Fórum » Beszélgetés a játékokról
Ghost of Tsushima
"Javítom" magam, ezen Reddit poszt egyes kommentjei szerint érdemes inkább a vége után kivinni, mert elspoilerez dolgokat, de ebben is van vita, mert valaki azt írja, a dialógusok igazodnak ahhoz, mikor kezded el, mások meg azt mondják nem.
Azt olvastam, a második területtel párhuzamosan érdemes beiktatni.
Én még mindig a sziget alján vagyok, lassan húsz órával és kb az első terület feléhez közelítek a felderítésben.
Én még mindig a sziget alján vagyok, lassan húsz órával és kb az első terület feléhez közelítek a felderítésben.
Nem azért, mert kötözködni akarok (na jó, kicsit igen), de a párbajokat megoldhatták volna jobban is. Tegnap összeszedtem az egyik legendás páncélt, ott a végső párbajnál erősen ráncoltam a homlokom. Maxra fejlesztett páncélban két ütést bírok ki, de 1mm életem marad csak (kipróbáltam, az utazó ruhában volt támadás ami instakillelt), cserébe az ellenfél látszólag sima ruhában van és jó másfél percig kellett ütlegelni.
Egyébként továbbra is tetszik a játék, lassan meglesz az 50 óra és a második területnek is a végére érek, a magam minden kő alá benézős stílusában.
Azt valaki meg tudja mondani, hogy az Iki szigetet a sztori végén éri meg letolni vagy nyugodtan megcsinálhatom menet közben is?
Egyébként továbbra is tetszik a játék, lassan meglesz az 50 óra és a második területnek is a végére érek, a magam minden kő alá benézős stílusában.
Azt valaki meg tudja mondani, hogy az Iki szigetet a sztori végén éri meg letolni vagy nyugodtan megcsinálhatom menet közben is?
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 23:28
- Ki mivel játszik mostanában? [8305]
- 22:31
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [4]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
