Értem, amit írsz és amit kifogásoltok. Persze, hogy így nézve gagyi a kalapácsos nő, de az ilyen megoldások uralják a filmes világot, pláne a fantasy műfajt. A dramaturgia, a hangulat, a látvány, a vagányság, sokszor konkrétan a parasztvakítás sokszor felülírja a logikát.
A SW is tele van blődségekkel, aminek belegondolva semmi értelme. Lásd ostobán és használhatatlanul kialakított páncélok és fegyverek, gagyin vagy épp eltúlzottan jól felszerelt hajók, totálisan op, de amúgy csak egyszer használt csúcstechnológiák, teljesen következetlen felszereltségű és hasznosságú droidok stb.. Vagy elég csak a fénykardpárbajokra gondolni, amik koreográfiájában semmi logika nincs, csakis a látványról szólnak.
Ezért gondolom azt, hogy teljesen szubjektív kinek mi veri ki a biztosítékot, de az tuti nem önmagában az adott bugyutaság. Egyszerűen van egyfajta kettős mérce, amivel egy kedvelt alkotásnak a nagyobb hibái fölött is hajlandóak vagyunk szemet hunyni, miközben ami nem tetszik, ott a legapróbb nüanszok is olyan mélységek, amire nincs bocsánat.
A részeg kalózokról nem hiszem, hogy érdemben részt vettek a csatában, legalábbis őket ott már nem láttuk, vagy kijózanodtak addigra.
De nem gondolnám, hogy a kalózok csak annyival voltak többen, ahányan amúgy be voltak tintázva.
Hozzátenném, ez megint amolyan tipikus SW-os bullshit. A kalózok minden egyes pillanatban vagy épp harcolnak (nem is olyan rosszul) vagy piálnak és tacsakrészegen parádéznak. Minden egyes jelenetben ez van. De nem akadunk fenn rajta, hogy mégis hogyan van az, hogy ezek az alkoholista, folyton részeg szerencsétlenek amúgy sokkal jobb katonák, mint mondjuk a rohamosztagosok. Elfogadjuk, hogy ez nyilván egy túlzó ábrázolásmód, ilyen a SW.
