Tudatalatt az is biztos közrejátszik, hogy elveszíthetem a feleségem. Nagyon lassan javul, de azért javul. Már 1-1 napot el tud lenni Emmával, a lányunkkal, míg én dolgozom. Bűntudatom van, hogy elmegyek időnként egy napra kerékpártúrára, de nekem is kell a teljes kikapcsolódás. Egy életem van.
Bűntudatom van, hogy a feleségem nélkül kell elmenjek Emmával nyaralni, már amennyire nyaralásnak lehet nevezni 1-2 nap távollétet, hiszen többre nem merem a nejem itt hagyni. De Emmának is csak egy élete van, nem tud várni rá, hogy az anyja jobban legyen. Rossz érzés, hogy az anyja nélkül kell látnia először a velencei tavat vagy a Balatont. Vagy éppen várnia kell rá, hogy a tengert láthassa.
A lányunkban közben egyre erősödik, hogy "anya beteg", nem tud jönni sehova, bizonyos dolgokat nem tud megtenni. Amennyire el voltam keseredve, hogy a születése óta Emma mellőzött, most, illetve 1 éve már én jelentem neki a világot. Már nem akarja, hogy az anyja meséljen neki, én mesélek lefekvés előtt. Szerencsére azért, mint írtam, napközben jól el vannak, foglalkoztatóznak, játszanak, amit az anyja tud nyújtani neki. De például medencézni vagy fagyizni menni már én kellek.
El van b***va ez az egész...
Dark Archon
