Így van, kb meghalnék, ha megszüntetnék a HO-t. Heti 1x beugrok az irodába, de részben pont ezért, hogy "edzésben maradjak". Nem a távolság, stb. miatt, mert közel lakom, egyszerűen megterhelő reggel felöltözni, jól kinézni, a kollégáknak odaköszönni, small talkokban részt venni, magaslabdákat lecsapni, ebédnél összeülni, egymás kajáját megbeszélni, egész nap fegyelmezetten ülni a gép előtt és nem fingani, visszajelzéseket adni stb. Ezek a tök alap emberi interakciók mostanra egy csomó energiát kivesznek belőlem.
(Az mondjuk tényleg vicces volt, amikor arra hivatkozva döglött otthon mindenki, hogy jaj, karantén, meg figyeljünk egymásra, #maradjotthon, ne fertőzzük meg a rokonokat és a kollégákat.
)
Molyember: alkalmatlan vagyok bármilyen munkára, ami nem számítógéppel végezhető, a csomagolás is meghaladja a képességeimet.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Jahm, sokszor volt már itt szó a home officeról, én is heti 1-2 napot így vagyok, de visszagondolva a covidos időkre, a heti 5 nap zsákutca. iszonyat fun, aláírom, de mackónadrágos zombikat csinál. Hozzátéve, hogy 5-ből 4 munkakörben az egy nap is elképzelhetetlen. Az ember elszokik a konfrontálódástól, véleménykülönbségtől, teljes szocializációs tragédia. Mint az idősek, elszoknak az emberek a többi embertől és csökken az ingerküszöbük. Arról nem beszélve, hogy a java full alibi, tudjuk jól.
Amúgy amit leírtál, ott szerintem áldás az ötvenéves vég.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Valahányszor azt éreztem egy munkahelyen, hogy már szarok a feladatok, és még a főnökök is rosszak, akkor átmentem feketeöves “csak a minimumot teszem bele, a maradék időben elfoglalom én magam mással” munkakerülőbe (szakszóval a quiet quitting lelkes gyakorlója voltam, de a mostani helyem végre nagyon jó), szóval még véletlenül se nézzetek munkamániásnak, de…
A meló az kell. Kell, hogy az ember másokkal (olyanokkal is, akiket nem feltétlenül kedvel) együttműködve valami eredményt érjen el, kell, hogy legyen egy kerete a napjainak, az életének, vagy hogy legyen valami kötelezettsége, amihez képest a szabadidő egy értékes ajándék. Mindenki azt képzeli, hogy majd ha milliárdos lesz, akkor élete végéig garantáltan jól elfoglalja magát hasznos, izgalmas hobbikkal, és biztos akadnak olyanok, akik tudnak is élni a lehetőséggel, de véleményem szerint a többség motiválatlanná válik, belehülyül az unalomba, esetleg mások cseszegetésével próbál valami értelmet vinni az életébe. Vannak kőgazdag (adócsaló) rokonaim, jó aggyal, kreatív vénával, az ötvenes éveikre többé-kevésbé megzakkantak, és eltávolodtak a valóságtól, az egyik a kanapén ülve csak a tiktokot pörgeti, a másik meg minden harmadik évben új hobbiba kezd, amiről aztán az észt osztja az ismerőseinek, dicséretet és elismerést kutatva, és így tovább.
A probléma nem magával a munkával van, hanem azzal, hogy 8-9 óra egy munkanap, 1-3 óra a munkába járás, minimális a távmunka és a részmunkaidő, hatalmas az ellentét a “kevés melóval bruttó 1,5 millió” vs “rabszolgamunkával nettó 200 zsebbe” állások között, ha az élettársad olyan típus, aki kihúzza magát az otthoni feladatok alól, akkor még a háztartást és a gyerekeket is viheted te egyedül, majd ötven éves korodra örülhetsz, ha nem kerülsz szívinfarktussal, trombózissal vagy daganattal a kórházba.
