Dark Archon
Windows Help Desk
Pontosabban, ha te véletlenül keyloggert telepítesz a gépre, akkor egy jelszó megismerésével tudni fogják az összes többit. Ez még mindig nagy hátránya ezeknek a jelszókezelőknek. Vagy ott is van 2FA?
Azt a jelszó adatbázist már nem fogják tudni ellopni, legalábbis ugyanezzel a módszerrel nem, akárhányszor újratelepítem a vírust. Ha mégis, nem fognak tudni vele mit kezdeni. Innentől be kell lépniük a gépembe, meg kell szerezniük az adatbázist, amit a titkosítás miatt nem fognak tudni kiolvasni, csak, ha keyloggert telepítenek még pluszban a gépemre, hogy megszerezzék a fejemben létező mesterjelszót. És már az előző körben is csak oda tudtak beszivárogni, ahol nem volt beállítva 2FA (Spoty, Linkedin, facebook, de onnan hamar ki lettek paterolva); most ezeknél is pótolva lett, tehát ide kell jönniük Magyarországra (a helyadatok miatt), el kell venniük a telefonomat (úgy, hogy ne vegyem észre és ne zároljam távolból) és valamelyik tetszőleges hüvelykujjamat is a biometriai azonosításhoz, ha megint bővíteni szeretnék a Spotify lejátszási listámat.
Közben a fiókjaim értéke kb. a 0-val egyenlő.
Közben a fiókjaim értéke kb. a 0-val egyenlő.„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Szerintem az is mindegy, ha egyszer te magad telepítetted a jelszólopó programot.
Defender az alap Windows védelem, nem? Én legalább fizettek ESET-et, aztán bízom benne, hogy a hülyeségemet is kivédi.
Mint jelszókezelőt, a NordPass-t nézegettem, de több eszközre már macera, hanem fizetsz arra is elő.
De azért most LinkedInen én is beállítottam a 2FA-t

Most a KeePass-szal ismerkedek (XC + DX), nem is értem, miért nem ezt használja a világon mindenki. Offline adatbázis + egyedi jelszógenerátor mindenhova, jó lesz ez.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Amíg filózol, kezdd el a papír verzióval.
Nem is olyan rég, még nagy mennyiségű telefon- és évszámot is meg tudtunk jegyezni. Lényegében most sem kell sok, a (kellően bonyolult) master jelszó az emailhez a lényeg. A többi valószínűleg kibírja addig a pár óráig, amíg nem jut eszedbe és hozzájutsz a titkos naplódhoz

Nem poresz, de azt már meg nem mondom, hol töltöttem le, de ilyen tök valid oldalnak tűnt, kinézetre kb. mint a moddb, https:// protokollal és .com domainnel, fórummal, mindennel. Csak hát mint kiderült, hiába valid egy oldal, ha a rajta lévő letölthetőket nem ellenőrzik naprakészen, és utólag valaki cseréli azt, ami már egyszer jóvá lett hagyva. Na az esetemben ez lehetett maga az infostellar vírus. Megnyitás előtt Defender + Malwarebytes kombó okét jelzett, megnyitáskor látszólag nem történt semmi (csak szépen beírta magát a memóriába), törlés, ismételt víruskeresés pipa, és haladtam is tovább. Egyből el is felejtettem, ma reggel villant be egy ilyen flashback.
A vírusírtók meg nem jelzik ezeket a fajta vírusokat, mert technikailag nem csinálnak rendszerellenes működést (ahogy most laikusként belevetettem magam a témába). Meg hát eddig is csak a már azonosított vírusokat szűrték, és mint oly sok minden, ezeknek a fejlődése is felgyorsult. Lehet, másnap már kiszűrték volna.
iX: most erősen vacillálok egy jelszókezelő, mint a KeyPass és a boomeres füzetes megoldás közt. Pedig nemrég még tényleg minden jelszót fejben tároltam, csak hát a jelszavak mennyisége mára brutálisan megnőtt, az agysejtjeim meg csak fogynak, és fogynak.
A vírusírtók meg nem jelzik ezeket a fajta vírusokat, mert technikailag nem csinálnak rendszerellenes működést (ahogy most laikusként belevetettem magam a témába). Meg hát eddig is csak a már azonosított vírusokat szűrték, és mint oly sok minden, ezeknek a fejlődése is felgyorsult. Lehet, másnap már kiszűrték volna.
iX: most erősen vacillálok egy jelszókezelő, mint a KeyPass és a boomeres füzetes megoldás közt. Pedig nemrég még tényleg minden jelszót fejben tároltam, csak hát a jelszavak mennyisége mára brutálisan megnőtt, az agysejtjeim meg csak fogynak, és fogynak.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Én is kíváncsi lennék, mi volt az, már ha publikus és nem poreszhez köthető.
De amúgy tényleg para, az ember azt hinné, a kisemberek nem érdeklik a hackereket, aztán mégis, gyakorlatilag bárki lehet célpont...
De amúgy tényleg para, az ember azt hinné, a kisemberek nem érdeklik a hackereket, aztán mégis, gyakorlatilag bárki lehet célpont..."Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Az amúgy teljesen nonszensz volt, hogy pont a hirdetéskezelőben eszközölt változtatásokról (plusz admin hozzáadása) nem kaptam a metától semmilyen jelzést, ha nem ások mélyre, ki nem derült volna a dolog.
Ja igen, azt lehagytam és nekem is csak később villant be, de múlt héten mégis csak sikerült valami szart letöltenem, aminek nem tulajdonítottam jelentőséget (nem jelzett se a Defender, se a Malwarebytes). Ami aztán vélhetőleg jól elküldte a tárolt jelszavakat a mongol hordáknak (legalábbis a gemini szerint így történt). Szóval ez elég béna user error volt így, egyszer töltök le valamit figyelmetlenségből, és kész a baj, muszáj innentől paranoidnak lenni. :/
Ja igen, azt lehagytam és nekem is csak később villant be, de múlt héten mégis csak sikerült valami szart letöltenem, aminek nem tulajdonítottam jelentőséget (nem jelzett se a Defender, se a Malwarebytes). Ami aztán vélhetőleg jól elküldte a tárolt jelszavakat a mongol hordáknak (legalábbis a gemini szerint így történt). Szóval ez elég béna user error volt így, egyszer töltök le valamit figyelmetlenségből, és kész a baj, muszáj innentől paranoidnak lenni. :/
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Ezt épp tegnap olvastam, sok mindenben hasonló eset. Bár itt az illető valóban hirdetett és kimondottan a pénz leemelésére mentek rá.
"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Hajnalban is kóstolgatták a Spoty fiókomat, de Gandalf megállította őket. Kurva vietkongok, rajtatok tartom a szemem.
Szerencsére a céges rész nem érintett (tegnap bejelentettem az IT-nak, de ha baj lett volna, ők is kaptak volna értesítést), de azért durva volt. Most már aztán rend legyen.
Szerencsére a céges rész nem érintett (tegnap bejelentettem az IT-nak, de ha baj lett volna, ők is kaptak volna értesítést), de azért durva volt. Most már aztán rend legyen.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 4. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 5. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]