28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Szét*** az ideg



Írd ide hozzászólásod:

gothmog
gothmog [5190]
Számomra eddig az Alza bizonyult a leginkább megbízhatónak. (Ahogy most vissza tudok emlékezni, Emag, extreme digital, aqua rendeléseim voltak még főleg mellette az utóbbi mondjuk fél évtizedben.)
Most legutóbb a másik topikban említett kontrollert is onnan vette. Megrendeltem 23-án estefelé, és másnap reggel 7 körül már jött az értesítés, hogy már vehetem is át a megadott Alzaboxból. (Pont ahogy ígérték.)
Eddig összesen kb. tucatnyi alkalommal vásároltam/rendeltem náluk, és egyetlen dolog volt, amivel olyan röhejes csúszást csináltak, hogy inkább lemondtam. (Egy ~2500 Ft-os telefontok, amit megrendeltem november 9-én, november 16-ra ígértek szállítást, amelyet még aznap november 17-re módosítottak. Majd november 17-én jött egy mail, hogy december 1-re módosult a várható átvétel. Majd december 1-én jött egy email, hogy december 15. No, akkor azt mondtam, hogy meg az anyátok p*csáját ).
A többi vásárlásnál vagy pontosan, az előre megadott időben megjött (boxba)/átvehetővé vált (a mefadott üzletben) az áru, vagy volt mondjuk maximum egy-két nap csúszás (egy ilyen esetre emlékszem még), ahol időben jelezték, hogy módosul az átvétel várható időpontja.

Hozzá kell tennem, míg egyszer egy kihagyhatatlan akciót ki nem szúrtam az Alzán (pont egy keresett hardverelemre), addig ignoráltam őket, mert a reklámjuk iszonyat idegesítő és taszító. (Csőre Gábort nagyon kedvelem, de az Alza reklámfigura/hang akkor is elborzasztó... )

Különben az elején felsoroltak közül az Aquával sem volt gondom még soha, de valahogy az Alza ügyintézése profibb, flottabb, szóval nálam eddig ők a "tutik".

Endure. In enduring, grow strong.

subject17
subject17 [7064]
Digital PS5 nem igazán éri meg (bár talán az új előfizetéseik már nem olyan rosszak).

Viszont a használt lemezes piac teljes kihagyása, valamint a Sony borzalmas refund policy-je miatti fogszívás egy-egy mégse bejövős játék esetén elég szopó. Szal szerintem a +13k kicsengetése egy lemezes gépért no-brainer.

Amúgy témánál maradva: te mégis melyik alzától szoktad addigra megkapni a cuccod, amikorra mondják?

Annál bullshitebb követést, meg ígérgetést én még nem láttam. Megengedi a rendelés, hogy jelöljek napot, nyilván nem másnapra kérem, de így is mindig csak késlekedős mailt kaptam első körben. Aztán maga a követés meg valahol az anyja picsájában félúton levő státuszban jár, amikor a futár már itt dudál (nyilván ez a jobbik eset, de megbízható így se lesz ).

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Dark Archon
Dark Archon [11910]
Nekünk tegnap hozták meg az utolsó tételt, amit rendeltünk november 27-én. Jó lesz az a PS5 februárban is

Nem tudom, amúgy, melyik verziót vetted, de TESSÉK, 167 ezerért S amit ők írnak szállítási időre, az úgy is lesz.

Dark Archon

Dbz
Dbz [958]
Sebaj, ha januárban jön az sem gond, van más amivel tudok játszani ünnepek alatt
Dark Archon
Dark Archon [11910]
Ja, arra a 26-ra nem vennék mérget Simán bedobja hétvégére, ünnepnapra, egy kalap sz*r az egész.

Dark Archon

Dbz
Dbz [958]
Én is ugyanígy vagyok most az emaggal. PS5, nagyon jó áron, péntekre itt lesz, mondom ok, rendelés után mutatja, hogy 26-án talán. Jó lesz akkor is, mert 180-ért mostanában nem kapni máshol.
david139
david139 [18732]
Ha már megy a rant, tegnap rendeltünk emagról, a terméknél azt írta, hogy 1-2 nap szállítás. Aztán amint megrendeltük, jött az email, hogy várható érkezés, dec 28-jan 3 Szerencsére utánvéttel lett volna, úgyhogy csak töröltük.

I wish I could have known about the view from halfway down

Vissza

Fórumszabályzat