Együgyű, gyerekeknek íródott egybites szar az egész, én már feladtam, hogy hasonlítgassam, összevessem az eredetiekkel - pedig azt is gyerekként szerettük meg a legtöbben, és hát lássuk be, nem is véletlenül. Sosem fogom megérteni, hogy miért szopkodják Filoniékat, gyanítom Ahsoka is ezt a "minőséget" képviseli majd.
Én csak örültem, hogy végre mertek is csinálni valami mást, minthogy Din sidequestel valami random bolygón, ahova mindenféle nehézség nélkül elugrik egy sima N-1 vadászban (véletlenül nem ugyanebben a sorozatban volt egy teljes "lakóhajója", ahol elütötte az időt hosszú ugrások alatt?). Ahogy Jawsika is írta lejjebb, nyilván tele volt ökörséggel ez is, de számomra üdítő volt, hogy legalább valami irányt vett bármi is.
Hozzáteszem, ebben a részben a Mando jelenetek szerintem nagyon rendben voltak, pedig itt is telenyomták baromsággal, az a két Interceptor is lazán adott volna le súlyos találatot annyi idő alatt, nemhogy az a további húsz.

De mégis működött, jó nyitójelenet volt. Sőt, a végén is elmosolyodtam Bo Katan sisak alatti identity crisis jelenetén.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status