Fórum » Nem számítástechnikai témák
Baumgartner a Forma 1-ben, avagy mibe kerül nekünk az utolsó hely???
ígyvan. és emiatt pont nem a sumit kéne baszogatni,hanem inkább tisztelni,de legalábbis a nagypofájunemtudjakinekdrukkoljoncsakasumáherellenvagyok szerzetü embereknek kicsit visszafele tekinteni az időben,és esetleg azt magyarázni,hogy a többi csapat is tegyen valamit,ne csak szabályokat módosítsanak. meg a sumit kizárni.. röhej.
Ez így van, szar volt a Ferrari akkoriban, estek-keltek. Tényleg amolyan McLaren Mercis stílusban nyomták.
De aztán összekapták magukat és most ott tartanak ahol...
És ebben a Sumakkernek is nagy szerepe van.

"Dilisek ezek a rómaiak...!"
tisztában vagyok vele,csak én éppen arra gonoldtam,mikor a ferrarihoz került,akkor az első két évben, a versenyeken semmit nem tudott jóformán produkálni.
emléxem vitáztam is egy barátom faterjával,hogy nem olyan rossz az aferrari, ő meg folyamatosan hajtogatta,hogy egy rakás szar,lassu ocska kocsi. és az két év mindig ugy telt el,hogy hétvégeken kaptam tőle az oltást,hogy látod,meg mondta,hogy egy szar a ferrari. aztán az első (3ik) vb megszerzése után,már én ugattam neki,hogy nesze b*szki mégiscsak jó az a ferrari

Az első két világbajnoki címét a Benettonnal szerezte(a béka segge alatt tartózkodás közben...) 

"Dilisek ezek a rómaiak...!"
ja,csak azt még mindig elfelejted,hogy a Ferrarinak majd 3évig tartott mire eljutott egy szintre,mert addig hill,villnő simán világbajnok lett.. Sumi meg a béka segge alatt sem volt...
ezen azért illene elgondolkozni
ezen azért illene elgondolkozni
inkább támogassuk a többit, hogy nekik is legyen jó kocsijuk, és akkor izgalmas versenyek lesznek
Az újév remek alkalom az újrakezdésre: reggel felkelsz, és - újra - kezded azt, amit mindig... Š2005
igen tiltsuk ki sumáhert,mert tul jó a kocsija!
,,|,,
,,|,,
annyi se lenne, pláne most, hogy Schumi így szúrja minden edzésen a ferrarinak! egy fél éven belül tönkremenne min 3-4 csapat, oszt akkor szevasz lenne a forma1nek, mert a kutya se nézné
Az újév remek alkalom az újrakezdésre: reggel felkelsz, és - újra - kezded azt, amit mindig... Š2005
Könnyfátyolos lett a szemem. Komolyan mondom jövőre az 1%-omat a Minardinak fogom felajánlani...
Már várom, hogy a Máltai Szeretetszolgálat és a Vörös Kereszt mikor fog csapatot indítani ebben a szeretet és a kölcsönös megértés szellemében működő sorozatban.
Zseniális PR duma Stoddart részéről, nem gyenge fricska Ecclestone-nak.
Ha megtehetné már rég visszahozta volna a 107%-os szabályt és lenne vagy 16-18 autó egy futamon...

divide et impera
Bemásolok egy-két részletet az a5.hu-n megjelent cikkből, amin érdemes elgondolkodni:
"Ha a Minardi pontot szerez, jóformán az egész Forma-1 ünnepel - és ez nem véletlen. Egyrészt nyilvánvaló, hogy a kicsik sikerének mindenki örül, hiszen rájuk aztán tényleg senkinek nincs oka irigykedni, másrészt a mezőny állandóan vergődő csapataként a Minardi megtestesít valamit, ami az egész sport számára fontos: a kiolthatatlan küzdőszellemet, és - mindenekelőtt - a túlélést. Amíg a Minardi létezik, a Forma-1 biztos nincs végveszélyben. Paul Stoddart fején találta a szöget, amikor az amerikai verseny után szellemesen azt mondta: "A Minardi szemlátomást mindenki második kedvenc csapata, és nem hiszem, hogy bárki is szomorú lenne, amiért sikerült pontot szereznünk."
---
"Nem áll szándékomban elvakultan fényezni Baumgartnert, mert egyetértek azokkal, akik szerint Indyben semmivel sem nyújtott jobb teljesítményt, mint pl. Monacóban - csakhogy a pontszerzéshez ennyi is elég volt, és ez a lényeg. Az indianapolisi egyetlen pontocska kis lépés a Forma-1-nek, de nagy lépés a Minardinak, és ha lassan is, ezt a lépést Baumgartner tette meg. Természetesen szüksége volt a megfelelő körülményekre, ám ez nem változtat azon, hogy kellett valaki, aki kihasználja azokat, mert magától egy autó sem jut el a célig."
"A nagyobb csapatok persze ezután sem fognak sorban állni Baumgartnerért, kétségkívül visszafogott, de mindenképpen egyenletes, szélsőségmentes teljesítménye azonban vonzóvá teheti őt a költségérzékeny alakulatok számára. A Minardinak pl. pillanatnyilag olyan versenyzőre van szüksége, aki biztonságosan eljuttatja az autóját a célig, hiszen azzal úgyis legfeljebb így lehet pontot szerezni, s Baumgartner ennek a kritériumnak tökéletesen megfelel. Egy Takuma Sato biztosan nagyságrendekkel gyorsabb lenne nála, ám ez maximum abban nyilvánulna meg, hogy három helyett egy körös hátránnyal hozná haza az autót - amikor éppen nem töri össze. A Minardi idén tudatosan mindent a megbízhatóságra épített (lásd a Cosworth motorok példáját), és ebből a szempontból Baumgartner tökéletesen beleillik a terveikbe. Ez egyébként meg is látszik; Gianmaria Bruni vitathatatlanul gyorsabb, követelőző hozzáállása azonban csak rontja a szerelők harci kedvét, és azt eredményezi, hogy ő és a csapat kölcsönösen elégedetlenek egymással.
Hogy hogyan tovább? Ezt a kérdést tulajdonképpen felesleges újra feltenni, mert ugyanaz rá a válasz, mint az USA Nagydíj előtt (ezt egyébként tudja ő is - beszéltem vele, és egyáltalán nem szállt el magától). A versenyzők potenciális munkaadói nem szimplán a pontok számából vonják le a következtetéseiket, ezért Baumgartner indianapolisi sikere - amely kétségbevonhatatlanul siker - egyelőre nem sokat nyom a latban. A rajtrácsnak azon a végén, ahova a Minardi is tartozik, a pénz beszél, viszont nem abban az egyszerű formában, hogy aki többet fizet, máris jöhet. A kis csapatok főnökei kénytelenek mérlegelni a várható kárköltségeket is, mert egy gazdag szponzori háttérrel rendelkező notórius autótörő alkalmasint rosszabb egy szegényebb, de megbízható versenyzőnél."

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 08:37
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [7]
- 20:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [2]
- 16:11
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [21]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]