Magamból kiindulva: volt egy idôszakom, amit "kiélésnek" neveznek. Na, ehhez voltak eszközök az úgynevezett szépfiúk. Mondjuk úgy, megalázásból. Ott volt a szimpla külsô, más nem volt érdekes (egy néhány éjszakás kalandnál?!), se pénz, se lelkiek, se értelem. De az állandó partnereim objektív szemmel nézve nem szépfiúk voltak, teljesen átlagosak, volt, amelyik szemüveges volt, volt amelyik alig egy-két centivel magasabb nálam, nem számított. Pénze egyiknek sem volt. Se autója. A mostani srác, akivel 3 éve együtt vagyok, a kisugárzásával hatott rám (tökkomolyan), és hat ma is. Ahogy néz, ahogy viselkedik velem, az, hogy tisztel. Nem egy szépfiú, nem csúnya (ezek mind relatív fogalmak), pénze nincs, Trabanttal mászkálunk. De tudunk a lehetôségeinkhez képest élni, és élni hagyni, sok esetben egy húron pendülünk. A zenei ízlésünknek van közös uniója, de van, amiben eltérünk. Csak a legritkább esetben van féltékenység. Az a legjobb, hogy IGAZÁBÓL nem tudom megfogalmazni, miért is szeretem, csak azt, hogy jó vele nagyon, még veszekedni is
Azzal is tisztában vagyok, hogy a lányok nagy többsége pénzre fut, és a fiúk nagy többsége az extra külsôre megy. szóval mindkét oldalon megvannak a "kisebbség" számára negatív dolgok, amik komplexusokat okozhatnak. De remélem, minden zsák megtalálja a foltját
Állítsátok meg a Földet, ki akarok szállni!!!
