Azzal az esettel kapcsoolatban is a ragokba és végződésekbe kötöttél bele. Minden épelméjű ember számára nyilvánvaló, hogy nem egyedül volt és nem egy komplett szovjet hadosztályt írtam (azaz ismét szándékosan kiforgatod a szavaimat - magyarul hazudsz)
Egyébként ez az eminens katona ma is él és még mindig nem értem, hogy miért nem tudod, hogy kiről van szó, ha olyan jól tájékozottnak tartod magad (az eset ugyanis közismert).
Valakinek itt valóban komplexusai vannak(a másnak címzés pedig egy régi szokás, de persze az okát nem tudod - mi mást is lehetne várni egy ilyen embertől persze).
Nekem nincs szükségem hogy bizonygassam, mit tudok és mit nem, mert akik számítanak ezen a téren, azok pontosan tudják (az hogy te nem tartozol ezek közé, az más kérdés).
Sohasem mondtam, hogy tévedhetetlen lennék, szent és sérthetetlen - a beteges komplexusaidat próbálod itt a neten kiélni, de ez bizony nem túl pozitív benyomást kelt(az, hogy mit "érdemlek" vagy mit nem, az is kedvenc szófordulatod és kissé pszichotikus figurára utal).
Arra az egyre viszont valóban büszke vagyok, hogy relative milyen sok veteránt ismerek - részben sajnos csak ismertem, mert már sokan elmentek -, de ehhez bizony nagyon sokat kell dolgozni és utazni.
Eszem ágában sincs utánakeresni, hogy ki használja ezt az elmés nicket. Ez megint egy igen primitív és téged minősítő megjegyzés volt, hogy "némi intelligenciát igényelne",de hát persze én nem veszem magamra. Az embert idézőjelbe tenni megint olyasmi, ami nagyon beteges elmére utal.
Az is a sztorihoz tartozik, hogy senkire nem írtam, hogy "marhák vagytok és ostobák". Azt írtam valamire, hogy marhaság. Ez messze nem ugyanaz (még a magyar nyelv legalapvetőbb szabályaival sem vagy tisztában de nem is ez a baj, hanem az, hogy szándékosan forgatod ki mások szavait ami igen primitív és visszataszító jellemvonás)
Tulajdonképpen nagyon röhejes vagy (ez is valami)
Fórum » Nem számítástechnikai témák
II. Világháborúban fejlesztett fegyverek, félbemaradt eszközök
Aruns, ha velem van bajod, címezheted nekem is. Így másnak címezve kissé elmebajosnak tűnhetsz esetleg, de lelki szemeik előtt (már csak ilyen vagyok) felmerül a sértett kisfiú, akinek nincs igaza, és elmegy árulkodni a másik szülőhöz, hátha az igazat ad neki = komplexus.
Amit beidéztél, ahhoz hozzá sem szóltam, Sólyomszem. Amúgy meg keress vissza pontosan, mert nem erre ment a LOL, hanem az egy szem katonára, aki kézigránátokkal feltartott egy vasúti töltés mögött egy komplett szovjet hadosztályt. Mindezt te írtad be, egy általad ismert katonára hivatkozva,akit persze ki is tüntettek ezért. Ez így magában LOL, belegondolva a szükséges kézigránátok mennyiségére, ami ugyebár több vagonnyi mennyiség - elképzelve, amint a szovjeteknek esze ágában sincs rálőni a töltésen megálló, és kirakodó lőszeres vagonra-, meg a hülye szovjetekre, akik nem merik lerohanni az egy szem katonát, hanem 24 óráig elszórakoznak vele. Aztán persze sikerült kinyögnöd, hogy nem egyedül volt, hanem sokan voltak, és úgy hordták a kézigránátokat, az ellen nem is volt olyan sokan, stb. Na persze, így azért már más a helyzet, de a forrást persze azóta is elfelejtetted megjelölni, de hát ezen sem lepődök meg, hiszen amit kinyilatkozol, az úgy is van.
Erre sikerült egy kedveset visszaválaszolnod, amit most nem idéznék vissza. Itt esett le, hogy egy "nagytudású" "ember" vagy, akivel kár vitatkozni.
Vissza lehet olvasni, akit érdekel.
"mindenesetre a memóriámnak semmi baja". Na, itt a baj. Veled semmi hiba, te vagy a tökéletes, a többiek meg "barmok", "ostobák", "marhák" (csak idéztelek, be tudom linkelni, ha kéred).
Ha annyira kíváncsi vagy a nevemre, kb 3 perc alatt meg tudnád találni a neten, bár az már egy kis intelligenciát is igényelne...
De tudod mit, úgyis igazad van, kedves Dr. Aruns, akinek a memóriája tökéletes, a tudásába nem lehet belekötni, mindenki felett áll, szent és sérthetetlen. Ebbe nem könnyű belenyugodni, mert ez az abszolút igazság. Most könny csöpög a szememből, és el is bujdosok szégyenemben, hiszen a szellemi fölényed annyira nyomasztó, szinte megfulladok a tudás hiányától.
Ennyit rólad, ez is több, mint amit megérdemelsz. Ja, és én a szánalmas, anonim figura most szomorú vagyok és megtört. Kellett ez neked?

szó szerint ezt írtam:
"Na, most belekukkantottam ebbe a topicba és emlegettetek valami páncélos sztorit, amit előkerestem elölről.
Sztálingrádnál nem voltak Tigrisek, 1942 őszén kerültek először bevetésre valóban, de Leningrádnál (a mocsaras, edrős terep pont nem ezeknek a nehézpáncélosoknak való)
Az, hogy hetekig kihúzná egy mozgásképtelen(!) harckocsi ellenséges vonalak mögött, képtelenség. Még ha tele van is lőszerrel, első éjjel bármelyik nem beszari katona kézigránátköteggel/gyújtópalackkal kicsinálhatná, nappal nem is kellene erőltetni a rohamokat ellene.
Olyan sokszor előfordult a háborúban, hogy mozgásképtelen, v. kilőtt, de nem felrobbant harckocsiból ütöttek rajta az ellenségen. A szovjetek is előszeretettel csinálták (volt ilyen még a magyar Ansaldókkal is 1941-ben, amikor üzemképtelen példányba beült a szovjet katona és közelről a magyarok közé géppuskázott). A Donnál is szereztek ilyen tapasztalatokat (kilőtt szovjet harckocsikba ültek vissza), de csinálták ezt magyarok is.
A legvaskosabb ilyen sztori a kurszki csata idején történt: egy sérülten álló német Tigrist óhajtott megszemlélni a csatamezőn egy szovjet tábornok és a törzse, viszont a németek bent voltak a harckocsiban (a többit könnyű elképzelni...)"
Ez mind, az utolsó szóig igaz.
Ezen gúnyolódott a mindentudó anonim yerico, aztán egy másik topicban jött az anyázás is (eszem ágában sincs előkeresni mert nem töltöm a fél életem fórumok böngészésével, mindenesetre a memóriámnak semmi baja)
Szóval én leugatok másokat. Hmm. Kiröhögni másokat, azt szabad? vagy legalábbis neki? Pláne úgy, hogy a saját tudatlanságán kéne nevetnie?
Na mindegy most is mennem kell. Persze neki van igaza, örüljön magának. Elég szánalmas figura mindenesetre...

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 13:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8300]
- 13:09
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [14]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]