28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Szét*** az ideg



Írd ide hozzászólásod:

Barthezz
Barthezz [54727]
Kicsit trumpista a gondolkodásom ilyenekben, ez tény.

szbszig: Én ma a BKV-val szívtam meg munkába menet. Hihetetlen, hogy sehol semmi info arról, melyik járat útvonala hogyan módosul. A BKK Go-ban a térképes nézet az eredeti útvonalat mutatja, a felkiáltójelre kattintva pedig csak annyit ír, hogy módosul az útvonal és mely megállókat nem érinti. Nah most tegnap a 20E a Keleti helyett a Lehel térre vitt, erről nulla információ volt előzetesen, a sofőr mondta be előtte a buszon. Végülis ez nem volt rossz, mert elkerülte a dugókat és metrókapcsolathoz vitt, így ma is felszálltam rá egyéb info hiányában, vélelmezve, hogy ma is a Lehel térhez fog vinni. Erre most felment a Hungáriára az eredeti végállomás Keleti felé, ahol végeláthatatlan, alig megmozduló dugó volt végig és esélytelen volt, hogy emberi időben beérjek a munkába. Ha tudom előre az útvonalat, nyilván nem erre jövök, hanem kimegyek villamossal a Lehel térre... Szóval a BKV úgy oldotta meg azt EU csúcsot, hogy zsákbamacska járatokat indított, ahol majd menet közben megtudod, hova visz és a város mely random pontjára fogsz kerülni...

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Dark Archon
Dark Archon [11905]
Neked az a megoldásod mindenre, ami érinti az adott kör 0,01%-át (amik amúgy meg függetlenek a körtől, és jellemzően emberi tulajdonságok), hogy akkor szívassunk meg mindenkit. Rajtad múlna, már senki nem járhatna rollerrel, bringával, semmivel, csak egyedül te autóval. Rád se szavaznék soha

"x évig/ x éves korig csak bizonyos erősségű autóra lenne jó a jogsi"

Dark Archon

Barthezz
Barthezz [54727]
Nyilvánvalóan nem úgy értettem, hogy a 17 évesek 100%-a felelőtlen takony lenne. A szövegkörnyezetből szerintem kiderül, mire gondoltam. Inkább metaforaként értettem, mintsem pejoratív jelzőként, arra utalva, hogy a legtöbb embernek ennyi idősen még nincs kialakult, felelős személyisége, ami a vezetéshez elengedhetetlen. (Valakinek persze később sincs, ld. M. Richárdot, Berkit, vagy RACE 001-et).

Másrészt a diszkó baleseteknek is elejét lehetne venni a korhatár feljebb szállításával, ott rengeteg a tizenéves érintett és jellemzően az vezet balesethez, hogy fel akarnak vágni a társaság előtt, sokszor ittasan is beülve a volán mögé, az ilyen Tiktokon való élőzéseket a száguldozásokról nem is említve... (Ezutóbbi kategóriába sorolható pl. a Sallai Nóra kisfiát meggyilkoló galeri is, vagy akár az Egér úton súlyos balesetet okozó, a Hősök terét driftelésre használó véglény.) Ezek azért jellemzően a nagyon fiatal korosztályhoz köthetők.

Hozzáteszem, nekem is ennyi idősen lett jogsim, de tizedannyira nem éreztem magamban sem az autót, sem a vezetést, mint most. Saját autó híján nem volt alkalmam akkor vezetni, csak jóval később, de őszintén szólva egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, mert elég alkalmatlan lettem volna rá annyi idősen.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Dark Archon
Dark Archon [11905]
Már megbocsáss, de én is 17 éves voltam, mikor jogsim lett, de baj, ha nem éreztem magam akkor sem felelőtlen takonynak? Kb. addig bekezdésig még nagyjából egyet is értettem, de onnantól megint elmentél egy másik világba.

Dark Archon

Barthezz
Barthezz [54727]
Ezt most azért linkelem be, mert a vétlen Budapest - Zalaegerszeg buszjáratot érintette a súlyos baleset, amellyel korábban rendszeresen közlekedtem. Hozzátartozóim jelenleg is szoktak utazni a vonalon, illetve autóval mindannyian rendszeresen közlekedünk ugyanezen az úton Zalaegerszeg és Budapest között oda-vissza, illetve a Balaton irányába, köszönhetően, hogy 30 éve várja Zalaegerszeg, hogy végre bekössék egy gyorsforgalmi útra, de jelenleg is ott tartunk, hogy egyedüli megyeszékhelyként a legközelebbi autópálya 50km-re van, amit rendkívül kanyargós, veszélyes utakon lehet csak elérni mindkét irányban. Az említett útszakaszt is nagyon jól ismerem, tényleg nagyon veszélyes, mert hosszú kilométereken át lehetetlen előzni, miközben nagyon lassú járművek, akár traktor is simán feltéved ide.

De ez csak az egész margójára, a felelős itt egyértelműen a busszal ütköző autó sofőrje. Megint egy 20 év körüli takonypóc, aki életében nem dolgozott még 1 percet sem és a gazdag, befolyásos szülők a segge alá tették a bivalyerős vasat. Megint egy száguldozó barom, aki kanyarban, záróvonal átlépésével, az előzni tilos táblát figyelmen kívül hagyva, a sebességhatár jelentős túllépésével előzött egy beláthatatlanul hosszú kocsisort, teljes mértékben leszarva, hogy nemcsak a saját, egyébként teljesen értéktelen életét veszélyezteti vele, hanem más ártatlan emberekét, családokét. Az sem lepne meg, ha alkoholt és drogot is találnának a szervezetében, valamint jogosítványa sem lenne. Az ilyen embernek nem nevezhető, Tajgetosz-szökevény hulladékok már csak így szokták... Ha nem autóbusszal ütközik frontálisan , hanem egy személyautóval, azt valószínűleg senki nem éli túl. Így is 18 (!) ember sérült meg, közülük 8-an súlyosan, totálkárosra tört egy sok tízmillió értékű buszt, aminek a kárát soha az életében nem fogja ez a tetű megtéríteni és valószínűleg a busz sofőrjének életre szóló lelki sérülést okozott.

És ez csak egy a sok közül. Alig volt 2 hete Sallai Nóra és kisfiának tragédiája, amit egy szintén nulla morális és erkölcsi érzékkel rendelkező, 8 fős fiatalokból álló hírhedt banda okozott, akiktől rettegtek a környéken lakók, mert folyamatosan versenypályának használták a közutakat, mégsem tettek a hatóságok ellenük semmit. Akik ráadásul olyan szinten emberi nullák, hogy a további 6 sértetlen rohadék el is menekült a helyszínről a segítségnyújtás helyett, még saját 2 féreg társukat is cserbenhagyva, akik a kocsi elejében ragadtak. Ezek még ahhoz is gyávák, hogy egymásért kiálljanak, a totális emberi nulla megtestesítői, akiket az evolúciónak már rég ki kellett volna szórnia a f*szba.

Teljesen egyetértek azzal a javaslattal, hogy a szándékos emberölés tételeit kellene alkalmazni azokra, akik ittasan / bedrogozva / a közlekedési szabályokra magasan fittyet hányva, a megengedett sebességet brutális módon túllépve / jogosítvány nélkül / többszörös visszaesőként száguldoznak az utakon. Ha több ember halálát okozzák és a felsorolt körülmények együttesen fennállnak, akkor még az életfogytiglant sem vetném el legsúlyosabb halmazati büntetésként. Ezek a fiatalok építik a jövőnket, ezek a hulladék tetvek?

A tavalyi Árpád-hídi gyilkos is szabadlábon mászkál, még a végén ő fog kártérítést kapni a kulcscsontöréséért, ami a világ szégyene, az ügyvédje helyében szembe köpném magam a tükörben, de ez megint egy másik téma, hogy a vastagon megfizetett jogászok milyen módon képesek kimenteni bárki seggét.

Minek kell még bekövetkeznie ahhoz, hogy a törvényhozók végre lépjenek és zéró toleranciát hirdessenek, példás büntetéseket kiszabva a közúti ámokfutókra, nagyon hosszú időre rács mögé dugva őket? Mikor szigorítják meg a jogosítványhoz jutás feltételeit jelentősen? (Egy 17 éves éretlen, felelőtlen takony ne juthasson jogsihoz, emeljék fel minimum 21 évre az alsó korhatárt.) Mikor vonják ki a nagyteljesítményű, tuningolható autókat a közúti forgalomból, amiknek semmi keresnivalójuk ott? Vagy talán az a szigorítás gátja, hogy épp azoknak az elkényeztetett gyerekei száguldoznak az utakon, akik a törvényeket hozzák és / vagy ezer szálon kötődnek a vezető elithez...? Költői a kérdés.

Ezt most csak úgy kiírtam magamból, de remélem, a színészek és "celebek" között megindult mozgalom a szigorítás érekében talán ezúttal némi eredményre vezet.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Vissza

Fórumszabályzat