Hát, a grafikája egyedi stílusú. Ha ez irritál majd, akkor nem fogod élvezni a játékot. De ha elfogadod a stílusát, akkor könnyen lehet, hogy egészen beszippant a játék majd. Olykor idegesítően hitelesek a karakterek, az egész történetmesélés felépítettsége egyedi és ettől csak folyamatosan még kíváncsibb az ember a folytatásra.
Nyilván nem egy DetroitBecomeHuman; de emlékeim szerint egyes döntéseknek akár valódi súlya is van.
Apám (nyugdíjas) nemigen játszik ilyesmi játékokkal, de ezt még ő is egész rövid idő alatt végigjátszotta.
Őszintén ajánlom kipróbálni; aztán hogy tetszik-e és hogy "jó"-e, azt döntsd el közben magad.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Ilyen lesz az As Dusk Falls PlayStation 5-ön [hozzászólások]
Jó? Mert tavaly behúztam, amikor olcsó volt, de gőzöm nincs, mikor kezdek bele. 

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Nos, az hogy megéri konzolra is elkészíteni az első részt, azt sugallja, hogy bőven sikeres volt az első rész. Remélem, hogy nem mondanak le az aranytojásról a tyúkról és a konzolos változat elkészítése mellett időközben már legalább elkezdték a folytatást.
S igen, belátom, hogy egy egyre jobban szétágazó történetet egyre nehezebb kellően folytatni; de ahogy az első rész zárul, hát kiáltozik a folytatásért...
S igen, belátom, hogy egy egyre jobban szétágazó történetet egyre nehezebb kellően folytatni; de ahogy az első rész zárul, hát kiáltozik a folytatásért...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Az EA lelőtte minden idők egyik legrosszabb Battlefieldjének szervereit, videón az elmúlás pillanata
- 2. A PlayStation Plus 2026. júliusi kínálata
- 3. Hétvégeindító Grand Theft Auto VI hírcsokor – lemezes változat, MI és social media
- 4. Várható megjelenések – 2026. július
- 5. KOREA. IL-2 Series early access próbakör
Legfrissebb fórumtémák
- 16:21
- 4K gaming, avagy milyen az élet 1080p fölött [13]
- 16:17
- Sorozatok [11005]
- 10:48
- Elhunyt... [2780]
- 08:45
- Helyzetjelentés [157629]
- 22:03
- Várható megjelenések – 2026. július [hozzászólások] [1]
- 14:33
- Battlefield 6 teszt – Utoljára az első világháborús rész volt olyan szórakoztató, mint ez [hozzászólások] [6]
- 11:09
- Versenyszimulátorok [60]
- 10:05
- Warhammer 40,000: Darktide [204]
- 14:08
- Kezd durvulni az időjárás! [4496]
- 12:02
- boldog születésnapot nekem!:) [4016]