De ez bazmeg, hogy a kerületben ahol lakom, nem fogják feltakarítani az utcákat a lomtalanításnak csúfolt gettósítás után, az már tényleg azért kiált, hogy valaki jól pofánbassza ezeket a geciket. Éljenek ezek a köcsög faszfejek abban a gettóban, ami a lomtalanítások után marad. Eleve ez az egész lomtalanítási rendszer egy undorító hányadék, amit aki ebben a formában kitalált, élete végéig egy szeméttelep közepére kéne költöztetni.
Szóval ott állunk, hogy jövő héten ismét az egész utcánk egy szemétteleppé fog válni, oda teleportálva mellé azokat a bizonyos c válasznak megfelelő egyéneket, akik miatt sötétedés után gyakorlatilag életveszélyessé válnak az utcák ebben az időszakban, de még nappal is, ha véletlenül úgy sétálsz el egy ilyen szemétkupac mellett, amiből azt hihetik, el akarsz valamit vinni belőle. Szóval mostantól nemcsak ezt vagyunk kötelesek eltűrni, hanem a közegészségügyi veszélyhelyzetet okozó, környezetszennyező hulladék is örökre ott marad. Mert hogy ingatlantulajdonosként én nem fogok részt venni a feltakarításában és hogy egy kurva fillért nem fogok pluszban befizetni emiatt a közös költségbe, az hótziher. Pusztuljon a MOHU, pusztuljon az egész lomtalanítási rendszer!!!
Nyilván ez a bosszú azért, mert a főváros kibulizta, hogy maradjon még pár évig a rendszer az újfajta tervezet helyett. Hát akkor éljetek gettóban, köcsögök! - kapta a város válaszként.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
