franchise logikája, és hogy miért nyúlnak vissza, bővítgetik inkább a szűk, megszokott kort.
Lehet szánalmas, de a Marvel is ezt tolja az utóbbi években, ha végig lapozgatod, és szerintem erre számítsunk a sorozatok terén is.
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Disney+ Star Wars
davkar9, ez neked is.
Juraviel.Ihuan.Bedvin: Egyrészt nyilván sokkal mélyebben ismered, mint én, nem is vitás. De szándékosan hoztam fel azokat a példákat, amiket. Mandot pont ezért nem érzem ugyanilyennek.
Tehát: Mi szerintem az alapvető különbség az általad felhozottak és a mandalorian; valamint a Rebels és akár az általam linkelt jégkrémgépes srác között?
Lehet, hogy csak én, de én alapvetően aközött hatalmas különbséget érzek, hogy tátongó (akár többezer éves) lyukakba belecsempészünk egy-egy történetet a világból. Valamit, ami egy-két easter eggen kívül nem befolyásol semmit, csak ad a világhoz. Akár történhet a főszereplőinkkel is, de máskor, máshol. No meg aközött, ami a SW esetében történik rengeteg helyen. Azaz, hogy (a rajzfilmek ismeretének hiányában simán tévedhetek persze, de amit láttam belőlük YT-n, az ez volt) van egy összeállt, koherens, szilárd történeti ívünk NÉLKÜLÜK. És akkor abba két nap közé beleszuszakolunk még valami elképesztően extrém eseményt, amiről többet nem hallunk. Persze nem, mert a későbbi történet volt meg hamarabb, és ott erről még nem tudtak.
Valahogy azt érzem a SW esetében, mint amikor gyerekként először elmerengtem azon, hogy hogy lehet az, hogy Poirot akárhova megy, ott megölnek valakit. Na valami hasonló van itt is, hogy nem lehet egy nyugodt fél óra, mert bár van 20.000 évünk, amiről írhatnánk (lásd GoT, lásd LotR), mi találtunk egy fél órás lyukat, amikor nem tudjuk, mi van Obi Wannal, na akkor abba beleírunk egy történetet. Mittudomén, mikor ment Padméval Anakinhoz a Mustafarra, útközben elromlott a hajtómű, leszálltak egy bolygón, ott talált egy sith ereklyét, amiben egy titkos holokron volt, az Erő segítségével kinyitotta és ezzel a bolygón kiszabadult egy ősi sith mester szelleme. Elmentek a sírjába és ott legyőzték. Aztán folytatták az útjukat Anakinhoz. Szánalmas...
Nekem.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Nehéz kérdés ez. Ráadásul pont két rossz példát hoztál fel szerintem.
Noha J R. R. Tolkien halála után a fia, Christopher nem írt önállóan Arda világába, ugyanakkor itt is felmerült a "túlhasznosítás" kérdésköre. A Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről végén van az egyik fordítónak, Koltai M. Gábornak egy gondolatsora, hogy igaz üzletággá vált a Tolkien művek, pontosabban kézirathalmazok megjelentetése. Nekem a 2002-es változat van meg, és éppen ezért nem tudom, hogy az első magyar kiadásban szerepel-e ez a gondoltsor (szerintem igen), de felhívja a figyelmet pl. a Középfölde Históriája sorozat [amit épp most ad ki apránként a Helikon] kapcsán a következőkre:
"Az eredmény több, mint érdekes: Középföldéről szinte semmi új nem olvasható, Tolkienről és a munkamódszeréről azonban annál többet tudhatunk meg. A négy kötet(* a tizenkét kötetes sorozaton belüli alsorozatra, A Gyűrűk Ura históriájára utal) a félig kész szépirodalom és a túlírt monográfia határán mozog: kiadása legfeljebb anyagi hasznot hozhatott. Figyelemre méltó, hogyan lett egy író kéziratait felkutató és megszerkesztő kis csapatból tíz év alatt pénzcentrikus nagyvállalkozás: mamutcég, amely évente legalább öt könyvet jelentet meg.
A kiadható Tolkien-kéziratok valószínűleg a Beleriandi balladák két ragyogó eposza utón fogytak el.
Amiért adok neki egy kis igazságot, ezek mellett magyarul is kijöttek olyan kötetek, amik mind A szilmarilokból származnak eredetileg, és azokat jelentették meg bővítve:
Beren és Lúthien
Gondolin bukása
Húrin gyermekei [kedvenc Tolkien történetem, de nemcsak A szilmarilokban szerepel, hanem a Befejezetlen regékben is, így ez pedig már harmadik "változat"]
Ehhez pedig ha hozzávesszük, hogy a két Monolith játék (Shadow of Mordor, Shadow of War) és a tavalyi sorozat módosított is, hozzátett a lore-on/hoz, akkor "belefirkáláson" túl vagyunk már, a Tolkien halála utáni kötetek pedig többsége inkább világ- és mítoszalkotói szemszögből érdekesek, nem pedig mint egy "franchise".
GRRM pedig amíg csak naptárakat, egyéb művészeti megjelenéseket, vagy világbővítő magyarázatot engedett megjelentetni , a sorozatok, számítógépes játékok sajnos elvitték egy olyan irányba az alkotását, ami magában rejtheti a hozzátoldásokat, akár "közbenieket" is. Jelenleg csak egy After Jon Snow van tervezetben, de már ez is borzalmas szerintem, rosszabb, minthogy az alap sorozatnak előbb kellett lezárnia a történetet, mint ahogy ő maga be tudta volna fejezni élete fő művét. Ne kételkedjünk benne, hogy GRMM halála után a hagyatékát kezelők nem lesznek restek kizsigerelni a világát. A jelek már látszanak, pedig még csak bő egy évtizede keződődött.
Egyébként értem, hogy mit szeretnél mondani, hogy Star Wars már lassan az alapsagában Vader szakácsáról is sorozatot készít, de ez csak azoknak újdonság, akik nem ismerik a filmek-sorozatok-játékok mellett a képregények és a könyvek világát. Már a hatályon kívül helyezett SWEU (most Legends) is bővelkedett nem kevés kiegészítésben, de a Disney éra is bőven kihasználja ezt, elképesztő toldalékokkal, pl. egyszerűen Vadernek már annyi tanítványa van, hogy abból, egy kis túlzással új Sith Rend is kitelne.
Nézd meg a Szukits könyvkiadásait Star Wars témában, ha a sorozatok/animációs szériák világa kiakaszt, mit szólsz ezekhez?
Ha "kárhoztatni" akarunk bárkit is, akkor a Lucasé a sár, mert ő tette lehetővé, hogy mások is bővítsék a világát, és ebben bizony ocsú is van. Sajnos ilyenek az emblémás világok sorsa, lásd Forgotten Realms, Warhammer/Warhammer 40000, Dragon Lance, Warcraft stb. Szerintem kár ezen már "keseregni". Ki kell választani, ami nekünk tetszik a felhozatalból.
Ha mégsem jön be, akkor meg a szerzői alkotások felé kell fordulni, könyvekben, képregényekben pl., vagy bármilyen más médiumban. Úgy kell ezt elképzelni, hogy míg a DC és a Marvel önti magából a szenny szuperhős képregényszemetet tömegével, amiben azért persze akad minőségi tartalom, mégis a DC legértékesebb alága, amit a szerzők imádtak, a mostanra kiherélt Vertigo volt: olyan gyöngyszemekkel, mint a Scalped vagy a DMZ.

Kotor? Talán kár volt behoznom, igazából ott az van, hogy én az 1-et anno nem fejeztem be, meglett a Map, de otthagytam, angolul volt és akkor alig értettem valamit, egy idő után fárasztó volt a 0-24 vakság meg szótárazás, a 2-t viszont a magyaritasok.hu-nak köszönhetően kivittem és az apropó az, hogy épp szemezek egy újrázással. Igazából arról olvasgattam most a napokban. Ami visszatart, az a várható remake, ha lesz belőle valami, de akkor inkább azzal nyomnám.
Áh, haver már ajánlgatta a két(?) rajzfilmet évek óta, de valahogy nem. Képtelen vagyok elkezdeni őket. Tudod épp vele beszélgettünk erről a napokban és neki is azt mondtam, hogy alapvetően ezekkel a rajzfilmekkel az a bajom, ami a SW lore-al úgy általában.
Én nem is tudok más ekkora hatású popkulturális világot, amit ilyen mostoha, méltatlan módon kezelnének. El nem tudnám képzelni, hogy a LotR-ban belefirkáljanak a lore-ba, hogy mondjuk nem tudjuk Gandalf egy napját, és akkor azt kitöltenék egy nazgúlos-entes kalanddal. GoT-ban sem jutott senkinek eszébe, hogy mikor Ned lement Kings Landingba, akkor ott az utat töltsük már meg valamivel, találjanak egy sárkánycsontvázat, vagy egy elveszett dothraki kislányt, aki a Drogo fattya. És a SW ezt csinálja. Gyalázat. Van két üres hetünk, erre írnak rá egy animációs sorozatot, és gyártanak 10 évadot. Totál összeszar minden koherenciát meg logikát a sztoriban, Dookuval van még 4 másik duel, Grievoussal van még 30 randi, behozunk egy padawant a szintén padawan Anakinnak, stb., na érted úgyis, ez olyan sacrilege, amit el nem tudnék képzelni soha a büdös életben egyetlen más fandomban sem.
Na, ez tart vissza attól igazán.

Tónál facepalm+nevetés+"te balfasz...

" koktél volt a reakcióm. Mondjuk már majdnem az első percben kinyomtam a francba az epizódot, mert megint vissza kellett hozniuk ezt az idióta szerelő picsát...
Én is semlegesen ülök le elé, de örömet igazából nem okoz, csak a hülye fomo miatt nem tudom elengedni.
Sötétre +1.
BB közben meg az utóbbi pár filler után ismét odabaszott egy erős epizóddal!
jawsika: kotor erről hogy jut eszedbe? A sisak T-jén kívül nincs kb semmi egyezés azzal a manda-lore-ral (heh
). Ha jó kotor mando kell akkor ott a kotor képregény, továbbra is csak ajánlani tudom.
Amúgy ha már ennyitől föláll akkor nem kéne elkezdened a CW-Rebelst? Animáció elsőre taszító lehet (sőt, lesz), de ha sikerül megszokni, akkor ~sokkal jobb élményt ad, mint amit a mando tud.
Raistlin: Andortól nem kell félni.
Lesz még egy évad és alapból prequel-prequel szóval eléggé tétnélküli, de mégis végig érdekes. Leginkább akkor "fura" amikor emlékeztetnek, hogy SW-t (designok) nézel.

" koktél volt a reakcióm. Mondjuk már majdnem az első percben kinyomtam a francba az epizódot, mert megint vissza kellett hozniuk ezt az idióta szerelő picsát...
Én is semlegesen ülök le elé, de örömet igazából nem okoz, csak a hülye fomo miatt nem tudom elengedni.
Sötétre +1.
BB közben meg az utóbbi pár filler után ismét odabaszott egy erős epizóddal!
jawsika: kotor erről hogy jut eszedbe? A sisak T-jén kívül nincs kb semmi egyezés azzal a manda-lore-ral (heh
). Ha jó kotor mando kell akkor ott a kotor képregény, továbbra is csak ajánlani tudom.
Amúgy ha már ennyitől föláll akkor nem kéne elkezdened a CW-Rebelst? Animáció elsőre taszító lehet (sőt, lesz), de ha sikerül megszokni, akkor ~sokkal jobb élményt ad, mint amit a mando tud.
Raistlin: Andortól nem kell félni.
Lesz még egy évad és alapból prequel-prequel szóval eléggé tétnélküli, de mégis végig érdekes. Leginkább akkor "fura" amikor emlékeztetnek, hogy SW-t (designok) nézel.Na mármint milyen lassú tempóra gondolsz? Második rész, és eljutottunk oda, amiről eddig azt lehetett volna hinni, hogy az évad fő megpróbáltatása lesz.
Fogta magát és lesétált oda, amit BOBF idején még lehetetlen küldetésnek lengettek be. Évadok óta valós fő sztori nélkül csapongunk.
Nem tudom, nem azt mondom, hogy az én véleményem a mérvadó (mondom ezt amiért magadban keresed a "hibát", hogy neked miért tetszik), de tényleg minden rész pár perc után olyan rohadt zavaróan butának akar nézni. Nem az zavar, ha valakinek tetszik, az zavar, hogy foggal-körömmel védig, hogy ez objektíven jó.
És igen, az Andorral fogok példálózni, hogy in-universe maradjak: lehet kompetens karakternek is megpróbáltatásokat adni, nehéz helyzetekbe sodorni, és úgy írni, hogy a hibái mellett is rátermett maradhasson. Azzal nem tudok mit kezdeni, hogy Bo-Katan végig swagwalkol, elkeni mindenki száját, aztán nem azonnal kiszabadítja Dint, hanem hirtelen elbutul és kérdezgeti, hogy mondott-e valamit - csak hogy megtörténhessen a tökéletesen hang nélküli "surprise attack" egy négyméteres gép által. Vagy azzal, hogy fogja magát a főszereplő, és miután már két másik személy segítségére szorult, még gyorsan lesüllyed mint egy kő, csak hogy a reveal megtörténhessen Bo-Katannak is.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Én öregszem. Vagy a fene tudja, talán csak igénytelen vagyok. Engem ezek valami nagyon mély pontomon kapnak el. A KotOR emlékek, a hangulat, a vadnyugati érzések. Engem egy setup le tud nyűgözni. Talán furcsa is, hogy ezt mondom, de engem ez végtelenül szórakoztat. Van, amiben egyetértek, majd kitérek rá, de alapvetően nekem ez iszonyat adja. A Boba Fett nem jött be, és az Obi Wannál is elveszítettek pár rész után. De ez a sorozat nekem nagyon adja. Tetszik benne a lassú tempó, vagy akár a kitartott képek. Maga a lore, a világ apró darabjai, amiket megismerünk. De mondom, a fórumot olvasva, különösen a TLoU topicban, sokszor érzem azt, hogy nekem teljesen más elvárásaim meg igényeim vannak egy sorozattal kapcsolatban, mint az itteni többségnek.
Amivel egyetértek, az Grogu, aki full fölösleges az egészbe, főleg azért, mert a karaktere a fajából adódóan nem tart sehova. Sosem fog felnőni, nem fog változni, nem fog fejlődni. Lesznek deus ex machina erőhasználatai, de igen, ő tényleg fölösleges. A sötéttel nekem most nem volt bajom, bár már kint sincs világos, meg a másik monitoron fekete a háttér.
Amivel egyetértek, az Grogu, aki full fölösleges az egészbe, főleg azért, mert a karaktere a fajából adódóan nem tart sehova. Sosem fog felnőni, nem fog változni, nem fog fejlődni. Lesznek deus ex machina erőhasználatai, de igen, ő tényleg fölösleges. A sötéttel nekem most nem volt bajom, bár már kint sincs világos, meg a másik monitoron fekete a háttér.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Mandalorian 3x02
Edit: FYI biztos van pár spoileres mondatom is az alábbiakban, mert kicsit indulatból írtam.
Na jó, ekkora inkompetens nyomorék címszereplőt a neki szentelt sorozat harmadik évadában komolyan... Már az elsőben is szóvá tettem ezt, hogy mennyire inkonzisztens, és képtelenek eldönteni az írók, hogy egy vérbeli badassről van-e szó, vagy egy botladozó hero journey-t akarnak (s01 - hatalmas shootout gengszterek ellen vs jawák nevetségesen megpicsázzák ugyebár). És megint, az egész részt kiütve tölti, hogy megmenthesse egy kibaszott csecsemő - akit visszaküld egy másik bolygóra előbb, mert az kevésbé veszélyes, minthogy félkézzel kettétörje azt a kiborg szart, wtf?! -, meg a csaj, aki amúgy elvileg a darksaber miatt a riválisa, meg úgy megy ki hozzá eleinte, hogy végleg megszabaduljon tőle? Mi a fene történik már megint ebben a sorozatban?
Azon túl, hogy teljesen kretén módon állítják próbatétel elé a főhősünket (egyáltalán próbatétel az, hogy kiütnek KÉTSZER egy rész alatt, és más végzi el a nehéz melót?*), az is egyébként tök jó, hogy végignézhetjük kétszer ugyanazt a megtett utat és exposition dumpot két karakterrel is, meg is van, hogy miért tíz perccel hosszabb a múltkori résznél, mert kétszer benne van ugyanaz.
*Megjegyezném, hogy itt ugyanarról a karakterről beszélünk, aki előző részben egyedül megmentette a hasonlóan kretén klánját, akik damillal rángattak egy krokodilt.
Leszögezném, hogy a látszattal ellentétben egyébként minden rész elé teljesen semleges mindsettel ülök le, igyekszem a pozitívumokra is figyelni (pl. az a scavenger cyborg lény tök érdekes volt, de persze elbaszták azt is hülyeségekkel), nem hatewatch lenne a cél - arra még így munkaidő üresjáratokban se pazarolnám az időm. Érdekel a SW canon, és alapvetően hiszem, hogy lehetne normális jeleneteket is írni ezeknek a karaktereknek, de hát eddig ez katasztrófa.
Az egész egy nagy exposition dump, ráadásul úgy, hogy a nézőket teljesen együgyűnek hiszik, a "plot" kedvéért idiótára és következetlenre írtak maguk a karakterek is, Grogut pedig feleslegesen erőltetik az egészbe, hogy a merch eladásokat fent lehessen vele tartani. De komolyan, vegyétek ki pl. az évadnyitó részből minden szereplését, és mondjátok meg, miben lett volna másabb vagy kevesebb az epizód?
Amúgy ennyire durván utoljára Winterfell csatájához kellett besötétítenem a szobámat.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 12:53
- Ki mivel játszik mostanában? [8302]
- 12:02
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [15]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]