Egyben itt és most, nyilvánosan bocsánatot kérek minden egyes olyan egyéntől, akit megbántottam valamivel, higgyétek el, nem szándékosan tettem.
Rasta, Vally és Laa-chy! Fogadjatok el engem, lehet, hogy jó sok baromságot írok, de attól még el lehet viselni! Ha meg mégsem tetszikvalami, akkor szépen, kultúráltan írjátok le, hogy mi fáj, és akkor változtatni fogok a magatartásomon. De ez nem megoldás, hogy írok valamit, aztán már takarodj a *****-ba üzeneteket kell olvasnom!
Kérlek titeket, fejezzük be a háborúskodást! Fórumozni lehet békében és egyetértésben is.
Remélem, megfogadjátok, amit ide írtam (higgyétek el, nem szórakozásból írtam ezt), s befejezzük végre az örökös háborúskodást, mert én sem azért jöttem, hogy itt veszekedjek, meg belekössek mindenkibe, hanem azért, hogy jól érezzem magam a többi fórumossal együtt.
Remélem, hogy megfogadjátok a tanácsomat, és végre békésen és nyugodtan beszélgetünk és mondunk véleményt egymásnak!
‎1828 - Drakula fiatal szűz lányok véréből táplálkozik. 2010 - Drakula éhen hal.