28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

F1 Racing Championship vs Gp3



Írd ide hozzászólásod:

Gabeboy
Gabeboy [80]
No, mivel a többség hellyel-közzel pozitívan nyilatkozott az F1RC-vel kapcsolatban, ezért gondoltam rászánok egy hosszabb próbát. Feltelepítettem, szépen, lassan elkezdtem vele barátkozni.

Tényleg van benne egy-két nagyon jó ötlet. Gondolok itt elsősorban a kuplung használatára (jut eszembe, a GP3-ban is van tengelykapcsoló, de arra még nem jöttem rá, hogyan lehet használni), és néhány F1 szabály alkalmazására.

Tasi elég jól kivesézte az AI-t a PC GURU-ban (ez volt az első cikk, amit elolvastam, utána Dauby Desperados költeménye következett , így csak ismételni tudnám. Ha a rajt után megúszod a tömegkatasztrófát, ami 90%, hogy bekövetkezik, és az ellenfelek fennakadnak, csak akkor van esélyed arra, hogy egyáltalán célba érj. És még így is rettegni kell a lekörözésnél, mert miután előzékenyen elengednek, a következő kanyarnál tuti, hogy megpróbálnak megtorpedózni. Én szabályosan menekültem, mikor körhátrányt adtam a mezőny hátsó alakulatának. Több alkalommal nem jutottam túl a szabadedzéseken, mert egy-egy ámokfutó szabályosan legázolt. Katasztrófa.

A pályákról tényleg csak jókat lehet mondani, összevetettem néhányat a TV-ből felvett futamokkal, majdhogynem hibátlan. (Maximalista vagyok, bocsi

Az autók mozgása viszont továbbra sem tetszik, ez a GP3-ban jóval realisztikusabbnak tűnik. Nekem külső kameraállásból határozottan úgy tűnik, mintha az első szárny csúszna az úton.

Felpakoltam rá Ralph Hummerich 2001-es autófestését, így a kocsik eszméletlenül jól néznek ki, tegyük hozzá, hogy eredetileg is szépek. Egyébként tegnap bukkantam rá a GP3Master készítőjének legújabb editorára, meglepő módon az F1RCMaster nevet viseli. Az autótextúrákat még nem tudja kezelni, de rengeteg egyéb dolgot lehet vele elkövetni. Már elkezdtem fordítani .

Korábban azt írtam, hogy minden segítséget kikapcsolva lettem hatodik. Mea culpa, de tévedtem. Szóval annyira mégsem könnyű a játék. Most éppen azt szenvedem, hogyha megcsúszik a kocsi, akkor az esetek legnagyobb részében lefullad a motor. Ez már csak azért sem tetszik, mert egyből nyomom a kuplungot. Persze az is lehet, hogy elállítottam megint valamit, de majd csak rájövök a dolog nyitjára

No, egyenlőre ennyi, azért még erőlködöm vele. Azt viszont mindenképpen pofátlanságnak tartom, hogy ilyen gyalázatos AI-vel ki merték adni a játékot. Még egy hónapot kibírt volna mindenki. A mai napig nem bántam meg, hogy 10.000,- Ft-ot költöttem a GP3-ra, ami hosszú időre (ha jól számolom már a 9. hónap megfelelő játékélményt nyújt még patch nélkül is, de ezt csak akkor fogom megvenni, ha már láttam, hogy a hivatalos javítás tényleg orvosolta a felmerült kifogásaimat.

Bocs, hogy így elnyújtottam a dolgot.

Ayrton Senna da Silva - "In Life Unbeatable - In Death Irreplaceable"

Vissza

Fórumszabályzat