„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Szét*** az ideg
Ha beszopódok egy lassú sorba, akkor átállok egy másik (gyorsabbnak tűnő) sor végére max. és szépen kivárom azt (miután persze az eredeti szokott felgyorsulni). De nem kezdem a másik sorba utánam oda beállóknak magyarázni, hogy én biza előbb voltam ott ezért ne előzgessenek! Hagyjál már azzal hogy ez normális viselkedés!
Azért őszintén megnéznélek téged, milyen képet vágnál, ha sietsz, mert mondjuk munkából ugrottál le vásárolni, beállsz egy sorba, az elakad, a másikon pedig azt látod, hogy már a fényévekkel utánad érkezőket is kiszolgálják. Ha ezt te maximális nyugodtsággal tűröd, akkor respect, ha viszont csak egy kicsit is felhúzod magad rajta, akkor képmutatás, amit most csinálsz.
De még egyszer: Minden ilyen konfliktust feloldana, ha kérdeznénk egymástól és tolakodás helyett kommunikálnánk. Tényleg nem telik semmibe.
Jól van, ne töröljék akkor, nem durvult el a vita olyan módon szerencsére, amitől tartottam.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
"Nem fogok beállni egy elakadt sorba, hogy a másiknál olyanokat szolgáljanak ki, akik fényévekkel utánam érkeztek."
Inkább kiskirályként alkotsz magadnak egy saját sort és felháborodsz ha mások ezt nem veszik elfogadott egyetemes és galaktikus szabálynak!
A tahó viselkedésed számonkérésére pedig igazán elmés mindennek is elmondani érvek helyett a másikat, de nyilván megint csak TE voltál szent! Puszika!
Töröltess mindent de azért annyi hsz maradjon meg tőled, hogy neked volt igazad pls...
Inkább kiskirályként alkotsz magadnak egy saját sort és felháborodsz ha mások ezt nem veszik elfogadott egyetemes és galaktikus szabálynak!
A tahó viselkedésed számonkérésére pedig igazán elmés mindennek is elmondani érvek helyett a másikat, de nyilván megint csak TE voltál szent! Puszika!
Töröltess mindent de azért annyi hsz maradjon meg tőled, hogy neked volt igazad pls...
„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”
Nah elég már az újbóli személyeskedésből! Tahóság bevágni az elé, aki előbb ott volt. Nem fogok beállni egy elakadt sorba, hogy a másiknál olyanokat szolgáljanak ki, akik fényévekkel utánam érkeztek. Mégis milyen alapon? Az orvosnál is bevágsz mások elé? Én is sietek, nekem is dolgom van. Azokat kivárom, akik előttem odaértek, de senki más ne menjen be elém.
Tudod mit hívnak tahóságnak? Az ilyen stílusú kommenteket, amiket te írsz nekem, vagy Molyember írt. Le lehet normálisan is írni az ellenvéleményt, ahogy jawsika tette. Nem az a gond, hogy nem értesz egyet, hanem a sítlusod.
Ps.: Remélem téged is jól nyakon basznak majd, csakhogy a te stílusodban válaszoljak, te hüylegecibüdösparaszt!!!!!!!!!
Tudod mit hívnak tahóságnak? Az ilyen stílusú kommenteket, amiket te írsz nekem, vagy Molyember írt. Le lehet normálisan is írni az ellenvéleményt, ahogy jawsika tette. Nem az a gond, hogy nem értesz egyet, hanem a sítlusod.
Ps.: Remélem téged is jól nyakon basznak majd, csakhogy a te stílusodban válaszoljak, te hüylegecibüdösparaszt!!!!!!!!!
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
"Minimális egymásra odafigyeléssel sokkal egyszerűbb és konfliktusmentes lehetne az élet."
Én ennek a szép gondolatnak a jegyében azt nem értem, hogy miért nem basztak még nyakon a saját magad kreálta "közös sor" ökörséged közben!
Ahol két pénztár /két sor van és Te arra vársz középen hogy melyik a gyorsabb azt tahóságnak hívják tesa!
Én ennek a szép gondolatnak a jegyében azt nem értem, hogy miért nem basztak még nyakon a saját magad kreálta "közös sor" ökörséged közben!
Ahol két pénztár /két sor van és Te arra vársz középen hogy melyik a gyorsabb azt tahóságnak hívják tesa!
„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”
Én nem értem, ezen miért akadtok fenn, úgy kéne működnie, mint a fűnyíróelvnek az autóknál, vagy olyan alap dolognak kéne lennie, mint hogy a mozgólépcsőn a jobb oldalra állunk, amennyiben nincs tömeg és a helyzet lehetővé teszi. Az alább lévő hsz természetesen megmutatta, miért nem működik általában Magyarországon ezek közül egyik sem. Minimális egymásra odafigyeléssel sokkal egyszerűbb és konfliktusmentes lehetne az élet. Amúgy több boltban már direkt közös sor van és hívják a pénztárosok mindig a legelsőt, amikor bármelyikük felszabadul. Ezeken a helyeken maga a bolt vezette be ezt a rendszert. Nyilván nem egy Tesco esetén gondolok erre, hanem ahol 2 kassza van egymás mellett. De vannak olyan helyek is, ahol ez érdekes mód magától is működik és beállnak egy közös sorba az emberek maguktól. Nyilván Molyember nincs ezek között. Nah ott ő lenne meglincselve, nem én.
(Igen, ott már láttam példát, hogy más szólt rá a közös sort beelőzőkre, akik mint egy ma született bárány, olyan értetlen fejjel néztek, hogy most mi van. Nah, ott ezek a Tolakodó Tóbiások vannak kisebbségben.)
(Igen, ott már láttam példát, hogy más szólt rá a közös sort beelőzőkre, akik mint egy ma született bárány, olyan értetlen fejjel néztek, hogy most mi van. Nah, ott ezek a Tolakodó Tóbiások vannak kisebbségben.)"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Nem az előző hsz stílusában, de ezen a végén én is felhúztam a szemöldököm.
Most ezt hogy kell érteni? Van két kasszához két sor, te meg beállsz középre, és akik utánad érkezve beállnak valamelyik sorba, azokat magad mögé küldöd, mondván te hamarabb értél oda?
Vagy mi? 

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Jah, ennyit nem ér meg az egész, meg csak jobban felhúznám magam egy adok-kapok után. Azzal tudok visszajelezni, hogy nem megyek többet oda, csak hát a kényelem nagy úr, pláne ilyen időben kényelmes csak leugrani 30 méterre. Ráadásul elég finom, egyedi pékáruk vannak.
Érdekes, hogy itt az előző boltban is bunkó volt a kiszolgálás. Még anno a kp-s időkben apróval akart visszaadni (párszáz forint helyett rengeteg 5 és 10 Ft-os nyomott oda a pultra), mire mondtam, hogy nagyobb címletet kérek, mert ennyi aprót nem cipelek el a zsebemben a pénztárcámban. Flegma kiscsaj elkezdett kioktatni, hogy ő dönti el, hogyan ad vissza és köteles vagyok elfogadni. Nah itt akkor azt mondtam, hogy oké, akkor tartsd meg magadnak az árudat és hello, többet be nem tértem oda, aztán be is záratta őket idővel a NAV és megszűntek... Azért a mostani boltos ezekhez képest még mindig sokkal normálisabb.
Aldiban nemrég egy idős öregúrral szólalkoztam össze, amikor elém tolakodott a sorban. Rászóltam normálisan, hogy bocsánat, itt a sor vége mögöttem, mire ő kikérte magának, hogy ő a másik kasszához megy. Mondtam neki, hogy én is oda várok, de közös sor van, aztán elég rendesen összeszólalkoztam vele. A pénztárostól elnézést is kértem, hogy bocsánat a műsorért, csak a ráérős nyugger bácsi nem bír kivárni egy sort, miközben én a munkából ugrottam le és tele voltam feladattal...
Btw ez amúgy állandó konfliktusforrás, amikor két kassza van és én beállok középre, hogy majd oda álljak végül, amelyik gyorsabban megy, de sok faszkalap elkezd jobbról-balról előzgetni és beállni valamelyikhez. Állandóan szólnom kell hogy közös a sor, itt a vége mögöttem... Nyilván beállhatnék az egyikhez, de tapasztalatom, hogy ilyen esetben mindig az a sor akad el, amelyikhez beállok, pl. egy ráérős / problémás vásárló miatt, vagy ott fogy el a pénztárgépből a szalag, stb. és ilyenkor utánam érkezőket sorra kiszolgálják a másik kasszánál, míg én csak várakozom továbbra is. Ezért szeretek kivárni a döntéssel és nem előre beállni valahova zsákbamacskázni. Akik előttem voltak, azokat türelemmel kivárom, de senki ne furakodjon be elém, hanem várja ki ő is a sorát és majd beállunk az éppen előbb szabaddá váló kasszához.

Vegyél elő te is egy mogorvább stílust, és ugyanúgy vásárolj ott. Esetleg még ki is kérheted magadnak, hogy múltkor azt mondta, hogy a bezacskózott pékáru félre van téve másnak. Ha még egyszer mogorva hangon hülyének néz: "És ezt honnan a bánatból kellett volna tudnom? Akkor legyen szíves azt adni. Köszönöm. Kártyával fizetek. * elkezd pampogni a tranzakciós díjon* Ne haragudjon, nem érdekel, ez van."
Amúgy ezt beszéljék meg a törvényhozással, mert amelyik kereskedő, szolgáltató online pénztárgép használatára köteles, annak bankkártya terminállal is kell rendelkeznie a kereskedelmi törvény alapján, nagyon helyesen. Értem, hogy a bank meg nyerészkedik ezen, és a kis kereskedők meg szívnak, de egy földrajzi monopolhelyzetben lévő cég nyugodtan tud árat emelni, ezt a kényelmi díjat sok helyben lakó/dolgozó hajlandó megfizetni.

Azért az priceless, hogy az utcánkban lévő boltos annak ellenére, hogy rendszeresen vásárlok ott, hogy fel tud b*szni a mogorvaságával, hiába vagyok mindig tök normális és nem szólok vissza. Az ellenszenve valószínűleg abból akad, hogy nem használok készpénzt, amióta pedig kötelező terminál van, kénytelen elfogadni, hogy telefonnal fizetek. Többször szóvá tette, neki ez mennyi plusz pénzbe kerül minden tranzakció után és hogy kicseszek ezzel én ővele. Nyilván ezzel nem tudok mit kezdeni, tipikus boomer problem. Lehet, ettől függetlenül is így állna hozzám, de azért most tökéletesen produkálta a "ha van sapka, ha nincs" esetét egy tökéletes következetlenséggel.
Pár hete bementem, kértem egy pékárut, ami be volt zacskózva, Mire mogorva hangon közölte, hogy azt én csak ne akarjam elvinni, nyilván azért van bezacskózva, mert félre van téve valakinek és közben nézett rám úgy, mint aki teljesen hülye, hogy ezt megkérdeztem. Mégis honnan kellett volna tudnom? De oké, tanuló rendszer vagyok. Ma betérve megláttam pár bezacskózott pékárut a pulton, mire kérdeztem is, hogy azokat ugye nem kérhetem, mert félre vannak téve? Mire jött a mogorva válasz, hogy már hogyne kérhetném, mégis mit gondolok, miért vannak akkor a pulton, ismét full hülyének nézve a kérdésem miatt. No comment. Tényleg nagyon érik, hogy bár kényelmes és közel van, kb. 1 km-es körzetben pedig semmilyen egyéb pékség nincs errefelé, akkor se menjek ide többet. Tényleg csak a monopol helyzetének köszönhető, hogy amikor HO-ban vagyok és kurvára nincs kedvem km-eket menni kajáért, vagy fél órát sorban állni a mindig tömött Pennyben, esetleg a Tesco Express kézzel összetapogatott pékáruit megvenni (egyedülálló módon máig nincs biztosítva fogó és a zacskók is fizetősek, ami miatt a legtöbben kézzel tapogatják össze), akkor ide megyek be...

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 21:06
- Ki mivel játszik mostanában? [8303]
- 20:53
- The Blood of Dawnwalker [12]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]