28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Szét*** az ideg



Írd ide hozzászólásod:

Barthezz
Barthezz [54727]
Nem poltopic, szóval csak annyit reagálnék rá, hogy számomra a legfőbb szempont Budapest esetén, hogy eljuthassak A-ból B-be időben, kiszámíthatóan, idegeskedés nélkül. Leginkább BKV-val, ritkábban, de főleg hétvégente autóval közlekedem. Mind a két közlekedési módot lassan kinyírják Karácsony alatt. Az autót már jóideje, de most a BKV-t is. A 20E busz problémáival, ahol lakom, évek óta nem kezdenek semmit, csak rontanak a helyzeten. A hordában közlekedő párhuzamos járatokkal és emiatt nagyon hektikus követési időkkel megintcsak évek óta nem kezdenek semmit egyik vonalon sem. Nem tudok mindezektől elvonatkoztatni akkor, amikor szavazni fogok. Ha elindul egy olyan ember, akiről tudom, hogy ezt normálisabban tudná kezelni, mert ért hozzá, akkor rá fogok szavazni és leszarom, hogy éppen melyik párt színeiben indul.* Képviselői lista esetén viszont - 13. kerületi lakosként - az ellenzék jelöltje lesz a befutó, mert ebben a kerületben ők nagyon jók, elégedett vagyok velük. Önkormányzati választásnál soha nem pártpoiltikát nézek. (Amíg vidéken voltam bejelentve, mindig a Fideszes polgármesterre tettem, mert nagyon jól vezeti a várost és emberileg is teljesen korrekt, az egész város szereti őt és nem azért, mert Fideszes.) Pártpoltikát az országgyűlési esetén nézek, illetve az Európa Parlamentinél is azt fogok, ahol pedig a Kutyák bejutásához szeretnék egyet hozzáadni. Valószínű a következő országgyűlési választásnál is ők lesznek a befutók nálam, mint az előzőn is, hacsak addig le nem cserélődik a komplett ellenzéki térfél.

* Nyilván még ez nem dőlt el, hiszen nem ismerjük az indulókat. Ha pl. Vitézy nem indul, akkor valószínű Karácsonyra teszek, mert amúgy emberileg nincs baj vele, de a közlekedés-szervezéshez láthatóan nem ért. A BKV-s vezetők is valószínűleg az orránál fogva vezetik, hogy ezt a szakmailag teljesen vállalhatatlan, csúcsidei komplex járatritkítást jóváhagyatták vele.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

subject17
subject17 [7064]
Egyetlen off kommentem ide a témában, de:

Aki bármilyen minőségben része annak, amit jelenleg képvisel a párt, annak a kérdését sem lehet már elhinni. Nagyon rég nem azon a ponton vagyunk, hogy a fideszből bárki is "kivétel", meg "de ő nem olyan!" legyen. Akinek minimális jó érzése is van, és tényleg az országért akarna tenni, az nem lenne része annak a maffiának semmilyen minőségben.

Úgyhogy csak gratulálni tudok annak, akit még egy szépen irányzott szöveggel meg tudnak venni, és kurvára szégyellje magát, hogy bármiben még több teret adna a fidesznek.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Raistlin666
Raistlin666 [4860]
A szimpatikus fideszes a legveszélyesebb állatfaj, de Te tudod kiben bízol végül is...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Barthezz
Barthezz [54727]
Én is arra tippelek, hogy ő lesz a Fidesz főpolgármester jelöltje, a MÁV-Volán vs. BKK elszámolási vita pedig műbalhé, ahol ő fogja megoldani a konfliktust. Ettől viszont rendre egyetértek szinte mindennel, amiket ír és korábban is írtam, hogy számomra mindig is elég szimpatikus figura volt és ő lenne a legalkalmasabb Budapest vezetésére. Hogy most az LMP vagy a Fidesz jelöltjeként indul-e, még jó kérdés, de utóbbi esetben lenne csak esélye. Kérdés, hogy a Fidesz be meri-e őt vállalni és fordítva, hiszen első sok belső ellentéte, konfliktusa volt és van jelenleg is a párttal.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Aryx
Aryx [4187]
Azért az elég átlátszó, hogy most kell a pr Vitézynek, minden eddiginél jobban nyomatják.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Barthezz
Barthezz [54727]
Vitézy is hozzászólt, ahogy várható volt. Teljesen egyetértek vele.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Barthezz
Barthezz [54727]
Hát a péntek délután az csúcsforgalom, rengetegen mennek vissza vidékre, persze inkább autóval, de azért a tömegközlekedésen is lecsapódik ez. De h pl. a pénteken 5-6 között megyek haza 20E-vel, akkor az fullra szokott lenni már a kiinduló állomáson a Keletinél, szóval mindkét irányban zsúfoltság van. Ezek a barmok meg pont a csúcsidőszakokban csökkentik a járatokat...

Nah meg attól még, hogy nem mindenkinek adatik meg home office, nem kéne a bejárni kényszerülőket további járatritkításokkal és még zsúfoltabb járatokkal tovább szívatni... A diákok is ugyanúgy járnak hétfőn és pénteken is iskolába, a reggeli járatok tele vannak velük. A jelenlegi menetrend sem valós, annál jóval ritkábban járnak a járatok, ezután még ennél is ritkábban fognak... A 20E pl. soha, semmikor nem jár 4-5 perces követési idővel, ahogy ezt feltüntetik, max. csak amikor feltorlódik pár járat, de az meg 10-20 perc kieséssel jár előtte. Ahogy a Közlekedő Tömeg is írta a bejegyzésében, a menetrend jelenleg is egy nagy kamu.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Pyrogate
Pyrogate [21958]
Mondjuk nekem is ez a tapasztalatom, hétfőn/pénteken a környező irodákba (és miénkbe sem) jár kb senki. Ha ilyenkor benézek, a kajáldában, ahol máskor sorba kell állnom, totál pangás van. A járműforgalom is érezhetően gyengébb. Azt nem tudom, a tömegközlekedésen ebből mi csapódik le.

Szenvedély nélkül a foci halott.

Barthezz
Barthezz [54727]
Itt egy részletesebb, korrektebb cikk, a Közlekedő tömeg véleményének fb beágyazásával együtt. Meg így, hogy a telex is lehozza, már egyértelmű, hogy nem az index kezdett újabb támadásba.

A kommentekben olvastam még egy jogos észrevételt, amit én is tapasztalok. A közös szakaszokon járó különféle járatokat a BKK rendre hordában közlekedteti. Pl. sokat járok át Pestről Budára a Hegyalján át. Itt a 8E, 108E, 110, 112 is közlekedik és a teljes pesti szakaszon át egészen a BAH csomópontig azonos útvonalon közlekednek, utána ágaznak csak el. Ezeket meg lehetne oldani úgy, hogy a közös szakaszon a követési idő azonos legyen. Rengeteg ember a BAH előtt leszáll és mindegy neki, melyik járattal megy. Ehelyett egy 2 pereces időablakban egymás seggében elmegy az összes ilyen járat, így ha egyet lekésel, akkor az összeset lekésed és várhatsz cserébe 10 percet a következő hordára, amik 2-3 percenként is követhetnék egymást. A horda első busza emiatt rendre maximálisan zsúfolt és levegőt sem lehet kapni rajta, míg az utolsó tagja gyakorlatilag üresen megy el.

De ugyanez a fonódó esete is. A fonódó előtt pl. a 61-es villamosok az Alkotáson 5 percenként követték egymást, sosem kellett aránytalanul sokat várakozni. A fonódó óta viszont a 61-est megritkították, ám a közös szakaszon sokszor egymás seggében megy el a 17-essel, aztán több mint 10 percig nem jön semmi. Gyakorlatilag csak rosszabb lett a menetrend a fonódó elkészülte óta.

Mindezeken a dilettáns BKK évek óta nem változat (Tarlós és Karácsony idején is ugyanez volt), pedig az üres, kihasználatlan busz / villamos nekik sem jó, az utasnak meg ez a fajta menetrend nem. Nyilván tudjuk, hogy az utasok érdekeit a BKK régóta leszarja, de hogy saját magukkal miért csesznek ki, az érthetetlen. A 20-30 milliós jutalmakat persze most is felvették év végén a vezetők...

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Barthezz
Barthezz [54727]
Ez azért már tényleg teljesen nonszensz. Már megint a 20E vonalán élőket szívatja a BKK. A tényleges menetrend eddig sem volt köszönő viszonyban sem a valóssal, a 20E esetén gyakran 10+ perces követési idők vannak csúcsidőben is, kimaradt járatokal, cserébe olyan zsúfoltak sokszor a buszok, hogy fel sem lehet rá szállni. Ezt ritkítják még ennél is tovább és még van pofájuk kamu adatokat tartalmazó "hivatalos" utasforgalmi mérésekre hivatkozni. Az időnkénti panaszleveleimet is állandóan lepattintják azzal a sablon válasszal hogy saját méréseik szerint az általam írt zsúfoltság nem jellemző ezen a vonalon. Kér, hogy nincs már a BKK figyelő oldal, oda lehetne küldözgetni a fotókat a heringjáratokról. Állítom, akik ezeket a döntéseket meghozzák a bőrfotelben ülve, seggüket mindenhova az 50 milliós céges autóval és saját sofőrrel hurcoltatva, év végén sok tízmilliós jutalmakat kiosztva maguknak, miközben a cég állandó likviditási problémákkal küzd és ki sem lát az adósságból, a járműflotta fele pedig teljesen elavult, életükben nem ültek még a 20E járaton (de semmilyen tömegközlekedési járművön sem) és halvány lövésük sincs róla, milyen problémák vannak ezzel a vonallal. Nem ritkítani, hanem sűríteni kellene a buszokat. Bravó!

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Vissza

Fórumszabályzat