28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Szét*** az ideg



Írd ide hozzászólásod:

Dark Archon
Dark Archon [11910]
Mit akarsz, benne is volt a tévében, hogy ge*idrága lesz, de azért, mert bekötnek még mellé valami repteret, főutat, meg, gondolom, néhány fideszes haver kecóját is. Örülök, hogy az adómmal segíthettem annak a 44 szaros km-nek a kiépítését neked De azért volt pofájuk hozzátenni, hogy most már nem a nyúl viszi a vadászpuskát, a kivitelező nem annyit kér a munkáért, amennyit akar...

Dark Archon

Barthezz
Barthezz [54727]
Oh, nah ez új hír. Az összeg nagyságának okát sejtem, mivel teljesen újra kell tervezni a nyomvonalat, ami valószínűleg olyan helyeken megy át, ahol műtárgyakat kell építeni (alagút, viadukt). Az első tervet az egyik falu megakadályozta, mert közvetlen mellette ment volna el, a másodikról pedig utólag kiderült, hogy sumákolás volt a háttérben és egy védett bükköst kellett volna kivágni miatta, illetve lebetonozni egy védett forrást. Végül civil összefogással sikerült megmenteni ezeket a természeti kincseket. A NIF ezután azt mondta, egy 3. nyomvonal már csak olyan földrajzi helyeken lenne megvalósítható, ami rendkívül drágává tenné a beruházást, nem beszélve az újratervezés költségeiről. Ezért (is) állíthatta le tavaly Lázár.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Pyrogate
Pyrogate [21958]
Úgy tűnik kicsit változik a helyzet

Szenvedély nélkül a foci halott.

Barthezz
Barthezz [54727]
Oh, azt hittem, félbemaradt az is az M76-oshoz hasonlóan. Igen, akkor már csak Egerszeg az egyetlen ilyen mostohakölyke a kormánynak. Palkó távozásával látványosan kiszáradt a pénzcsap. Kár, hogy Lázár csongrád-csanádi...

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

neumark
neumark [2882]
"Az előző hsz-emben pedig rájöttem, hogy rosszul írtam, ugyanis Kaposvár sem érhető el gyorsforgalmi úton, szóval 2 ilyen hányattatott elérésű megyeszékhely van, nem egy.... "

Pedig nem írtad rosszul. Kaposvár 2019. decembere-óta be van kötve. Addigra készült el az új 67-es út négysávosítása és felújítása. Ez egy autóút, 110-el lehet rajta menni. És mivel zsír új ezért eléggé patika a minősége is.
Barthezz
Barthezz [54727]
Munkám során az utóbbi időben sokat jártunk kocsival a 2-esen a szlovák határ felé. Most legutóbb 1 hete a Waze percenként jelzett be, hogy kátyú jön és jöttek is, de ezek nem sima kátyúk, hanem félméteres területű, 20-30 cm mély tölcsérek. Tényleg, mintha gránátok robbantak volna. Nyáron még nem volt ilyen szar ez az út, az utóbbi hetek időjárása okozhatta ezt, de akkor is döbbenet. Olyan szinten lezüllött a béka segge alá ez az ország minden tekintetben, hogy beszarás. Az autósokról lassan a gatyájukat is lenyúzzák, januártól pl. brutális mértékű üzemanyag jövedéki adó-emelés jön, amivel egész Közép-Európában nálunk lesz messze a legdrágább a benzin. Kutya kötelessége lenne a kormánynak ezért a rengeteg autós sarcért cserébe kiváló minőségű utakat biztosítani még Mucsaröcsögére is. Erre ott tartunk, hogy a főútvonalak is gyakorlatilag járhatatlanok és full balesetveszélyesek. A mellékutakról pedig tényleg ne is beszéljünk, azokat már útnak sem lehet nevezni. Sztem nem hogy az EU-n belül Románia, Bulgária, de már lassan Albánia, Bosznia, stb. is leköröz minket fejlettségben.

Az előző hsz-emben pedig rájöttem, hogy rosszul írtam, ugyanis Kaposvár sem érhető el gyorsforgalmi úton, szóval 2 ilyen hányattatott elérésű megyeszékhely van, nem egy....

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

david139
david139 [18732]
Mi a faszom ez a Borsod Az utakon több a kátyú, mint egy világháborús bombázás után illene, de mindenki úgy baszatja a 30 éves tragacsával, mintha a Hungaroring lenne. A felfestéseknek meg már rég nyoma sincs.


Mindezt megkoronázza, hogy én is após 25 éves Wagoner+-át vezetem, hát ez egy horror.

I wish I could have known about the view from halfway down

Vissza

Fórumszabályzat