28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

II. Világháborúban fejlesztett fegyverek, félbemaradt eszközök



Írd ide hozzászólásod:

yerico
yerico [1344]
A németek egész pontosan 90 darab legyártása után abbahagyták az Me-210 gyártását, mert azonnal dugóhúzóba esett, onnan pedig nehezen lehetett kihozni, a motorok pedig megbízhatatlanok voltak. Alapjában véve egy teljesen elhibázott tervezés volt. 90 darab után a már megkezdett párszáz darabot egyszerűen félbehagyták, és otthagyták a gyárban. Ekkor jöttek a magyarok, akiknek kellett volna néminemű korszerű repülőeszköz. Megvették a félkész gépeket, itthon "kicsit" áttervezték, új motort kapott, és elkezdték gyártani, valóban 2/1 arányban német / magyar rendelésre. Az itthon gyártott gép a Me-210C nevet kapta, a németeknél ez Me-210D néven lett rendszeresítve. Kb. 250 gépet szereltek össze Magyarországon. Közben a németek is áttervezték, ez lett az Me-410.
Azt hiszem, ez nyugodtan lehet bukásnak nevezni, mert az Me-110 leváltására tervezték, de 90 darab legyártása után kénytelenek voltak az "öreg" 110-et korszerűsíteni, és újra gyártani.
Nem tudom, ki mondta pontosan, hogy a német légierő legnagyobb tévedése volt az Me-210. Egész pontosan úgy szólt, hogy a He-177 a német légierő második legnagyobb tévedése volt az Me-210 után.
privateryan
privateryan [417]
Utana neztem a webwn az Me210-nek.
A nemetek azert nem szerettek mert a sarkanya tul instabil volt es megbizhatatlan ezert nehany szaz darab utan leallitottak a szeriat.
Kesobb attaerveztek de ez s lett sokkal jobb.1944-ben atadtak a terveket a magyaroknak, mi is atterveztuk es kiderult hogy egy egesz jo felderito,gyors/zuhano bombazo,nehez vadasz lett belole. a Haboru vegeig epitettek es hasnaltak.Egyebkent a kegyartott peldanyok 2/3-a ment a nemeteknek 1/3 meg maradt nekunk. de aranyokban szamolva mi sokkal jobban hasznaltuk

Life is short, drink faster!

Aruns
Aruns [7073]
Tobak Cica bátyánk első könyvét érdemes beszerezni a saját élményeiről, a másik kettő felejthető (Kanadai Magyar Szárnyak cikkeket használt fel, de néha akkora hülyeséggeket összeírt, hogy az elképesztő - a Pumák és Boszorkányokban pl. a Lázár Jánosról írt sztorik 100%-ban kamuk)
A Me 210-es nem bukott meg, csak át kellett tervezni kicsit. A mi légierőnk is jó hatásfokkal használta.

Vissza

Fórumszabályzat