Fórum » Nem számítástechnikai témák
Tömegközlekedés
Én olyan szempontból élném, ha mondjuk 2-ről 1 órára csökkenne a munkábajárás, már win. Egyébként nekem full mind1, hogy Pesten vagy Budán töltöm a szabadidőm nagy részét sötétített szobában. 

Én Budán élek, itt is születtem (1-2 év pesti kitérőt leszámítva végig itt laktam).
Kelenföldi pályaudvar, Móricz, Moszkvatér semmivel sem különb, mint a blaha/keleti/nyugati. Ráadásul a közlekedés a dombok és a kevésbé népes helyek miatt sokkal szarabb. Cserébe azért jóval több a zöldterület, és egyes helyeken jobb a népesség is. Pl az allee és az arena között ég és föld a különbség. De ha kijössz, tele van hajléktalannal. A cigányok az eteléig jönnek be diósdról meg érdről, mert ott már be lehet találni embereket. Pestről, csepelrol szintén átjárnak ide vegzálni a lakosokat, mert itt több pénze van az embereknek, nagyobb a siker. Arról nem beszélve, hogy kocsival is szar, mert észak és dél között 3 út van a dombok miatt (alkotas, alsó és felső rakpart), amik nyilván mindig be vannak duguva. Szóval annyira ez sem egy leányálom.

Szenvedély nélkül a foci halott.
"érdemes-e futnom rá és ha igen, milyen tempóban."
Hát jó.
Budára én is szívesen átköltöznék! Csak ne találjak legközelebb Pesten ütősebb melót.

Ez a flow rám is igaz. Sokszor van, ha sokára jönne a busz és nincs messze a következő megálló, inkább lesétálok addig, csak ne kelljen megállnom. Időben nem jutottam előbbre, mert ugyanazt a buszt érem el, de a haladás érzése mégis megvan.
Amúgy igazad van, nyilván a 10 percen nem múlik sok minden, ezt a hsz-t is kb. ennyi idő megírni és helyette csinálhatnék mást is. Talán még az is gond nálam, ha belegondolok, hogy Keletinél szoktam buszra átszállni a metróról hazafelé és gyűlölök ott 10 percet várni, annyira undortó, lepusztult hely tele bűnözőkkel. A telefon nézegetése itt pl. ezért nem opció, mert nem tudom úgy nyugodtan nézni, hogy azt lessem, mikor akarja valaki kikapni a kezemből. Aztán itt folyamatosan dohányoznak is, rosszul vagyok a cigifüsttől, alig találok olyan helyet, ahol úgy tudok várakozni a buszra, hogy senki cigifüstjét ne szívjam be. Zenét szoktam hallgatni, de ez a hely a zenehallgatást is szabotálja. Talán a rengeteg busz és a pályaudvar miatt ezeknek a rádiójeles kommunikációja rendre bezavar itt a fülesembe és folyamatosan beszaggat a zene. Hogy ezt elkerüljem, ki kell vennem a zsebemből a telefont, hogy közelebb legyen a fülesemhez, de lásd 1-es pont, hogy itt ezt pont miért nem szeretem. Úgyhogy nem is annyira a várakozással, magával az egész helyzettel van bajom és szeretném minél előbb elhagyni ezt a környéket. A hosszútávú megoldás továbbra is a Pestről Budára költözés, az életben nem mennék többé a Keleti és hasonló helyek környékére sem.
Peace: Az első hsz-emben írtam, hogy az app nézegetésével nyilván nem jön előbb a busz, de pl. tudom, hogy érdemes-e futnom rá és ha igen, milyen tempóban. Ez a járművek helyzetéből derül ki, futás közben is segít, hogy fokozzam-e a tempóm, vagy ráérek visszaváltani sétára, mert elakadt valahol a busz.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Én ezt értem, de ha így állnék hozzá, akkor teljesen felesleges, konstans stresszben lennék, ráadásul saját magam miatt. Ha odafigyelek ilyen csipcsup időtartamokra, akkor zavarni fog, ha nem teljesítem - ellenben nem ad jó érzést, ha teljesítem. Ha nyugiban leszarom, akkor meg nyugiban leszarom, nálam itt ez a clear win.
Nyilván mindenkinek megvannak ezek, az én mentális agyfaszom az alapvető emberi funkciókkal van.
Pl. az étkezés, most is grumpy vagyok, mert nagyon benne voltam egy issue-ban melóban, viszont a gyomrom is nagyon korgott már. Ilyenkor csak gyorsan le akarom tudni (ráadásul ebben a dögmelegben amúgy se esik jól az evés), hogy ne vesszen el a flow a gondolatmenetemben... De aztán meg lehet kimenni wc-re.
(Plusz kéne picit még fogyni is, így nem tehetem meg, hogy csak valami elrágcsálható mocskot iderakok magamnak... Meg amúgy is, a gépem az no-zaba zone.
)
Épp az ilyenek miatt próbálom leépíteni az összes többi hasonló, önmagamat emésztő hülyeséget. Ez az említett "flow" dolog amúgy nekem nemcsak gondolkodásban, hanem haladásban is megvan (pl. ezért rühellem a korábban másik topikban emlegetett mozgólépcsőket), nem sietek, nem vagyok késésben, csak szeretem A-ból B-be végig tartani az én tempómat. Lekésett tömegközlekedési eszközöknél ha 1-2 km távról van szó (és nem kicentizett), akkor pl. meg se állok, hanem lesétálom.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Nem tudom, hogy mennyire érződik, de egy mosás berakásával, vagy szemét levitellel leőrébb van az ember már 5-10 perccel is.
Bár nem szoktam érezni én sem, inkább onnan közelítem meg, hogy ha már várni kell akkor az a megállóban lét ne elfecsérelt idő legyen. Ezeknek a gonosz, butító elektronikai eszközöknek meg van már annyi előnye, hogy út közben lehet velük sok mindent intézni. Akár olvasni, de időpontokat le-emailezni is ami nem a "szórakozás/hobbi" fül alatt van, hanem a "hasznos/szükséges" alatt.

Man literally too angry to die
Hát nemtom, szerintem érdemesebb ezt úgy megközelíteni, hogy egyébként mire elég nettó tíz perc szabadidő?
Ha 17:50-kor esek be az ajtón, vagy ha 18:00-kor, lényegében mivel vagyok előrébb? És tegyük fel, hogy mondjuk nem kell nagyon pisilni, akkor nyilván számít.
Nem gondolom reálisnak, hogy tényleg megérezze valaki - amennyiben nem számolgatja kényszeresen - azt a tíz percet a napjában. Pillanatnyi bosszúságként nyilván lecsapódik, amikor elgurul a busz, és bármennyit is várni kell. De soha az életben nem éreztem én még hazaérve, hogy fú milyen jó az, hogy elértem a tíz perccel előbbit.
Ha 17:50-kor esek be az ajtón, vagy ha 18:00-kor, lényegében mivel vagyok előrébb? És tegyük fel, hogy mondjuk nem kell nagyon pisilni, akkor nyilván számít.
Nem gondolom reálisnak, hogy tényleg megérezze valaki - amennyiben nem számolgatja kényszeresen - azt a tíz percet a napjában. Pillanatnyi bosszúságként nyilván lecsapódik, amikor elgurul a busz, és bármennyit is várni kell. De soha az életben nem éreztem én még hazaérve, hogy fú milyen jó az, hogy elértem a tíz perccel előbbit.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 13:16
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [22]
- 08:37
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [7]
- 20:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [2]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]