Én sem úgy fejezem ki magam, ahogy azt kellene (ezt a mellékelt ábra is mutatja).
A vitázáson nem azt értem, amikor két vagy több ember saját álláspontját próbálja ÉSZÉRVEKKEL igazolni, mert ez teljesen normális, hanem azt, amikor ezek az egyének elbeszélnek egymás mellett és meg sem hallgatják egymást, felidegesítik magukat, és ennek eredményeként a nagy büdös semmin képesek összeveszni.-nekem ez az, ami nem tetszik
Nem lehet úgy politikáról (vagy akármi másról) beszélgetni, hogy te X mellett állsz, a többi nyolc, pedig Y-hoz húz.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Terror Háza
"Szerző vagyok, furcsa szerzet"
Sokszor félreértenek, mert mások rögtön vitázásnak fogják fel, hogyha nem egyezik a véleményem az övékkel. Pedig ez komolyabb komunikációs kapcsolatok elíndítását is rejthetné magában, de nem mindig úgy sülnek el a dolgok ahogy azt mondjuk én elképzlem...Persze ebben hibás a vagyok, de nem feltéltenül mindig én egyes egyedül.
Arról nem is beszélve, hogy egyesek alaposan összemossák (tisztelet a kivételeknek!) az MDF, FIDESZ, valamint a MIÉP határait, így lehet egycsapásra bárki antiszemita, akinek jobbra húz a szíve...

"Látod nincs mit mondanom, a napot, az órát sem tudom..."
Attól, hogy beszélsz, vitatkozol a politikáról változtatni nem tudsz a dolgokon (sajnos), mert a döntéshozatal valójában nem a tied, csak abban, hogy ki döntsön helyetted...
Sosem értettem az embereket. Undorodnak a politikától, hátat fordítanak neki, és ezzel azt hiszik jobb lesz. Becsukják a szemeiket, füleiket befogják, és csak a valásztási kampányra virágzanak ki...
Pedig ezekről a dolgokről beszélni kell!
Arról nem is beszélve, hogy a jó magyar pesszimizmus (drága a kenyér, rossz a kórházi ellátás, nagy a sor a hivatalokban...) mind egyre vezethető vissza...a politikára.
Pedig ezekről a dolgokről beszélni kell!
Arról nem is beszélve, hogy a jó magyar pesszimizmus (drága a kenyér, rossz a kórházi ellátás, nagy a sor a hivatalokban...) mind egyre vezethető vissza...a politikára.
"Látod nincs mit mondanom, a napot, az órát sem tudom..."
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 2. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 3. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 4. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 5. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
Legfrissebb fórumtémák
- 18:20
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1605]
- 18:18
- boldog születésnapot nekem!:) [4020]
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]