28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Magyar múlt & történelem - hamisítás



Írd ide hozzászólásod:

gothmog
gothmog [5156]
"Ez így van, de a drága jó magyar oktatási rendszer csak AZ EGYIKET TÁRGYALJA, sőt bizton állítja."

Na, ebben tökéletesen igazad van! Az igazán korrekt írásokban (az a csekélyszámú, amit olvastam, de hát írtam is, hogy a nyelvészeti dolgokban nem vagyok igazán otthon) viszont mindig ott a kételkedés, a bizonytalanság érzése, véleményeket és ellenvéleményeket ütköztetnek, de azért valamilyen döntésre jutni kell. A legjelentősebbek pedig arra jutottak, hogy az a népcsoport, amely a "magyar nyelvet", illetve annak alapjait behozta a Kárpát-medencébe, kapcsolatban kellett, hogy legyen (valamikor nagyon régen), azokkal a népekkel (vagy néppel), akiktől meg a finnek nyelve származik. Annyi közös van a két nyelvben (a sokkal nagyobb számú eltérések mellett persze), hogy az nem lehet a véletlen műve. Ha meg nem véletlen, akkor kellett, hogy legyen kapcsolat, akár tetszik valakinek, akár nem. Én egyébként még azt is el tudom hinni, hogy sumér elemek is vannak a magyar nyelvben. Isten tudja, hogy kikkel érintkeztünk, milyen úton-módon, miközben a Kárpát-medence felé haladtunk (Csak az nevetséges, amikor ilyen Mária bene pártos sumér hercegnő, meg hasonló hülyeségekkel jönnek ). Számos más hatás is érte persze a magyar nyelvet (erre utaltam a török példával), elég ha az ember a manapság is folyó angolszász kifejezéseknek a nyelvünkbe való beépülésére gondol.

Mindegy, visszatérve az eredeti dologra, sajnos az iskolákban az a rendszer folyik, hogy az éppen divatos, meg szépnek tetsző, meg általánosan elfogadott dolgokat begyömöszölik a nebulók fejébe, de arról, hogy valamilyen témában vannak más elméletek, egy büdös szót sem szólnak. Pedig igazán úgy lehetne pl. a gyerekek problémamegoldóü képességét javítani, ha úgy tanítanának mindent, hogy minden számottevőbb elmélet erős és gyenge pontjait elmagyaráznák, majd persze elmondanák, hogy melyik ezek közül a leginkább elfogadott. Ez utóbbira is szükség van azért. Ez így teljesen korrekt lenne, csak mondjuk az amúgy sem kismennyiségű megtanulandó ismeretmennyiséget megsokszorozná (bár legalább tényleg megtanítana gondolkodni mindenkit a magolás helyett/mellett).

Endure. In enduring, grow strong.

Lord C
Lord C [24]
Én nem hiszek a finnugor gyökerekben, ez osztrák "beültetés". És nem lehet a nyelvészetre alapozni. És nem a finnugor az egyetlen ragozó nyelvcsalád.

Mindenkinek ajánlom DR. PADÁNYI VIKTOR: DENTU-MAGYARIA c. könyvét, tényfeltáró jellegű.

"De azzal, hogy valaki szemmel láthatóan csak bizonyos körök tanításait hallgatja meg, nem ad magának szabad választási, vagy döntési lehetőséget."
Ez így van, de a drága jó magyar oktatási rendszer csak AZ EGYIKET TÁRGYALJA, sőt bizton állítja. Ez pedig a finn. Ezáltal az átlagember csak "bizonyos körök tanításait hallgatja". Más tantárgyakban csak azt tanítják, ami már évtizedek óta tutibiztos (pl. fizika, pedig ott is szinte napról napra változnak a dolgok). Ez kérem demagóg népbutítás iskolai szinten!!!

Amúgy király a topic, nagyon király.

Vissza

Fórumszabályzat