Azt viszont nem lehet letagadni, hogy Kalasnyikov úr eme fegyvere igen hasonló elven működik, mint a "rohamfegyver". Nem tudom, hogy látott-e ilyet a tervezése folyamán, de az tény, hogy sok lépcsős folyamat volt, míg az AK-47 elkészült, valószínűleg meg is fordult a kezében egy darab, hiszen egy fegyver tervezőintézetben dolgozott. A szovjetek az M43-as töltényt, azaz a 7.62x39-est a háború végére vezették be szabványként.
Viszont ha az AK-47-es koppintásnak minősül, akkor ugyanez a mostanában divatos Galil, Heckler und Koch G36, mert mind lemásolták a már jól bevált AK-szerkezetet.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
II. Világháborúban fejlesztett fegyverek, félbemaradt eszközök
Nem akarok mélyebben beleszólni, mert végeláthatatlan vita lenne csak belőle. Egy dolgot viszont leszögezhetünk, eddig az égvilágon semmilyen dokumentum nem került elő, mely a németek preventívnek nevezett háborúját indokolta volna. Erről szóló írások pusztán teóriák, semmi többek. Legalább annyi ellenérv van arra, hogy a szovjetek ne támadjanak.
Mondom ezeket, annak ellenére, hogy én is azt gondolom előbb-utóbb bekövetkezett volna a szovjet támadás, de nem a lentebb emlegetett módon és céllal.
Még valami.
A Stg44, kétségkívül hasonlít az AK47-re. Az M88/90 ismétlőpuska (a klasszikusnak ismert Mannlicher), igencsak hasonlít a Gew.98 (klasszikus Mauser) és számos más puskára, de még soha nem hallottam, hogy koppintásról beszélt volna róluk bárki is. Miért is ? Mert nem voltak azok.
Példák sokaságát lehetne sorolni.
Az AK47 műszaki megoldásainak sokasága, tökéletesen eltér a Stg44-től, mely pusztán egy kiindulási lehetőség volt, semmi több.
Mondom ezeket, annak ellenére, hogy én is azt gondolom előbb-utóbb bekövetkezett volna a szovjet támadás, de nem a lentebb emlegetett módon és céllal.
Még valami.
A Stg44, kétségkívül hasonlít az AK47-re. Az M88/90 ismétlőpuska (a klasszikusnak ismert Mannlicher), igencsak hasonlít a Gew.98 (klasszikus Mauser) és számos más puskára, de még soha nem hallottam, hogy koppintásról beszélt volna róluk bárki is. Miért is ? Mert nem voltak azok.
Példák sokaságát lehetne sorolni.
Az AK47 műszaki megoldásainak sokasága, tökéletesen eltér a Stg44-től, mely pusztán egy kiindulási lehetőség volt, semmi több.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 12:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [13]
- 12:37
- Ki mivel játszik mostanában? [8299]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
