Na igen. A kritika szubjektív műfaj, azonban ezt úgy látszik, hogy mindig mindenki elfelejti. Ha mindenki istenít egy játékot, és én lehúzom a sárga földig, akkor az az én egyéni meglátásomat tükrözi, de semmiféleképpen sem mindenkiét. Azonban jelenleg éppenséggel arról van szó, hogy egy szűk kissebség fikázik a miatt, hogy lehúztam a hőn szeretett játékukat. És talán bátran használhatom a kissebség szót, hiszen az EtM mind a hazai, mind pedig a nemzetközi sajtóban nagyon alacsony pontszámokat kapott, így talán nem volt merő anakronizmus az, hogy lepontoztam. Mindig is úgy éreztem, hogy a földön járok a pontozások tekintetével, sőt, sokszor túl szigorúan is pontozok, azonban nem hinném, hogy ez baj lenne.
Mindezek ellenére jelenleg ezen kissebség (akiknek bejött a játék) mindennek elmond -és mindezt úgy teszi, hogy nem a pontszámot, hanem az én retorikai, és szellemi képességeimet firtatja-, és nem látja be, hogy attól még, hogy neki bejött a játék annak rengeteg hibája van.
Ezeken a megnyilvánulásokon akkor is fel lennék háborodva, ha teszem azt a WC3:TFT-t húztam volna le-akkor firtassák a pontszámot, az indokaimat, de nem azt mondják, hogy "me barom vagy bazz". Jelenleg azonban lemondanak mindennek, hiszen úgy látszik, hogy egyrészt a szólásszabadság az smafu, és mindenki hülye és barom, aki le merte húzni ezt az alapvetően fantasztikus játékot. és mindenki, aki mást mond, az egy balfasz.
Hát köszönöm szépen, ebből nem kérek-akinek ez a véleménye, az mélyledjen magába, és gondolkozzon el az kultúrált ellenvélemény is létezik, és persze azon is, hogy talán létezik valami, amit úgy hívnak: realizmus...
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Enter the Matrix (Ismertető)
Engem viszont egyre jobban idegesít. No nemcsak ez, legalább Gerry is kap egy kis savazást, kell ez is
, de azért fura. Ha még egy készítő lenne felháborodva, azt mondanám, oké. Én is szerettem egy makett repülőmet, bármennyire is ronda volt, meg fél szárnya hiányzott. De az, hogy valakinek tetszik a játék, azt kell, hogy jelentse, hogy senkinek nem lehet egy rossz szava rá? Akinek pedig mégis van, az már csak egy agyatlan bunkó lehet? Ez annyira gyerekes, hogy már tényleg idegesítőszámba megy...
, de azért fura. Ha még egy készítő lenne felháborodva, azt mondanám, oké. Én is szerettem egy makett repülőmet, bármennyire is ronda volt, meg fél szárnya hiányzott. De az, hogy valakinek tetszik a játék, azt kell, hogy jelentse, hogy senkinek nem lehet egy rossz szava rá? Akinek pedig mégis van, az már csak egy agyatlan bunkó lehet? Ez annyira gyerekes, hogy már tényleg idegesítőszámba megy...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 11:34
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [7]
- 11:15
- Ki mivel játszik mostanában? [8307]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
