Fórum » Nem számítástechnikai témák
Szét*** az ideg
Pedig az úgy nem fog menni, hogy felelős pozícióban ekkora amatőrök vagyunk, majd még azzal is mélyítünk egyet a problémán, hogy rákezdünk a "hülye nép nem érti"-re. Hagyjuk ezt nyugodtan, mert baromi rossz irány! Egy poziban lévő embernek ezt főleg ne kelljen magyarázni!
Azért nehogy már felmentést kapjon az "össznép" amiatt, mert a lakosság nagy része funkcionális analfabéta, és a metaforáról azt hiszik, az időjáráshoz van köze. Ne egy olyan mondat döntse már el pro vagy kontra egy igazgató kompetenciáját, amit egy alsó tagozatos iskolásnak is tudnia kéne értelmezni. Ne azért legyen már valaki karaktergyilkosság áldozata, mert a kommunikációja nem süllyedt le a propagandagépezet legegyszerűbb tőmondataira. Arra a propagandagépezet szintjére, ami előszeretettel forgatja ki a plebsnek a hasonlóan összetett mondatokat.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Én képben voltam, de ettől még ez egy óriási kommunikációs debilitás, teljesen jogos az össznépi hőbörgés. Az ilyeneket az első körös HR-interjú hivatott kiszűrni minden cégnél, nem vezérigazgatói székbe szokás engedni.
Rákerestem, hogy mi volt az a botrányos pulyka hasonlat... És megint kiderült, hogy csak az emberek rohadt buták, és ezt mások is pontosan tudják, így felhasználják a semmit a buta emberek hergelésére.
Teljesen érthető egyébként, hogy mire gondolt, de nyilván úgy jönnek a hatásvadász cikkek, hogy "vágásérett pulykához hasonlította az utasokat", édes faszom. A hasonlat annyit jelent, hogy teljesen egyértelmű, mi lenne a válasz, ha feltennénk a kérdést, így felesleges feltenni a kérdést.
Edit: Ha más se lenne képben, az idézet több forrás alapján úgy szólt, hogy a ritkításokról az utasokat megkérdezni olyan lett volna, mintha „hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele”.
Teljesen érthető egyébként, hogy mire gondolt, de nyilván úgy jönnek a hatásvadász cikkek, hogy "vágásérett pulykához hasonlította az utasokat", édes faszom. A hasonlat annyit jelent, hogy teljesen egyértelmű, mi lenne a válasz, ha feltennénk a kérdést, így felesleges feltenni a kérdést.
Edit: Ha más se lenne képben, az idézet több forrás alapján úgy szólt, hogy a ritkításokról az utasokat megkérdezni olyan lett volna, mintha „hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele”.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 13:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8300]
- 13:09
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [14]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
