Szerintem meg ez a "népirtósdi" igenis komoly volt a németek részéről. A lengyelek elleni támadás nem elsősorban Danzig városa miatt indult meg, ez csak ürügy volt, olyan mint az 1. vh és Ferenc Ferdinánd megölése: nem ez volt a kiváltó ok. Az 1. vh után Németország nem a saját haderejét tette felelőssé a háború elvesztéséért, hanem egy belső árulót, aki hátba döfte őket, ez "tőrdöfés legenda". Ezeket a zsidókban és a kommunistákban vélték megtalálni, szóval ezeket alapból irtani kellett, és emellé még hozzájön a fajelmélet, a germán felsőbbrendűség, meghogy Németországnak élettér kell (Hitler leginkább kelet felé szeretett volna terjeszkedni -> Lengyelország, Ororszország). A franciákkal meg Elzász és Lotharingia + revans, elég indok. A szövetségi rendszerekből adódóan a háború Európa valamennyi országát érinti, Hitler igenis komolyan gondolta a világuralmat, ehhez pedig háborűs eszközökkel kellett Eu. népeit meggyőzni a germán felsőbbrendűségről, megtörni minden ellenállást.
És szinte az összes európai országban vagy ellen zajlottak a német hadműveletek: Lengyelország, Benelux államok, Franciaország, Szovjetunió, a Balkán országai, Svédország, Norvégia, Dánia, Anglia, akit meg nem támadtak meg, azok velük voltak.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
II. Világháborúban fejlesztett fegyverek, félbemaradt eszközök
Azért azt, hogy "népirtó hadjárat szinte az összes európai ország ellen (??) " nem merném ilyen egyértelműen kijelenteni! Szvsz a 2.vh.-ban azért másról volt szó. Minden német támadás stratégiailag megfontolt, kidolgozott volt és nem sok közük volt az árja ideológiához.
Csak nagy vonalakban, nagyon leegyszerűsítve:
Lengyel o. esetében háborús ok a Ny-Lengyel területek azon felül Danzig városa volt, ahol a lakosság többsége Németo.-hoz akart csatlakozni és ezt lenyelek nem engedték. (+most nem térek ki a angol-francia-lengyel-szovjet szövetség széttörésének szükségszerűségére...) Így, miután az oroszokat sikerült kivonni a szöv.-ből a Molotov-Ribbentrop paktummal felosztották Lengyelo.-t...
Szept 1. német, szept 17. szovjet bevonulás!
Franciák, Angolok hadat üzennek a III. Birodalomnak....
Francia országot, ugye nem kell részleteznem. Elcsatolt német területek, jelentős ipari zónával, I. vh.-s revans, egyszerűen revízió. Csak hát a támadás túl jól sikeredet és hamar elesett Párizs..
A Szovjetunió megtámadása viszont a legérdekesebb és a közvélemény által leghomályosabban látott hadicselekmény! Szovjet-oroszország a '30-as évek végétől tudatosan készült a HÓDÍTÓ háborúra. Az oroszoknak ekkor már megvolt a tervük a keleteurópai országok megszállására, majd Németo. elfoglalására! A kommunista eszmét akarták tűzzel-vassal terjeszteni. A SZU 1939 júliusában (a 2. vh. hivatalos német kirobbantása előtt!!) megszállta Litvániát, Letto.-t, Észto.-t, majd fenyegető ultimátum küldése után bevonult az addig Romániához tartozó Besszarábiába és Észak-Bukovinába. (Szóval, hogyan is kezdődött a 2. vh.??
) Novemberben pedig megtámadták Finnországot.
1941 tavaszán az offenzívára előkészülvén elkezdték összevonni a Vörös-hadsereget SZU nyugati határán. Sztálin 1941 augusztusában akarta lerohanni a németeket. Nos, mindezt látván + a balkáni ellentétet már nem is részletezem, nembeszélve a bolsevizmus elleni harcról... a németek is elkezdték a csapatösszevonást...
Csak hát ismerve a német precizitást ők rövid idő alatt eltudták indítani az offenzívát június 22.-én. Ez a támadás a hadászati összevonás közben érte az oroszokat, a kimenetele ismeretes. Pedig az oroszok a közhiedelemmel ellentétben, már ekkor túlerővel rendelkeztek.

Azért a Waffen SS-ről nem szabad elfelejteni (bármilyen értéktelennek is tekintették az embrei életet, bármennyit is kegyetlenkedtek, irtottak), hogy lovagrend volt, Himmler a régi porosz lovagrendről mintázta őket, az alapvető életfelfogásuk és szabályaik is ugyanazok voltak (pl. a nőkre is úgy tekintettek, mint vmilyen "feljebbvalóra", eszük ágában nem állt meggyalázni őket, ill. SOHA nem szegték meg a kapott parancsot. Egyszer egy SS tiszt, asszem Oroszhonban mégis meggyalázott egy nőt (ezzel súlyos bűnt követtet el, aminek tudatában is volt), kiderült, mire azt a parancsot kapta, hogy lője fejbe magát. Gondolkodás nélkül megtette.
Nomeg a szovjetek és az "igazságosztó" amerikaiak is legalább olyan kegyetlenséggel, bosszúvágytól elembertelenedve irtották a németek; ezzel csak azt akarom mondani, hogy ők se szentek, nem a németek itt a legfőbb bűnösök, bár ők kezdték, és Hitler a fajelméletével együtt "idegbeteg" volt, de most melyik a jobb?: 1. A Hitler vezette náci Németország népirtó hadjárata szinte az összes európai ország ellen (szavakkal ki nem fejezhető, hogy valakinek a fejében (és ráadásul egy műveletlen, buta ember, mint Hitler fejében )egyáltalán megfordul ez, hiszen még az érettségiig sem jutott el (csak a szónokláshoz volt tehetsége, de ahhoz viszont nagyon), de azért mégis ő, a műveletlen, beteg fejével akarta eldönteni, hogy a világon kinek van "joga" élni, és kinek "kell" uralkodni. Szerintem ez iszonyú, nade itt az érem másik oldala: 2. az antant és a szovjetek "összefognak" a közös ellenség, Németország ellen, és UGYANOLYAN kegyetlenséggel irtják őket, tehát ők se különbek, mégha jogos is a bosszú, de a bosszú nem ruházhatja fel őket olyan jogokkal, hogy most nekik "legálisan" szabad olyan mértékű irtóhadjáratot véghez vinni, mint amik a németek ellenük elkövettek. Emelllett a szovjetek és az amerikaiak és természetesen megpróbáltak hasznot (területet) húzni a "jogos" (általuk igazságosnak vélt) ellentámadásból; a háború után is sokáig a megszállt területeken maradtak, pl. az amcsikat úgy kellett kizavarni Franciaországból. És ez történik segítségnyújtás ürügyén. Hát ez is szánalmas. Nem különbek ők se, csak többen gondolják úgy, hogy ők a "jó" oldalon álltak. Lehet, a mérleg még így is az ő javukra billen, hiszen való igaz, hogy csak legalább ugyanolyan kegyetlenkedéssel tudták elűzni a világuralomra törő németeket...

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 22:40
- Ki mivel játszik mostanában? [8293]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 20:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [2]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]