Egyszer történt még középsuliban, hogy délután volt a gyakorlazunk. Bent dolgozunk a hangárban, amikor jön az oktató és mondja, hogy valamit át kell hozni a szemben lévő házból. Előre kijelentette, hogy (tél lévén) ne hógolyózzunk. Persze mi jó gyerekek lévén, amint kiértünk hógolyózni kezdtünk. Már visszafelé tartottunk, amikor gondoltam, megkínálom az egyik oszt. társam egy kedves kis hólabdaccsal. Az a szemét meg lehajolt. Előtte ment a tanár én meg pont hátba találtam. Erre ő ment tovább, és kb 5 méter után szép nyugodtan megszólalt: "Mondtam, hogy ne hógolyózzanak".
Még csak hátra sem fordult.
Na jó ez velem történt, nem oszt. társammal.
De van az egyetemen egy akkora par..., vidéki srác. Atom tájszólással beszél és egyszer az első sorban neki állt egy fél kiló kenyeret harapdálni egy szál kolbásszal. Ja és minden harapás előtt csöpögtetett a kolbira egy kis mustárt. Persze tubusból.
Most nekünk, erőseknek kell elviselnünk a gyengék gyengeségét, és nem a magunk kedvére kell tenni.
