Itt egy részletesebb, korrektebb cikk, a Közlekedő tömeg véleményének fb beágyazásával együtt. Meg így, hogy a telex is lehozza, már egyértelmű, hogy nem az index kezdett újabb támadásba.
A kommentekben olvastam még egy jogos észrevételt, amit én is tapasztalok. A közös szakaszokon járó különféle járatokat a BKK rendre hordában közlekedteti. Pl. sokat járok át Pestről Budára a Hegyalján át. Itt a 8E, 108E, 110, 112 is közlekedik és a teljes pesti szakaszon át egészen a BAH csomópontig azonos útvonalon közlekednek, utána ágaznak csak el. Ezeket meg lehetne oldani úgy, hogy a közös szakaszon a követési idő azonos legyen. Rengeteg ember a BAH előtt leszáll és mindegy neki, melyik járattal megy. Ehelyett egy 2 pereces időablakban egymás seggében elmegy az összes ilyen járat, így ha egyet lekésel, akkor az összeset lekésed és várhatsz cserébe 10 percet a következő hordára, amik 2-3 percenként is követhetnék egymást. A horda első busza emiatt rendre maximálisan zsúfolt és levegőt sem lehet kapni rajta, míg az utolsó tagja gyakorlatilag üresen megy el.
De ugyanez a fonódó esete is. A fonódó előtt pl. a 61-es villamosok az Alkotáson 5 percenként követték egymást, sosem kellett aránytalanul sokat várakozni. A fonódó óta viszont a 61-est megritkították, ám a közös szakaszon sokszor egymás seggében megy el a 17-essel, aztán több mint 10 percig nem jön semmi. Gyakorlatilag csak rosszabb lett a menetrend a fonódó elkészülte óta.
Mindezeken a dilettáns BKK évek óta nem változat (Tarlós és Karácsony idején is ugyanez volt), pedig az üres, kihasználatlan busz / villamos nekik sem jó, az utasnak meg ez a fajta menetrend nem. Nyilván tudjuk, hogy az utasok érdekeit a BKK régóta leszarja, de hogy saját magukkal miért csesznek ki, az érthetetlen. A 20-30 milliós jutalmakat persze most is felvették év végén a vezetők...
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"