Dark Archon
GeForce FX
Nem, de megkérdeztem tőle, hogy ha nem működik, akkor visszavihetem-e. Persze húzta a száját, meg aszonta, hogy 99%, hogy működik, de aszonta visszavihetem. Viszont azt az 1500Ft-t megérte, úgysem volt kedvem forrasztgatni.
Jó drágán adták, de legalább működik.
Valami ilyesmire gondoltam én is (persze nem ilyen drágán). Adott legalább rá vagy 100 év garit? 
Valami ilyesmire gondoltam én is (persze nem ilyen drágán). Adott legalább rá vagy 100 év garit? 
Blade
Megoldódott a dolog
Eleinte aszonták, hogy januárban lesz meg a cucc. Galvanikus leválasztó, mint azt megtudtam. S 6600Ft-ért akarták adni, ami fémdobozos. De aztán telefonált az ipse, és előkerített egy műa. dobozos cuccot, ami csak 1500Ft volt és tökéletesen megoldotta a dolgot. Nincs zúgás, a képen sincs csík. Belenéztem a dobozba, a két csatlakozó egy nyák csíkkal van összekötve, amin - több mint valószínű - egy-egy felületszerelt kondenzátor "szakítja" meg mind a jelet, mind a földet. Hát az 1500Ft még csak-csak elmegy, de 6600Ft ezért durva lett volna. De mivel felületszerelt az alkatrész, fogalmam sincs, hogy hány farádos lehet.
Mindenesetre most örülök, mint majom a farkának

Valami kapacitív dobozzal meg lehet oldani a dologot.
Szerintem fillérekért kapsz egy ilyen leválasztó dobozt egy elektronikai szaküzletben.
Szerintem fillérekért kapsz egy ilyen leválasztó dobozt egy elektronikai szaküzletben. Blade
Jah, egy elektronikai csatornán megmondták a frankót. Az elektromos hálózat földelése és a kábeltTV földelése közt feszültség mérhető és ez az oka a dolognak (földhurok). Állítólag lehet kapni valami leválasztó cuccot, amivel jó lesz s amit külföldön állítólag kötelező a kábelTV szolgáltatóknak adni.
Dark Archon
Valami nem kerek a rendszeredben, és ez valszeg nem a video kártya. A többihez meg nem értek egyáltalán. 

Blade
Hát ez érdekes... akkor létezik olyan 9600XT, amiben TV tuner is van? Mert az Asus VideoreCordeR programban, amit adtak a kártyához felvillannak a csatornaváltás/tuner funckiók, aztán be is szürkülnek. Na, mindegy.
Amit igazán gáz, hogy most a video scart kimenetéről vezettem a video és audio jelet a VGA-, ill. hangkártyára. Miért van az, hogy a képen futnak a hülye szürke csíkok, a hang meg marhára alapzajos. 3db 5m-es RCA kábel köt össze mindent, amik állítólag árnyékoltak. Egy elektronikai boltban azt mondták, hogy valami földelési hiba. De minek a földelési hibája?
Ha a VGA kártya van a TV-re vezetve, akkor is ez van, csak akkor, ha kihúzom az antennát a TV-ből, akkor jó lesz a kép.

A VIVO nem jó. TV tuner kártya kellene a gépedbe, ha ott (is) szeretnéd nézni a csatornákat.
Ha a kábel végét bedugod a tvtunerbe és a tv-t meg a géped tv kimenetére, akkor a pc-d irányíthatná, hogy melyik csatornát nézed. Elvileg a minőség is jobb lesz, de ez persze függ a VGA karesztől, a tv tuner kártyától, de leginkább a tv-dtől. 

Ha már a VIVO-nál tartunk... milyen eszközzel lehet a kábelTV antennát S-Video-ra átalakítani? Ez lenne a tv-tuner? S ha igen, akkor mennyibe kerül? Mert jó lenne, ha nem a video-n kellene lapozgatnom a csatornákat, meg talán azok a hülye felfelé kúszó szürkés csíkok is megszünnének.
Előre is köszi.
Előre is köszi.
Dark Archon
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
Legfrissebb fórumtémák
- 10:14
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [78]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]