Hány fő fogyasztott alkoholt összesen és ebből hány követett el bűncselekményt és hányan fogyasztottak drogot.
Főleg úgy, hogy az egyikért csak be kell menni a boltba és levenni a polcról. A másik, hogy ne keverjük össze a "tradicionális" (hülyén hangzik, de nem tudok jobbat) és a mai szintetikus "dizájner" drogokat, ami most is okozta a bajt. Az előbbinek van egy több tíz vagy több száz éves története, az utóbbit meg laborban rakják össze és sokszor aki készíti sem tudja éppen mi lesz a hatása. Aki beszedi még annyira sem.
És azért az is ott van, hogy még ha (elvileg) ismert is a szer hatása honnan lehet tudni, hogy az adott személy hogy reagál rá? Az alkohol sem egyformán hat az emberekre. Én álmos és szuicid leszek (hangulattól függ), mást le se lehet lőni úgy felpörög, a harmadik ember meg beleköt az élő fába is, hogy miért nőtt oda.
Ugyanakkor Barthezz ellen is szólnék annyiból, hogy az alkohol alatt is tudnak hülyeségeket elkövetni az emberek és lehetne veszélyesek másokra. Pár éve itt a környékünkön volt, hogy két tizenéves csitri agyig beszeszelve ellopott egy BUSZT és azzal akartak hazamenni. 600 méter után totálra törték egy oszlopon, de ennyi erővel beleszállhattak volna egy szembejövőbe is.
Plusz volt "szerencsém" egy családban felnőni egy agresszív alkoholistával, szóval én aztán pontosan tudom, hogy mit tud kihozni az emberből. Utána aztán van nagy megbánás meg fogadkozás, de a lényeg ugyanaz.
Az alkohol is ugyanolyan káros és ezt kár is ragozni. Csak az megszokott, hogy valaki iszik, a drog meg szerencsére még nem. Lenne beleszólásom én személy szerint simán betiltanám az alkoholt is, komoly büntetéssel és recski táborozással egybekötve azoknak akik mégis árulják. Nem ejtenék könnyet azért az évi pár sörért amit nem ihatok így meg.
Ellenben amikor nálunk kampányelem az, hogy "otthoni pálinkafőzés" ez csak a jövő zenéje.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Szóval aki bevesz egy kis LSD-t, hogy harmonizáljon a világgal, annak irány az életfogytig? 