Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Filmsarok - mit láttál mostanában?
Sok évvel ezelőtt már nagyon elharapózott itt a helyzet. Nagyon sokszor volt egymás véleményének és ízlésének kikezdése és ebből eredően személyeskedésig fajuló becsmérlés és sárdobálás. Ebből kifolyólag szép lassan elkezdett elhalni. LiT volt talán az utolsó, aki sokáig kitartott, aztán Ő is elengedte inkább. Én is hosszú ideje már szinte csak FB-ra írok filmekről és sorozatokról. De néha azért elcsábulok. 

/ Jól leépült ez a topik is halljátok!? /
Mennydörgők:
Erősebb sorozat pilot hangulat és nem egy teljes értékű (úgy értem komoly célokat kitűző és megvalósítani akaró) mozi! Sajnálatosan gagyi néhol (és sajnos nem a látványra értem), pedig voltak jó pillanatai is! DE legalább megint elkerülték hogy kínos legyen (engem Vörös Őr a szinkronjával speciel szórakoztatott)!
Ahogy az előző mozinál is, megint légüres térben (más ismert hősöktől totálisan leválasztva) történnek a dolgok! Ki a tökömnek a nagy ötlete volt ez megint??? Pár perc Fekapi kameó tuti dobott volna rajta!
F4-et se fogom megúszni, mert most lányom kijelentette hogy elkísér (szegény azt hiszi várom mert nagy F4 képregény gyűjtő vagyok)...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 4. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]