No és akkor:
Általában támogatom, ha egy egyszerűbb, idealizáltabb világba behoznak szürke, toposzokat felforgató elemeket. Ha már folytatnak valamit, akkor óhatatlanul úgyis az lesz a vége, hogy árnyalni kell az adott világot és annak karaktereit, szerintem ez teljesen természetes.
[Közbevetés:
Ezt pedig Lucas kezdte, amikor a prequel trilógiába behozta a hangsúlyos és alapvetően korrekten megírt politikai szálat, a Jedi rend problémáit és a szürke zónás döntéseket (pl. a klónsereg alkalmazása), és végig fullra jelen volt a kapcsolódó SW termékekben is, mint pl. az Old Republicos művek. Egy teljesen logikus lépés volt mindezt a Rogue One és az Andor irányába elvinni.
Hasonló "soha semmi nem fekete-fehér" moralizálásokat a Mando is előadott, hányszor merült fel, hogy a Birodalomnak is emberek dolgoztak, és hogy az összeomlása egy kaotikus, rossz hatalmi vákuumot eredményezett, amiben többen visszasírták az eggyel korábbi diktatúrát.
Szóval messze túl vagyunk már az 1977-1983 korszakban felvázolt mese keretein.]
És itt jön a nagy feltéve:
Jöhet a gondolatébresztő dekonstrukció, feltéve, ha nem ragad bele az egész egy nihilista posványba - mivel Martin baszik megírni az ASOIAF befejezését, nem tudhatjuk, hogy nála mi lenne a végjáték, de ott is az lenne a legjobb, ha a kicsinyes marakodó, erőszakban, vérben, összetett lelkekben és testekben tobzódó világában megcsillantaná a jóságot, összefogott, fejlődést, hősiességet, és végül egy alapvetően pozitív hangnemben zárná. Ha csak az emberi faj sötét oldalát képes bemutatni minden előremutató, konstruktív, katartikus üzenet nélkül, akkor jobb is, ha be sem fejezi.
Az SW esetében pedig tudjuk, mi lesz a vége, és biztos vagyok abban, hogy az Andor befejező második évada is meg fog pengetni ehhez hasonló optimista hangokat.
