28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Helyzetjelentés Extra



Írd ide hozzászólásod:

SMBX-fan
SMBX-fan [2749]
Infósként mondom hogy a nyilvános LLM-ek szarok. Sőt igazából a legtöbb általános nagy nyelvi modell egy trágyadomb.

A specializált, tudományos körökben használt AI-nak van egyelőre csak értelme. (amik pár gigás adatbázisokkal dolgoznak, nem több TB vagy pláne nem több petányi adattal)

Egy ideális világban nem közpénz jellegét, hanem magánvagyon jellegét vesztette el. #StopÖrkény

Aryx
Aryx [4187]
Már bele is futottam egy hirdetésbe, ahol az első kör egy videós AI interjú. Ja értem, fejlődés, meg ha nem tetszik, lehet visszamenni a barlangba.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Aryx
Aryx [4187]
Pont erről írtam én is, de sebaj. Ne legyünk naívak, az AI-interjú nem az ATS-féle előszűrést fogja kiváltani, hanem vélhetően beékelik majd a folyamatba. Így most eggyel több akadály lesz a jelöltnek, ami miatt fennakadhat a szűrőn. És az eddigi benyomásaim alapján nem vagyok meggyőződve róla, hogy egy erre fejlesztett AI majd interjúztatóként biztos tévedhetetlen lesz.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Dark Archon
Dark Archon [11910]
S gondolod, hogy az AI előtt nem használtak szoftvereket, minden egyes CV-t ember olvasott el? Hát, nem. Vagy feldobták a levegőbe a kupacot, ami az asztalra esett, azt nézték át. Ennél meg akkor már jobb, ha legalább elemzi egy AI. Attól, mert máshogy hívják, ez is csak egy szoftver marad.

Dark Archon

Aryx
Aryx [4187]
Álláskeresésben vagyok, így a céltalan doomscrollingot a LinkedInen való céltalan doomscrolling váltotta ki az életemben. Ennél még érdekesebb az a poszt, ami most szembejött velem:

500 jelentkező egyetlen pozícióra? Az előszűrésnek nem kell napokig tartania.

Az XY abban segít, hogy ne a jelentkezők előszűrése vigye el a toborzási folyamat jelentős részét. Z, a ZYX AI-alapú virtuális toborzási asszisztense természetes, hangalapú interjút folytat a jelöltekkel.

Kevesebb idő az előszűrésre
Nincs interjúidőpont-egyeztetés
Minden jelöltről összefoglaló készül
Több nyelven is használható


Na, most kezdjük ott, hogy már az ATS-rendszereken keresztülverekedni magam is már szinte egy külön szakma, elég sok időt kell beleölni minden jelentkezésbe, ha azt szeretném, hogy egyáltalán élő emberhez is eljusson a CV-m. A nem túl távoli jövőben meg már AI recruiterekkel is beszélgethetek. Hogy megkönnyítsem mindenki dolgát, létrehozok magamnak egy AI-alteregót, hogy majd ők ketten beszélgessenek. AI-alteregót, ha felveszik, garantáltan sikeres lesz, az AI-főnök hamar előlépteti, de az AI-kollégái is kedvelni fogják, ő lesz a partiarc az AI-bulikon.

Disclaimer: többször megírtam már ezen a fórumon az AI-parámat, holott mostanra már magam is napi szinten használok AI-t (hangalapú interjú-szituációkat gyakorlok pl. ). Bármennyire is igyekeztem a personal context kialakításakor, van az a fajta mesterkéltség, amit fizikailag képtelenség belőle kigyomlálni. Normál esetben egy emberi HR-es érti az apró rezdüléseket, a humort stb., ideális esetben képes olyan interjút levezényelni, hogy a végeredmény ne egy generikus kérdezz-felelek, egy "én ezt mondom - te ezt mondod" dinamikájú műbeszélgetés legyen. A jelentkező kérdéseiről nem is beszélve. És abból kiindulva, mennyire "fejlettek" multik és tech cégek ATS-rendszerei és chatbotjaik, nem tudom elképzelni, hogy az AI-interjúztató képes lesz-e eldönteni, hogy a jelentkező beleillik-e a jelenlegi csapatba vagy egyáltalán tényleg szeretné-e a munkát. Ja, értem, az összetettebb/emberibb kérdéseket majd felteszi a HR-es, ha majd a jelentkező elsorolta a megfelelő keywordöket az AI-interjú során.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Vissza

Fórumszabályzat