Fórum » Nem számítástechnikai témák
Tömegközlekedés
Nem szabad kapkodni! Én is napi két órát utazok Pest keleti végéből Budára a rohadt meló miatt. De legalább többet tudok olvasni, mint előző munkahelyemre menet. Így is hálát adok az égnek a heti egy HO miatt! A végcél úgyis az lenne, hogy ezt feltornásszam 2-3 napra vagy esetleg 100% HO-ra. De egyelőre 8 hónap versenyszférával szerintem még kicsit kussolok és meghúzom magam. Majd eljön a váltás ideje is, addig meg türelmesnek kell lenni.
A mondás szerint busz és nő után sem szabad futni amúgy sem!
Most többet metrózok, vissza kéne térnem kindlire, reddit helyett. Több értelme lenne.
Most többet metrózok, vissza kéne térnem kindlire, reddit helyett. Több értelme lenne.

Man literally too angry to die
Én beállok a megállóba és olvasok, amíg nem jön a járat. Majd felszállok és olvasok tovább. Majd jön, amikor odaér. 

Használ valaki BKK Go appot? Másnál is eltűnt kb. 1-2 hónapja a járművek live 45-50 másodpercenként frissített helyzetének kijelzése? Egy ideig azt hittem, csak átmeneti hiba, de most eléggé olybá tűnik, hogy a BKK - tökéletesen illeszkedve az eddigi színvonalukhoz - Guiness-rekordot állított elő azzal, hogy övék az első olyan app a világon, amelyik egy frissítés után nem újabb feature-ökkel bővül, hanem visszafejlesztetik és eltűnnek a korábbi funkciók. Ponthogy ezt a 40-50 másodperces "live" pozíciót meg kellett volna oldaniuk 2023-ra real time-ra, vagy legalábbis 5-10 másodperces frissítésre, ehelyett eltüntetik teljesen. Persze mit vár az ember egy olyan boomer cégtől, aki az etikus hekkert inkább feljelenti, ahelyett, hogy köszönetet mondana neki a segítségért...
Én sosem azt néztem, hány perc múlva jön a következő busz vagy villamos, mert az full fake info, köszönőviszonyban sincs a valósággal, ellenben a jármű térképes helyzetéből sokkal pontosabban meg tudtam mindig állapítani, hogy kb. mikorra fog a megállóba érni és ez alapján mindig el tudtam dönteni, érdemes-e futnom és ha igen, milyen intenzitással (kocogás / normál futás / sprint), hogy elérjem. Nyilván feleslegesen nincs kedvem rohanni, így tegnap is úgy jártam, hogy a metrómozgólépcsőn nézve a buszom indulását MOST-ra írta, így nem kezdtem el futni, hiszen egy óriási sprinttel sem érem el, ha már a megállóban van. Így viszont séta tempóban kiérve az aluljáróból azt láttam, hogy még nyitott ajtókkal áll a busz és kvázi az orrom előtt ment el. Egy gyenge kocogással is elértem volna, ha meg tudtam volna nézni a jármű tényleges helyzetét, ami mutatta volna, hogy a MOST jelzés ellenére még nincs a megállóban. A következő busz 10 perc múlva jött csak, szóval nagyon nem arról van szó, hogy pár percen belül itt lenne a következő járat és tök mindegy, hogy elérem-e.
De az is szédületes, hogy 2023-ban itt tart a BKV, hogy még mindig nem tudják pontosan kiírni a BKK Go-ban a busz helyzetét és még a járművek "élőpozícióját" is elveszik... 1-es villamosnál pl. tipikus, hogy az utcai kijelzőkön 5 percen keresztül írja folyamatosan 2 percnek a következő villamos érkezését, de sokszor teljesen mást mutat ugyanarra a járatra az utcai kijelző, mint a telefonom, katasztrófa az egész rendszer...

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 08:37
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [7]
- 20:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [2]
- 16:11
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [21]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]