28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Szét*** az ideg



Írd ide hozzászólásod:

ufodani
ufodani [17764]
Ezt inkább a poltopikba kéne, de ha már Barthez itt indított, oks de nem politikai céllal.
Meggyőződésem, ha ez a ritkítás v mi, jó 2 éve a ciklus felénél történt volna és az itt elvett pár percet a mérések alapján relevánsabb járatokhoz plusszolták volna mint ahogy most akarták, akkor egy hang nélkül átsuhan és Vitézy még csak meg sem vette volna a nagyítóját. Kampány bír lenni és azért ilyen korán már, mert
1. Karácsony erős, időben/idő előtt el kell kezdeni az amortizációját.
2. Az elsővel összefüggésben, Vitézy láthatóan jelentkezni fog a főpolgira és a március közel van amikor már nevezni kell és legyen lendülete.
Az LMP ( Vitézyvel ) láthatóan be van sértődve mert nincs helye a közgyűlésben + arcot akar villantani akár már a nyári választásokhoz is.
Csak zárójelben, az MSZP ( de a Jobbik is ) is próbálkozik mindennel a nyárira, mindenkivel is szövetségre akar lépni ( már mint az MSZP ) elkerülve a big buktát. Mellesleg én nem vok szövi ellenség, sem pedig az előválasztás party ellen.
A hajnali/reggeli járatok mindig tele vannak és tele is lesznek ritkítás ide v oda, sima ügy hiszen ekkor van a csúcs. Mint ahogy dugók is voltak vannak és lesznek, a bicaj sávok előtt is ez volt, egyszerűen így működik egy világváros (?). Hiába van akár csúcsra tervezve/szervezve a tömegközlekedés + a P+R, aki a budiba is verdával jár az így jár, berongyol a belvárosba, majd kiveri a balhét, h bazdmeg Christmas háát nem tok parkolni. stb.
Azt viszont, h most próbáltak -így múlt időben- belenyúlni pár % erejével a tömegközlekedésbe, ez hiba, amikor így kampány idején minden lámpaoszlopon ül egy keselyű és várja, h mikor csaphat le. A pulykást pedig lehet így is lehet úgy is értelmezni, nyilván mindenki a saját érdeke, akár pártállása szt. Utólag okos az ember, de nem kellett volna ezt sem, csak hát elindult a lavina ami nálam egy mondvacsinált kis szar, és próbált a BKK vhogy kimászni/elugrani a helyzetből.
És meggyőződésem az is, h a Fidesz a tömegközlekedésre fogja helyezni a kampányhangsúlyt mint ahogy a Brenner Koloman is a Vitézy is, ennek csak az előszele volt ez a lepkesúlyú attak. Ez viszont érthető, hiszen a tközlekedés érinti a legtöbb szavazót.
Akár példa is lehet a kormány alias fidesz kampányára ami pár napja jött ki
fővárosi kormányhivatal megállapította, a főváros nem jogosult úthasználati díjat szedni a teherautóktól, hogy ezzel tartsák távol azokat a belvárosi utaktól. 13 éve Tarlósék vezették be helyesen! Mi ez ha nem hisztéria keltés, majd jól lehet mutogatni a főpolgira, amikor tele lesz mondjuk a Hungária krt a ponyvásokkal.
Azt nyilván nem reklámozzák, h az évek alatt hány Mrd-ot vontak el a fővárostól ilyen olyan jogcímen pl szolidaritási adó stb. Még azt a nyamvadt 6Mrd-ot sem csengették ki ami be volt ígérve a Lánchídhoz.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Vissza

Fórumszabályzat