
Szenvedély nélkül a foci halott.
Fórum » Nem számítástechnikai témák

Szenvedély nélkül a foci halott.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Szenvedély nélkül a foci halott.
, mert a 14 éve legjobb barátom postai alkalmazott, és tudna ő is napestig mesélni a pult másik feléről. Hozzáteszem, amit írtok, az majdnem mind valid. Ő pl. kimondottan segíteni szokott az elveszett alig-egyetemistákon, akiknek mindent megtanítottak ebben a fasza oktatási rendszerben, de hogy hogy a kurva életbe kell egy küldeményt megcímezni, azt senki. Őt is zavarja - nálatok jobban, mert köztük dolgozik - a dolgozói állomány felhígulása, évek óta egyre több az ő postáján is a kedélyesen elcsevegő kollegina, akik alap postai dolgokkal nincsenek képben. Annyira nincs ember, hogy bárkit felvesznek, és ezek miatt csak jobban leterhelődnek azok, akik még tisztességesen próbálnak dolgozni. Közben olyan, teljesíthetetlen elvárások vannak feléjük, hogy pont az ügyfelekre nem jut idő (belsős infók lévén ezeket nem részletezném, de én az agyamat eldobtam pár ilyentől). A kézbesítőknél még szarabb a helyzet. Oda már olyat is felvettek, aki csak hangosan tudott olvasni.
Amennyire rálátok, kész csoda, hogy még létezik a Posta, mint intézmény, teljesen dilettánsok kezében van a vezetés.
, csak arra szeretném a nagyérdeműt megkérni, hogyha 1 óra várakozás után sorra kerül, ne rögtön kurva anyázással indítson, mert lehet, szerencsés napja lesz és kifog egy segítőkész ügyintézőt.
Sajnos erre valóban egyre kevesebb az esély, mert pont ők mennek el dolgozni az Aldiba.„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”