Köszi, újra kellett volna néznem az első évadot ez előtt, de még ehhez is alig jutottam el.
Clone Wars / Rebels / mittoménmégmi animáltakból is találtam valami fontos részek listáját, de még az is csak itt pihen a gépen.

Man literally too angry to die
Emlékeim szerint az első évadban is volt ilyen fejvakarós dolog:
Amikor Andorék elhozzák Kassát/Cassiant a Kenariról, akkor az időszak alapján tök egyértelmű, hogy a Köztársaság csinálta ki azt a bolygót, és mintha még mondanák is, hogy ki kell menekíteni a fiút, mert mindjárt itt vannak a köztársaságiak, akik majd megtorolják a megölt pilóta halálát a gyerekeken.
Ehhez képest a második vagy harmadik részben az hangzik el, hogy a Kenarin egy birodalmi bányászbaleset történt.

Köszi. Igen, ezen törtem a fejem, hogy vajon a Clone Wars mennyire mosódott össze az emberek fejében a Birodalommal, elvégre már az is több bolygón folyamatos hadiállapottal járt, illetve a távolabbi régiók be lettek fogva már akkor a hadi gépezet ellátására.
Abban lehet, hogy csak figyelmetlen voltam, de eddig nem tűnt fel, hogy a történelemhamisítás mint elnyomási eszköz megjelent volna a Birodalom eszköztárában. Oké, a nemi erőszakot végrehajtó tisztek sem voltak kiemelve, de igazából mindkettő illik egy ilyen rendszerhez. Szóval hihető, hogy ilyet hajtottak végre. Illetve a Jedi kultusz kitörlése is végülis ez, vagy hát nem hamisítás hanem törlés.
@sub17
"What do you remember?"
"Just... images really. Feelings."
Az érzések hangsúlyozása alapján gondolom, hogy az Erő mutatott neki emlékeket.
Man literally too angry to die
Erre több, egymással összefüggő magyarázat létezik:
1. Dedra egy fiatal feltörekvő karakter, max a kora harmincas éveiben lehet, ha BBY4-ben mondjuk 32, akkor 17 éves volt, amikor létrejött a Birodalom. Emellett tudtommal itthon sem dobják ki a gyerekeket 18 évesen a nevelőotthonokból, pláne, ha továbbtanulnak.
2. A késő Köztársaság és a Birodalom sokak szemében összeolvad, nagy különbség nem volt az elnyomás szintje között, ráadásul Palpatine BBY19 + 13 évig volt az első polgár majd császár. (A Baljós árnyakban lett főkancellár, vagy mi, 10 év múlva Klónok, 3 év múlva Sithek.)
3. A Birodalom vélhetően úgy viselkedik, mint ami mindig létezett, és a korábbi időszakról szándékosan nem beszélnek. Egy ISB tiszt nem fogja azt mondani, hogy egy köztársasági nevelőotthon tartotta életben, amiből aztán birodalmi intézmény lett, hanem eleve a birodalmat dicsőíti ezért.
Gilroy nem szereti, hogy a kánonhoz kell igazodnia, de megteszi: valami regényben az szerepelt, hogy Cassian Festen született, és ezt lekezelte az 1x2-ben vagy 1x3-ban (Maarva Festet írta be a születési helynek), illetve a 2x9-ben a Rebelshez kapcsolódik, nehogy ellentmondás legyen.
Dedra ep3-ban hazudik a gyerekkoráról?
Denise Gough 45 éves, Dedra nem tudom. Viszont 3 évesen hogy nevelkedett Palpatine-jugentben? Ha a Birodalom BBY19-ben jött létre? Ha kezdetektől ott volt mondjuk akkor BBY22-ben született, akkor Andor 2x3-ban, amikor BBY4 van, akkor 18 éves?
Vagy csak simán hazudott és nem arról van szó, hogy Tony Gilroy ignorálja a mozis sw kánont csak, hogy sw pénzből csinálhassa a saját sci-fi politikai thrillerét?
Man literally too angry to die