28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Szét*** az ideg



Írd ide hozzászólásod:

Barthezz
Barthezz [54727]
Külön hsz-ben írom, de ma meg is történt, ami az Árpád-hídi baleset óta egyre jobban bennem van és tartok tőle.

Haladtam az autóval, szerencsére minimális forgalomban, előttem egy motoros. A mi irányunkban 2 sáv volt, egy buszsáv és egy normál, így értelemszerűen a belsőben haladtunk mindketten. A szembe forgalom részére egy sáv volt, buszsáv nélkül. És akkor egyszer csak megjelent a sávunkban egy szembejövő autó. Hát mit mondjak, egy pillanatra meghűlt a vér az eremben. Szerencsére nem jött gyorsan és rajtunk kívül más jármű nem volt az úton, így előbb a motoros, majd én is gond nélkül át tudtunk menni a buszsávba, míg a velünk forgalommal szemben haladó autó fékezés és kitérés nélkül ment tovább egyenesen annak ellenére is, hogy folyamatosan mutogatott neki a motoros, én meg nyomtam a dudát hosszan. Ha nem térünk ki, a motorossal és velem is frontál ütközött volna, egy ilyet egy motoros nem is biztos, hogy túlél. Egy idős házaspár vezette a kocsit, majd a visszapillantóból láttam, hogy balra kanyarodtak egy bekötő útra. Szóval a bácsi azt hitte, ez egy kanyarodósáv. Sem a záróvonal, sem a szembe mutató útburkolati jelek, sem a vele szembejövő két jármű, sem a folyamatos jelzésünk nem késztette arra, hogy leessen neki, hogy épp a forgalommal szembe tért át.

És ez nem drogos volt, csak egy szenilis öreg bácsi, aki azt se tudta, hol van, az őt navigáló feleségével együtt. Valószínű még most sem érti, miért jött vele szemben két "őrült" is. Az a baj, hogy ezt valószínű meg fogja még csinálni és nem biztos, hogy akkor olyan gyér lesz a forgalom, hogy nem lesz belőle egy brutál nagy baleset. Merthogy nem vonta le ebből a szükséges konzekvenciát, hogy abba kellene hagynia a vezetést, annyira fogalma sem volt láthatóan, hogy mi történik, az biztos.

Rengeteg ember vezet úgy autót, hogy ilyen-olyan okokból (be van drogozva / részeg / agresszív / fiatal tapasztalatlan, de az apja autóját verető / szenilis öreg / stb.) teljesen alkalmatlan a vezetésre. Szóval nagyon meg kellene szigorítani a jogosítványhoz jutás és hosszabbítás feltételeit és nagyon durván szankcionálni, ha valaki okosban elintézni, hogy vezethessen és az ehhez asszisztáló orvosra is súlyos büntetést szabni. Egy ismerősöm ennek kapcsán pl. azt mesélte, egy idős ismerőse, aki stroke miatt fél oldalára lebénult, egy kis boríték ellenében megkapta az orvostól a jogosítvány hosszabbításhoz az alkalmasságit. Vett egy automata váltós autót, ahol így elég volt csak egy kezét és lábát használnia és így vezetett.... Az eszem megáll.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Vissza

Fórumszabályzat