Attól még visszanyomozható a hívás, ha teszem azt nem találják őket és azt hiszik, kamu bejelentés volt. Még én kerülnék ekkor bajba. Akkor már jobb névvel, jegyzőkönyvvel és akkor a biztonsági kamerák felvételeit is kikérik és megnézik, amik igazolják. De hogy értsd, amit Pyro is leírt, mire kiérnek a rendőrök, már le is szálltak egy másik megállóban és bottal üthetik a nyomukat. Ellenben az ellenőrnek csak egy hívás értesíteni a diszpécsert, aki szintén azonnal tudja értesíteni az érkező metró vezetőjét, hogy az ajtót ne nyissa ki. Biztos van ilyen esetre BKV protokoll. Ha lenne biztonsági szolgálat (nem volt, mint utólag megtudtam, ezért kellene pl. a BKK rendészet), akkor ők lerohannak a megállóba és feltartóztatják őket a rendőrség megérkezéséig. Aztán ha ezután ők vagy a rendőrök elengedik őket, legalább ezen a napon senkit nem bánthattak / nyírhattak ki rosszabb esetben. Ahhoz, hogy ne engedjék el őket (mondjuk már többedszer viszik be őket drog miatt) pedig szigorúbb jogszabályok kellenének. Jelenleg amit tettem, ennyit lehetett tenni a gyors cselekedés érdekében, de ebben a BKK alkalmazottai a BKK saját területén nem voltak partnerek. Továbbra is azt mondom, amit lehet, én megtettem, a BKK ellenőrök pedig amellett, hogy emberségből nullára vizsgáztak, a munkáltatójuk felé súlyos mulasztást követtek el. Az én lelkiismeretem viszont rendben van. Akkor nem lenne rendben, ha nem szólok az ellenőröknek, csak magamat mentem ki azzal, hogy bevárom a következő metrót. Ezzel egyébként magamnak okoztam további kellemetlenséget és azt, hogy bele kellett állnom egy felesleges konfliktusba az ellenőrökkel. Ezutóbbi, a videozás emlegetése már belátom, hogy felesleges hülyeség volt, de nagyon dühös voltam ekkor és szerettem volna, ha belátják, hogy muszáj intézkedniük. Hidd el, lett volna jobb dolgom is, ettől függetlenül a következő ilyen esetben sem fogok szó nélkül lelépni, de ha az alkalmazottaktól elutasító választ kapok, akkor a továbbiakban hagyom annyiban. De rendőrséget közvetlenül csak akkor hívnék, ha nekem vagy bárki másnak fizikai sérülése lenne, vagy látnám, hogy pl. fegyver van náluk és szó szerint életveszélyesek. Ami velem történt, erre órák múlva jöttek volna csak ki. Lásd az Árpád-hídi ámokfutó esetét, amíg csak őrjöngött bedrogozva és fizikai érülés okozása nélkül inzultált járókelőket, leszarták a hatóságnál is. Kimentek, elengedték, nem történt semmi...
Ezzel mindent leírtam, a továbbiakban nem próbállak meggyőzni. Ha szerinted továbbra is én vagyok a szarember és az ellenőröknek adsz igazat, gondold azt, esetleg állj be közéjük, mert beillenél a csapatba. Ettől én még nyugodtan alszom.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"